Ajándékok

Nem kapott Boró sok ajándékot. A pár napja múlt karácsony feltöltötte az amúgyis teli játékkészletet, most nem is akartunk nagy felhajtást. Vettünk neki egy csodapókot, egy szép színes kötéllel húzható, kerekes figurát. Józsiéktől pénteken kapott egy édes plüssbocit és Sanyiéktól egy szív alakú párnácskát és egy melegítő-szettet: nadrág, blúz, mellény. A nagyszülők és a testvéreink pénzt adtak. Persze, ez nem öröm a gyereknek, de most még úgysem fogja fel a dolgokat. A játékokból és a ruhákból sem fogott fel túl sokat, értékelni pedig legjobban a ruhák címkéjét és az ajándékzacskót értékelte!
Eredetileg úgy terveztük, hogy autósülést veszünk a pénzből, de a hirtelen megváltozott körülmények úgy hozzák, hogy matrac lesz mégis belőle. A lányoknak, persze. Jobban mondva matracok. De erről most nem írok, mert van enélkül is miről írnom, majd, ha teljesen aktuális lesz...
Ennyit az anyagiakról.

Más ajándékot is kapott Boróka, szám szerint kettőt. (Az egyikből talán én húzom a legnagyobb hasznot... ) És az a legnagyobb érdekessége a dolgoknak, hogy mindkettőt saját maga ajándékozta magának, nekünk. Nem is tudom, melyiket említsem meg hamarabb, mert mindkettő nagyon, de nagyon fontos, és mindkettő egyformán nagyszerű, mégis a végével kezdem.

ELKEZDETT JÁRNI!!! Ma estefelé nagyon jó kedve volt, semmi nyafogás, zsémbelés, csak jókedvű játék. Elmentek Simon Leviék, mi pedig még beszélgettünk, vacsoráztunk, gyönyörködtünk a lányokban. Eközben Boróka csak lépkedett, lépkedett és esett nagyokat. Egyszercsak megtett vagy 5-6 lépést. Majd ismét, majd többet. Közbe-közbe leesett. Felállt. Ismét lehuppant. Töretlen kedvvel és energiával felállt. Filmeztem, csalogattam, jött boldogan, fülig érő szájjal, mi meg csak néztük boldogan és gyönyörködve, puszilgattuk, ölelgettük, levegőbe dobáltuk. Krisztával később visszanéztük a videót és olyan jót derültünk. A kisasszoyn főleg azt élvezte, amikor Boró lehuppant.
Szóval, kicsi drágánk megajándékozta magát, minket a járás tudományával. Egy új korszak, egy új látószög, egy új „élet” nyílt meg számára. Remélem, éppolyan csodás lesz neki mint az eddigi rövidke időszak.

A másik dolog, nem más, mint a várva-várt alvás.
ÁTALUSSZA AZ ÉJSZAKÁKAT!!! Még ünnepek előtt ígérték, hoyg elküldenek nekem egy könyvet. Múlt hétfőn meg is kaptam. Az olvasottakat éjszaka már be is vetettem. 1 óra és 20 perc sírás. Másnap István követte a tervet délben, este pedig már sokkal kevesebb sírás volt. Éjszaka 2 órára nőtt a sírós időszak. Kezdtem is elbizonytalanodni. De végül folytattam: szerda délben minimális sírással, 10 perc alatt elaludt. Szilveszter éjszakáján Anyu volt velük, tartottam tőle, hogy ő nem lesz túl kitartó, hamarabb megesik a szíve a kis drágáján. De nem. Nem is kellett semmit sem tennie: ahogy hagytam este, úgy találtam hajnali 4-kor is, amikor hazajöttem. Fél 7 után kelt először. Azóta minden éjszakát átludt, reggel ébred, bár még teljesen változó időpontokban: tegnap fél 7 előtt, ma pl. 8 előtt 10 perccel. Persze, tegnap még visszaaludt, ma reggel pedig nem tudom, mit csinált a szopi után, mert visszatettem az ágyába és teljesen csendben volt tova 9-ig. Lehet, hogy szundikált, de lehet, hogy csak lefoglalta magát.
Annyira hihetetlen és különös érzés számomra, hogy nem kel fel reggelig! Annyira vágytam rá, azt hittem, nem jön el soha. Igaz, még túl nagyot nem aludtam, de nem vagyok elégedetlen. Nem miatta nem tudtam aludni, csak a körülmények miatt. De most már megvan rá mégis a reális esélyem. És már maga a tudat is pihentebbé tesz!
Nincs szó valami ördöngős módszerről, csak az ősrégi sírni hagyás modernizált változatát alkalmaztam. Nem hagytam folyamatosan ordítani, hanem meghatározott időközönként (első nap 3, 5, 7, második naptól 5, 7, 9 percenként) bementem hozzá, simogattam, csitítgattam, duruzsoltam, beszlte hozzá, nyugtattam, biztosítottam arról, hogy szeretem, majd kimentem ha elhallgatott közben, ha sírt továbbra is. Nem mondom, hogy könnyű volt, első éjszaka folyamatosan imádkoztam, hogy bírjam ki és ne menjek be hozzá időnap előtt, de tudtam, hogy végig kell csinálnom. 3-5 napot írt a könyvben, ritkán egy hetet és nagyon extrém esetben 2 hetet. Én ennyit adtam volna magunknak, ehelyett a 3. éjszakát már átaludta a lányom. Még most is nehezen hiszem el, de annyira örülök neki, hogy az elmondhatatlan. És ha belegondolok, hogy milyen hamar ment, csak éppen egy kicsit kellett megkeményítenem magam, szinte lelkiismeretfurdallásom van, hogy nem tettem meg hamarabb. Még orvoshoz akartam vinni! Amikor neki semmi baja nem volt, csak az általam bevezetett rossz szokások, technikák miatt egyszerűen lehetősége sem volt megtanulni önállóan elaludni, visszaaludni. Mert azzal, hogy megtanult egyedül elaludni, megtanulta az éjszakát is átaludni. A kettő közé egyenlőségjelet tehetünk. Nem gondoltam volna.
A könyvben nagyon szépen, tisztán le van írva minden, ha valakit esetleg érint a téma és érdekli is, akkor őszintém tudom ajánlani. Címe: Minden gyerek megtanul aludni.
Borókám megtanult. Amiért nagyon hálás vagyok neki.