December 27-e

Ünnep harmadnapja tulajdonképpen már nem is annyira ünnep, de falun azért ugyanúgy hozzátartozik a karácsonyhoz. Gyerekkoromban ez a nap volt a legzsúfoltabb nálunk, mert már reggeltől kezdve jöttek a szomszédok, rokonok, barátok Édesapámat köszönteni János napján. Akkoriban ez a nap is teljes jogú tagja volt az ünnepnek. Most már nem akkora a felhajtás, nincs akkora rokonjárás, mint régen. Most az üzletek is nyitnak ezen a napon, sőt, nagyon sok céghez már vissza kell menni dolgozni, ha munkanapra esik a dátum.

István is bement a városba, 5.1-es hangfalakat (vagy hogy hívják) venni Beniéknek a számítógéphez. Úgy döntött, hogy fel is viszi beszerelni, minket pedig Sárpatakra visz, hogy Anyuék addig unokázhassanak egy kicsit. Meg is volt az öröm, amikor bejelentetlenül betoppantunk! A lányok még jóllaktak „laszkalevesszel” – bármennyit képesek megenni mindketten a cérnametéltes vagy bármilyen más tésztabetétes húslevesből – majd rögtön kivonultunk csodálkozni. Hogy min? Hát Apuék alig várták már, hyog kriszta meglátogassa őket, hogy megnézhesse, számbavehesse a legújabb családtagot: egy aranyos „fekete szemüveges” kisbárányt. Jellemző Apura, hogy nem tud munka nélkül meglenni. A disznók ideje lejárt, és sajnálta, hogy az ólak üresen maradjanak, no meg a nyáron begyűjtött széna tönkremenjen, ezért beszervezett néhány juhot az elfogyasztására. És az egyiknek már meg is született a báránykája, amit aztán a lányok tátott szájjal bámultak. Boróka is állandóan csak közéjük ment volna, annyira mozgolódott az ölemben.
De a legszebb pillanat az volt, amikor Tata mondja Krisztának, hogy a bárányka az övé. Erre Kriszta azt mondta: „Neeeem, a kicsi bálányka a Bolókáé, enyém a nagy bálány!” Azt hittem, menten elsírom magam a szeretetnek, osztozni akarásnak e megnyilvánulásán. De végülis természetes: Boró a kicsi, neki jár a kisbárány, Kriszta a nagy, neki csak a nagyok közül járhat egy!:)

Miután bementünk, ismét szembesülnünk kellett azzal, hogy az angyal programja, címei nagyon össze lehettek keverve, mert ezúttal a Mamáék fája alá tett valami ajándékot, amit szintén Krisztához szeretett volna vinni: egy hatalmas főzőkészletet „inox” és „teflonbevonatú” fazakakkal, serpenyőkkel, csészékkel, tésztaszűrővel, késekkel, hámozóval, meg még fene tudja mivel.
Otthon aztán nagy főzési akcióba lendültek lányaim a szobájuk közepén:








Előkerült a teáskészlet is: