Ez + az 4.

Még elmaradtam néhány „ez-az”-zal.

1. Boróka olyan édes, miközben puszit ad vagy most már puszit is küld! Régóta adja a puszit: odahajol, a szájával pedig valami phhh-szerűt hallat. Újabban megtanult cuppantva is adni, de azt általában mégis inkább a pusziküldéskor csinálja. Pl. ha Istvánnak kell puszit küldenie, megteszi, de utána, mintha elszégyellné magát, lesüti a szemeit és elkezdi tördelni a kezeit. Hát olyan édes, hogy meg tudnám enni ilyenkor!

2. Kriszta napról-napra önállósodik. A-tól Z-ig fel tud öltözni egyedül, csupán némi rendezésre van szükség utána: a majót rendesen bedugni a nadrágjába, hogy ne legyen meztelen a dereka. Felveszi a csizmát is, bár a cipzárt nem tudja mindig felhúzni. A kabáttal is próbálkozik, de az egészen vastaggal nem bír zöldágra vergődni.

3. Boróka is szereti a könyveket. Mindenféle szempontból: olvasni, tépkedni, enni. Nagy szerencsék a keménylapú könyvek, bár már volt alkalom, hogy azokat is eltépte (no nem a lapokat, hanem a hajlatoknál). Azért mindinkább kezdi érdekelni a tartalmuk is. Az állatos a legkedvesebb, de az autósat is nézegeti. Ezzel viszont még az a baj, hogy neki minden brrrrrr, az állatokat viszont „érti”. A cicát utánozza és a szamárt is. A többit mindegyiket valahogy máskép „nevezi” meg, de nem érthető szóval, sőt még bár szótaggal sem.
Apropó beszéd. Tegnap többször kimondta tisztán babba. Igaz, a maci is babba volt, de ennyi baj legyen. Az imént meg nem tudom, mintha azt akarta volna mondani, hogy tessék: te, tye. Egy kiflidarab volt a földön és kértem, hogy adja ide. Felnyújtotta és aközben mondta: te/tye (valami ilyesmi).
És még egy bámulatos esemény tegnapról: a konyhában mondtam neki, menjen és hozza ide a telefonomat. Tudtam, hogy a szobában van a földön. Eleinte csak álldogált, majd elindult, néhányszor visszanézett, mintha azt kérdezné, valóban azt szeretnéd, hogy idehozzam, és a követező percben megjelent a konyhában a telefonommal. Alig hittem el a történetet!

4. Kriszta, önállósodása ellenére is, sokszor játssza a „nem tudom”-játékot. Nem tudom felvenni, nem tudom megenni, nem tudom lerajzolni, nem tudom, nem tudom ...... Én tudom, hogy hol gyökerezik a dolog, természetesen, csak megjátssza magát, a kisbabát, aki mindenben segítségre szorul, de általában veszem a lapot és inkább jó mókát kerekítek belőle. Első perctől sejtettem, hogy ilyenkor inkább játékosan kell leszerelni, rávenni a dolgokra, mintsem rászólva, megszidva. Szegénykémnek ennyi maradt a kisbabaságból, úgymond. Mert cumisüvege egyiknek sincs már, amióta meg cumija sincs Borónak, számára sincs kísértés, tehát a megmaradt eszközeivel kell kieszközölnie a „kicsiséget”. Persze, mindezt aközben, hogy kikéri magának: én nem vagyok kicsi Kliszta, én NAGY vagyok!!!

5. Boró megtanult még valamit: kinyitja a fürdőszoba ajtaját. Nagyon nem örülök neki, mert eddig csak butaságokat követett el a fürdőben, ha beszabadul. Már mosott kezet a vécében, próbálta nyalogatni a felmosót, borította a fejébe Krisztának a – szerencsére tiszta – bilijét, tekerte le és tépkedte miszlikbe a wc-papírt, de szerintem még sok minden következhet ezután.

6. Krisztáról is muszáj még megemlítenem valamit. Néhány hete elkezdett H-zni. Hogy ez mit jelent? Hát azt, hogy majdnem minden magánhangzóval kezdődő szó elejére egy H-t bigygeszt. Így lett apuka hapuka, Anna Hanna, az ajtó hajtó, ugyanakkor a hó ó lett, a hagyma pedig agyma. Ki érti ezt a leányzót? Csak azzal vigasztalom magam, hogy ez is lejár, mint minden másik hóbortja.

7. Lejárt a félév angolból. Szerdán megírtam az utolsó tesztet, amit a tanárok ki is javítottak. Nagy örömömre, ugyanis 95,5 lett az eredményem, az eddigi legjobb. Amúgy meg 87,66-os átlaggal zártam, amire, bár gyengébb, nagyon büszke vagyok. Folytatni akarom, mindenesetre!

Vonatozás az előszobában: