2011. november 2., szerda

Olyan jó!:)

Az úgy volt, hoyg múlt héten szerdán, vakáció közepén, vizsgázom. Aztán délben értesítettek, hogy halasztják a vizsgát. Bevallom, maga a tanfolyam eléggé semmi volt: találkoztunk néhányszor, beszélgettünk és játszottunk - persze témába vágóan - és a játék is gyakorlati bemutatása volt az elméletieknek - illetve kaptunk egy csomó anyagot, illetve egy listát, hogy mit kell tartalmaznia a portfoliónknak. A vizsgánk pedig abból állt, hogy a  lista szerint összeállítottunk egy jó vastag dossziét, majd egy projektet is kellett csatolnunk, illetve élőben bemutatnunk. Nos, a vakáció előtti "Színek hatalma" című projektünk, és a benne foglalt egynapos projekt, az "Őszi termésnap" tökéletes választás volt, hiszen tényleg különleges és látványos dolgokat tudtam bemutatni a kollégáknak. Amikor pedig illusztráciképpen elővettem az Erdélyi konyha legfrissebb számát, és mutattam, hogy az őszi termésnapról cikk is megjelent rólunk és a csoportunkról, hát rögtön tapsvihar tört ki.:)

Jó hangulatban telt a délután-este, volt egy kicsi eszem-iszom is, majd mielőtt elindultam, hívtam Istvánt. Azt mondja, amikor a város végére érek, hívjam fel. Miért kérdésemre csak-ot válaszolt. Sejtettem, hogy valamiben sántikál, és jó volt a gyanúm: szalmakrumplit sütött a csirkecomb mellé, és amikor beléptem, már ülhettem is asztalhoz. A lányok pedig mindketten pizsamában rohantak az üdvözlésemre. Olyan jó volt! Olyan jóleső érzés volt, hogy hazajöttem, és nem azzal fogadtak, hogy mit eszünk, és nem azzal kellett kezdenem az estét, hoyg hajkurásszam a lányokat, hogy átöltözzenek! Még most is melegség tölt el.:) Ugye mondtam már, hogy nagyon szeretem a férjemet???? Mert megérdemli. Mindenért.:)

4 megjegyzés:

ilgya írta...

Like ♥

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Gratulalok neked ,ugyes vagy.
Nahat hogy milyen klasz ferjed van,imadhatod is.puszika

VH írta...

:)) Nagyon jópofa volt ez a poszt:) Hát persze,hogy szereted,hiszen ő is szeret,és azért főzött vacsorát,mert büszke Rád::D Csakis!!!

U.i Nekem is jól esik,hogy este jövök haza valahonnan,mint pl. tegnap este anyósom elmosogatott,ma viszont édesanyám felöltöztette pizsamába a lányokat. őszintén ilyesmire nem számítottam, és jól esett. Zoli velem volt:)

sedith írta...

Ilgya, Izabella, köszönöm!:)

Hajni, hát pont ez volt, hogy nem számítottam rá, nem vártam. Ezért volt olyan jó.:)