Az eljegyzés

Leginkább a magam szemszögéből "beszélhetek", de, figyelembe véve, hogy István ma hazajött a munkából, mert aludt el lábon, azt hiszem, nem lesz nagy szentségtörés, ha az ő és a Lányok nevében is megteszem.:)

Azt tartja a mondás, hogy minden jó, ha a vége jó. Hát így volt ez most is. Rengeteg készülődés, futkosás, idegeskedés előzte meg az eljegyzést, aminek egyetlen következménye volt a legnyilvánvalóbb: a fáradtság. Legalábbis nálam. Szerencsére azért a vasárnapot egészen jól bírtam és még táncra is volt energiám!;)

Csütörtökön este későn érkeztünk Édesanyámékhoz, mire lepakoltunk, vacsoráztunk és lefeküdtünk, majdnem éjfél volt. Boró valamivel hamarabb kidőlt, de Krisztát végül már alig lehetett lelőni. Még szerencse, hogy vittük magunkkal az utazóágyat így Kicsikém abban aludt, én pedig csak Krisztával. István hazajött még akkor este.
Pénteken reggel 7 után mindenki talpon volt, és tekintve a késői lefekvést, nyilvánvaló, hogy nem voltunk a legpihentebbek. Ez a délelőtt még szerencsére nem a hajráról szólt, így azért nem volt vészes. 11-kor volt jelenésem Régenben a fodrásznál, ahol röpke majdnem 3 óra alatt varázsolta Ildikó újjá a fejemet: levágott a hajamból és bedauerolta. A végeredmány jó lett, nem mondom, de jobban is el tudtam volna képzelni. Főleg a hosszát. Megkérdezte, hogy ennyit vághat-e belőle? És mutatta, hogy mennyit. Kb. 3-4 centi volt, végül pedig volt, ahol 10-et is lekaszabolt. Nem mintha olyan nagy baj lenne, de csak majd augusztus után szerettem volna levágatni a hajamat igazából. Most már ez van. De azt hiszem, fodrászt váltok, mert nem ez az első alkalom, hogy nem az lesz a végeredmény, amit elképzelek és elmondok, illetve már unom is a stílusát. Jaj, és nem utolsó sorban már nagyon elszállt az árakkal. Az esküvőkor Ildikó amúgysem lesz itthon, ezért már elő is jegyeztettem magam annál a lánynál, aki most Aninak csinálta meg a frizuráját. Abszolút ügyes, modern, fiatalos mégis ünnepi hajkoronát varázsolt a fejére. Az én frizurám árának feléért. No jó, de igen leragadtam a fodrászatnál! :)

A pénteki nap ezzel telt: én fodrászoltam, Édesanyámék Anival vásároltak, majd takarítottunk otthon. A lányok ezalatt élték az életet: szaladgáltak (ez nagy hiánycikk itthon a szabad tér hiánya miatt), kutyáztak, macskáztak, lovaztak, még náha ettek és sírtak is:), no meg aludtak. Míg senki sem volt itthon közülünk, Szidi vigyázott rájuk, a korai ébredés miatt pedig jót aludtak is azalatt. Ezen az estén nem maradtunk fenn későig, úgyhogy, ha Borót nem kínozta volna az utolsó szemfoga, ami nagyon elő akar azóta isbújni, jót lehetett volna pihenni is. De így, majdnem két órát voltunk ébren, legalábbis ennyi időbe telt, mire ismét mélyen visszaaludt a kis drágám.

Szombaton korán keltünk, volt még tennivaló, mielőtt a szakácsnők megjöttek! Aztán egész nap az ételeket készítettük elő. Főleg a húsokat pácoltuk, de az előétel hozzávalóiból szinte mindent megcsináltunk. Ezen a napon olyan keveset töltöttem, foglalkoztam a lányokkal, hogy estére már teljes lelkiismeretfurdallásom volt. Nem volt baj, szegénykékkel, bírták a strapát, Borónak még a programja sem borult fel, sőt, délre hatalmasat aludt, de Kriszta semmit sem. Enni nagyon jól ettek, meglátszott az egészséges levegő jótékony hatása! Megkeserítette kicsit a napunkat az, hogy állandóan el-eleredt az eső, és egy idő után már képtelenség volt Borót visszatartani, főleg, hogy a nagyok (Kriszta és Artúr) még az esőben is kinn voltak, de végül már nem is érdekelt a sáros cipő és ruha. Kriszta szavaival élve: hadd el, kimossa a gép!
Estére Kriszta olyan fáradt volt már, hogy enni sem akart. A fürdés is sírva ment, nem beszélve a fogmosásról. Sajnos, a fáradtság rajtam is kiütközött, mert nem jól toleráltam a nyafogását, bizony beindultak az én frekvenciáim is. Aztán hajszárítás közben állandóan kérdezgettem, mit szeretne enni, és végül sikerült meghozni a kedvét hozzá: margarinos kenyeret kért.:O Meg is evett szinte egy egész szeletet, majd miután vizet ivott és pisikált, talán fél perc sem kellett és már horkolt is.:) Én ezután fürdettem meg Borót, majd megszoptattam és lefektettem, utána pedig magamat tettem rendbe. Aniék kb. éjfél körül jöttek haza a teremtől, ahol a dekorálást végezték el és még ezután csinálta meg a tormakrémes sonkatekercseket a másnapi előételhez. Fürdés után már semmihez sem fűlt a fogam, főleg egy éjfél utáni nagyszabású mosogatáshoz nem, úgyhogy inkább lefeküdtem azzal a szándékkal, hogy majd reggel korán kelek és megcsinálom. Így is volt, 6-kor már talpra szökkentem (nemcsak én, hanem a gyerekeken kívül mindenki), gyorsat kávéztam, amíg melegedett a víz és máris nekifogtam a mosogatáshoz. Később Szidi is csatlakozott, és mire Édesapám megérkezett a szakácsnőkkel meg a család egy részével, mi csak éppenhogy végeztünk. Én vasárnap már nem tudtam a teremhez menni, mert otthon is volt elég dolog, de a 3 asszony győzte végülis a munkát. 10 előtt még elruccantam Édesapámmal Régenbe a hazaadós tortácskákért, illetve Aniért, aki a fodrásznál volt, és útközben még virágot is vettem. Hazaérkezve, kezdődhetett a turbó verziós pakolás (hogy mindent betegyünk az autóba, többet ne kelljen visszajönni) és vasalás: először Istvánnak a ruháit tettem rendbe, mert jobbnak láttuk elhozni a ruháit, mintsem abban utazott volna otthonról (ő szombaton kb. hajnali 5-kor kelt, hogy fél 9-re már Kolozsváron lehessen és elkezdjék a zenélést az aznapi esküvőn; hajnali 3-ra érkezett haza), aztán a lányok cuccait készítettem elő, majd végül, Tündivel egymás kezéből ki-kiragadva a vasalót:D, az én kosztümöm is sorrakerült.
A vendégeket déli 1 órára vártuk, csak éppenhogy elkészült mindenki akkorra, István több utat tett meg a ház és a terem között az éppen elkészült emberkékkel: Édesanyám és én voltunk az utolsók. Még egyszer átnéztem a helyiségeket, sehol semmink sem maradt ott. Csak itthon derült ki, hogy a „semmi” egy vasalóból, egy hajszárítóból, egy depilálógépből, egy szoknya-blúz párosból, egy Borócipőből és még ki tudja miből tud állni. :D Jaj, egy pár Edithcipőből is, de az napközben eszembe jutott, így estére már az autóban csücsült.

Ahogy aztán megjöttek a vendégek, mintha elvágták volna a „filmet”: számomra megszűnt az idegeskedés, átadtam magam a napnak. Beszélgettünk, nevetgéltünk, szaladgáltam a lányok után, kémleltem az eget, vajon esni fog-e, morfondíroztam, hogy öltöztessem-e fel őket jobban, nem érdekelt, hogy a sótartókat és hamutartókat elfelejtették kitnni az asztalra, nem érdekelt, hogy a szakácsnők kb. 40 fokos konyhában dolgoznak. Még segítettem feltenni egy-egy tányérka salátát is, nem mondom, de alapjában véve vendég voltam. Istvánnal nem túl sokat, de azért táncoltunk, ha nem lettünk volna annyira fáradtak, szerintem ennek többszörösét is legyúrtuk volna. A lányok jól szórakoztak, volt kisebb és nagyobb gyerektársaság is, tér is volt a szaladgáláshoz, illetve minden percben volt valaki, aki a se...ben legyen és vigyázzon rájuk, figyelje őket. (Ettől függetlenül, már eldöntöttük, hogy a lakodalomban Borókának nincs helye, mert ő mégiscsak igényel engem, és ha lát is, akkor senki más nem jó.) Kisebbikünket többször is próbáltuk többen elaltatni, de nem sikerült. Mielőtt hazaindultunk volna, akkor dőlt aztán ki, egész délután semmit sem aludt, azzal volt, amit dél körül otthon szundikált: kb. másfél órácskát, de azt is szöszmötölés, járkálás, készülődés közepette.

Összességében véve, tehát, mindannyiunknak fárasztó volt, de jól is éreztük magunkat. Én titokban még nosztalgiáztam is picit, hiszen nemrég múlt 7 éve, hogy ugyanebben a forgatókönyvben volt részünk nekünk is. Nemsokára pedig a házassági évfordulónk is következik!

Ani, Csaba, sok szeretettel gratulálunk, szerencsét és boldogságot kívánunk nektek, és azt, hogy ezt a lépéseteket soha meg ne bánjátok!!!:)