Újév reggelén nekem rendesen indult a nap, bár ha jól emlékszem, valamivel többet aludtak a lányok, úgyhogy eléggé kipihentem magam. István sem aludt túl sokáig. Finom sült pisztrángot ettünk ebédre, majd a lányok aludtak délre.
Délután pedig megejtettük életünk első családi sétáját négyesben. Még most is csodálkozom rajta, hogy hogyan sikerült rávenni Istvánt a gyaloglásra, mert ahogyan őt ismerem, inkább nem is kóstol italt, csak az autó ne essen ki alóla! De most mégis. Elég hideg volt, hó sem volt, úgyhogy szánkó helyett babakocsiba ültettük az orruk hegyéig bebugyolált lányokat és így gyalogosan mentünk el Marikához és Zsolthoz, visszaadván így a karácsonyi vizitjüket. Kellemesen telt az a kétórácska, amit ott töltöttünk, beszélgettünk, krémest ettünk, borozgattunk, bár izgalmaktól sem volt mentes az ottlétünk. Épp, hogy odaérkeztünk és levetkőztünk, a lányaim kezdték felfedezni a lakást. Borókának mi is lehetett volna az első megcélzott dolog, ha nem a karácsonyfa?! Figyelmeztettük, hogy vigyázzon, nem szabad megfogni a díszeket, de abból kiindulva, hogy itthon és Melindáéknál sem bántotta a fát, nem voltam rögtön a sarkában. Rosszul tettem. Boró megfogta az első keze ügyébe eső gömböt és jóformán alig érte el, a karácsonyfa máris borult. Azt hittem infarktust kapok!!! Volt ordítás a javából, de szerencsére csak az ijedtség miatt, semmi baja nem esett a kicsi drágámnak. A gömbök közül sem tört el egy sem, mert nem olyan vékony üveggömbök voltak. Egyedül a fa szabadult meg „néhány” tűlevéltől, amit viszont a porszívó gyorsan és szorgalmasan eltűntetett. Ezek után Boró már inkább csak az ágyon vagy ölben volt, nem kockáztattunk egy újabb merényletet. De volt is aki dajkálgassa, mert ott volt Csilla, Zsoltinak a barátnője és Zsoltival közösen állandóan szórakoztatták a lányokat.
Egy aranyos intermezzo is lejátszódott. Csilla odament Boróhoz és elkezdett játszani vele. Nem emlékszem már mit, de mindenesetre a kezével amolyan csiklandozó mozdulatokat tett a mellkasa táján. Kriszta nagyon bátran és határozottan odament hozzá és ezt mondta: „Csilla, te hagyd békén az én kicsi fiacskámat!” (És érezhető volt, hogy nem a féltékenység, hanem a védelmező nővér hangja volt ez! Mostanában az a mániája Krisztának, hogy kicsi fiacskájának nevezi Borót!:))
A fa előtt, de már borulás után:
Másodikán, mint minden évben a program: Beresztelke. Benit ünnepeljük, akinek január 1-én van a szülinapja. Idén már 13 éves lett a kölyök. Nő, mintha húznák és vénül, mint az ország útja! Mi hamarabb felmentünk, Anyuék csak tova este 6 felé érkeztek, a többi rokon pedig csak ezután. Vacsoráztunk finom székelykáposztát, amit Anyu készített, majd ettünk egy-egy szeletet Melinda diós-meggyes-mazsolás tortájából. Finom volt, csak nekem egy picit túl édes volt.
A hangulat jó volt:
Akkor kezdődött a „buli”, amikor megérkeztek Józsiék is, így a gyerekeknek játszótársaik akadtak. Kriszta Ákost kezdte ostromolni,
Dávid Erikával játszott majd Kriszta és Dávid hatalmas táncba kezdtek. Dávidka emelgette, csapkodta a lábait, Kriszta pedig forgott, forgott, fogta a ruháját és ropta a táncot. Mi pedig csak bámultuk őket és nevettünk.
Sajnos az idő hamar elrepült, 8 után már indultunk haza, hogy a lányok idejében lefekhessenek. És bár a hazaúton már szundikáltak egy kicsit, gond nélkül elaludtak utána is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése