Elkezdődtek a mindennapjaim, és azonkívül, hogy hosszasan ettem és nagyokat aludtam, sikerült minden új tettemmel nagyon felizgatnom Anyut, pl. álmomban valami kacagásszerű sípoló hangot hallattam. Anyukám nagyon megijedt tőle, mert ilyet még nem csináltam!
Szombaton aztán meglátogatott a doktor néni, és megdicsért, hogy milyen szép baba vagyok. És milyen ügyes! De akkor még aludtam, mikor felébredtem aztán ő is megismerte a hangomat. És akkor ott közösen egy roppant felismerést tettünk: Anyunak nem volt elég a tejcije. (Mostani eszemmel tudom, hoyg volt, csak ....na, mindegy.) Ezért sírtam annyit aznap. Apu rohant tápszert venni, s miután elkészítették nekem, be is vágtam egyből 80 ml-t, utána meg elvágták a filmet. Csak kb. 3 óra múlva ébredtem újra.
Éjjel is felkeltem enni, reggel viszont Anyucinak úgy tele voltak a mellei, hogy nagyon sokat ki kellett fejnie. Miután szopiztam pedig, még mindig éhes voltam. Anyukám sírt, hogy biztos valami bajom van, azért nem eszem, amit aztán üvegből kaptam, kihánytam, anyukám még jobban sírt. Ez vasárnap volt, április 9-én. Apukám nem volt otthon, mert egy konfirmáláson zenélt (Nem büszkélkedek, de az Apukám nagyon sok hangszeren játszik, és esküvőkre meg különböző összejövetelekre szokott járni zenélni a zenekarral.)
Délben Anyunak 38 fokos láza volt, miattam meg nem tudott pihenni, a gátvarrása nagyon fájt. Szerencsére a nénikém jött segíteni aznap neki és mégiscsak sikerült pihennie egy kicsit.
Estére már 39 és félfokos láza volt Anyunak, ennek már fele sem volt tréfa, felhívtuk a dokinénit, aki rögtön ki is jött. Az ő utasítására hazahívtuk Apukát időnap előtt a zenélésből - szegény jól megijedt - és visszamentünk a kórházba. Sajnos, anyunak nem tisztult ki rendesen a méhe, és becsomósodott az egyik melle, ezért lázasodott be, és mi másfél szomorú hétre újra bevonultunk a kórházba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése