Hááát, tudjátok, én már régen elindultam. Szinte egy éve már, de akkor még olyan pici voltam, hogy Anyuék nem tudták volna mit kezdjenek velem! De még a gólya sem tudta volna, ezért úgy döntött, hogy csak ezen a tavaszon hoz el engem. Illetve mit gólyázok én itt? Vajon milyen gólya hozta Tündét és Ákost, akik december 20-án, illetve 23-án születtek?
Szóval március 5-én Anyukám azt hitte, hogy már megyünk a kórházba, mert ki akarok bújni, de én meggondoltam magam. Még túl hideg volt ezen a világon és én olyan jól éreztem magam odabent! Aztán kezdett tetszeni ez a kórházba indulós játék, szinte kétnaponta - ha nem minden nap - pakoltattam Anyu csomagját az ajtó elé. Legjobban azonban Apu járt, mert egy párszor nem ment dolgozni emiatt, ő is tudott lustálkodni picivel többet. Aztán Anyu már beletörődött a játékba, és amikor már valóban indultam, nem akarta hinni, hogy tényleg jövök. Úgy jártam, mint a kispásztor a farkassal - hiszen tudjátok a mesét, hogy addig viccelődött, hogy jön a farkas, és az emberek szaladtak, hogy segítsenek neki, amíg egyszer valóban ott volt a farkas, de akkor már senki nem sietett elzavarni!
Március 31-én délután 4-kor "üvöltöttem" egyet, de Anyu és Apu azt hitte, hogy megint csak játszadozom. Este fél nyolckor újra próbálkoztam, és Anyu már feljajdult erre, de felcsillant a szeme is. Aztán, hogy bebizonyítsam, hogy most már semmi kedvem a játszadozásra, este 9 óra 6 perctől 8 percenként fájt Anyunak a dereka, s ekkor úgy döntöttek, hogy bemennek a kórházba. Néhány órán át még döngettem Anyu hasfalát, bizonygattam, hogy igenis jövök! Szegény Anyu! Jól megszenvedett miattam, meg is sajnáltam, mert hajnali 4 után, amikor közölték vele, hogy csak 5 centire nyitott, én beadtam apait-anyait és.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése