Kriszta Viola

Kicsi angyalom. Bogárkám. Elsőszülöttem. Szőkeségem. Drágaságom. Krisztukám, Krisztinkám, Violkám, és sorolhatnám még a becézéseit...
4 évvel ezelőtt, ilyenkor, azt hittem, belepusztulok a fájdalomba. Nem kicsi szerepet játszott benne a mellettem vajúdó, majd előttem két órával szülő Melánia is, aki szörnyen ordított, még nagyobb félelmet, ezáltal pedig fájdalmat gerjesztve bennem. Aztán, mégis, bár lassan, de telt az idő, és egyszercsak annyira felgyorsultak az események, hogy alig kaptam észbe és már nyomtam. És egyszercsak felsírt.
Annyira vártam már, mégis az első gondolatom az volt: milyen kár, hogy lejárt. Persze, egy másodpercig tartott ez a futó gondolat, hiszen tudtam, hogy egy új és még szebb időszak kezdődik. Igazi család lettünk. Végre, megszületett a várva várt kis "csőtörökbúzánk":D (így hívta István, a vége fele, amikor már minden pillanatban vártuk születését. És főleg azért, mert az orvos szerint mindig picivel kisebb volt az átlagnál.)
Sokat volt benn, 10 nappal túlhordtam, már bekakilt a magzatvízbe. Hosszú volt, soványka és ráncos, és "hatalmas" talpacskái voltak. A bőre fehéres-lilás volt, és hámlott. Mégis, ilyen szép kisbabát még sosem láttam életemben addig. Alig volt egy kis pihe a fején, az is láthatatlan volt a szőkeségétől! Hangja, az volt. Már akkor. Alig akarta abbahagyni a sírást. És nem tették rám. Kértem, hogy megnézhessem. Odatartották és én gyönyörködtem benne. Ha azt mondtam volna, hogy adják oda, lehet, hogy megtették volna. A francba a hülye szokásokkal, amik itt még nagyban dívnak! De már nem mérgelődöm miatta. Kárpótlódtunk utána, és azóta is tart.:)

Boldog vagyok. Talán most még picivel boldogabb is, mint akkor, pedig addig, ahhoz foghatót még nem éreztem és nem éltem át, nem csoda, hogy azt hittem, nem is fokozható! De mégis.

Minden megváltozott azóta: kevesebbet alszom, többet rámolok kevesebb látszattal, többet futok elé-s-hátra, ... mégsem cserélném vissza az előtte levő időszakra a mostanit. El nem tudnám képzelni, hogy mindig csend legyen a házban, hogy mit kezdenék annyi szabadidővel, amennyi addig volt, hogy, ha lerakok valamit valahová, azt egy hét múlva is ugyanott találom meg. Ezt nem tudja átérezni, elképzelni senki mindaddig, amíg benne nem lesz. Én sem tudtam. Most viszont azt nem tudom, hogyan is élehettünk addig olyan "üresen".

Kicsi Kincsünk, köszönjük, hogy vagy nekünk. Köszönjük, hogy bearanyozod mindennapjainkat, hogy zajt, csilingelő-gurgulázó nevetést hoztál a házba, köszönjük, hogy megadtad nekünk, hogy általad váljunk édesanyává és édesapává. Remélem, méltóak leszünk mindig erre a feladatra! Nagyon szeretünk!!!

Utólagos kiegészítés:
4 évvel ezelőtt:

Ma éjjel születése pillanatában:

Éa az oviba vitt tortája: