Gyermeknap

Szombaton és vasárnap a kezdődő betegség, a csúnya idő és a csőtörés miatt nem mentünk sehová. Pedig a legtöbb nagyáruház szervezett valamit a gyerekeknek. A Promenadában pl. bábszínház is volt, főleg emiatt szerettem volna, ha elmegyünk, de nem lett semmi belőle. Már csak abban bíztam, hogy hétfőn, amikor amúgyis van a gyermeknap, és az ünnep miatt István is még itthon lesz, szép idő lesz és kimegyünk a játszótérre vagy az állatkertbe vagy mindkét helyre vagy mindegy, de legyen valami élményben részük a lányoknak. Aztán nem lett szép idő, egész hétfő délelőtt esett. A kenyeresnél viszont felfigyeltem egy plakátra, melyben du. 4-től gyermeknapi programot hirdettek: hol máshol, mint éppen helyben, az iskolaudvaron. Nagy reményeket nem fűztem hozzá, főleg az eső miatt, de azt mondtam, ha mégsem esik, ellátogatunk arrafelé.
Már fél 6 elmúlt, mire kiérkeztünk, mert azért erősen gondolkodtam, hogy vigyem-e őket a nem túl rózsás állapotukban, de végül elindultunk. Anival és Csabával mentünk (először úgy volt, hogy csak ők mennek velük, én angolra készültem, de végül nem mentem el), volt, aki vigyázzon rájuk! De nem is kellett.

Az udvaron színpad volt, ahol éppen cigánytáncokat adott elő egy csoport, majd bűvész állt a színpadra, akit a zsonglőr követett. A kinti műsorból ennyit láttunk, egyrészt, mert a hangosbemondón többször is elhangzott, hogy óvodáskorúaknak a tornateremben vannak tevékenységek, másrészt pedig az eső is ismét eleredt. Talán 10 percet sem ugrándozhatott Kriszta az ugrálóvárban. Boróka is bátran bemászott, de ő csak annyit szökdécselt, amennyire a többiek megmozgatták: még nem tud ugrani.

Bemenve, két nagy tömörülést láttunk. Az egyik helyen lufit kötözgettek és a nagyobb gyerekeknek festették az arcát, a másik pedig a kisebbeké volt. Na, ott aztán gyerekparadicsom volt, tulajdonképpen. Egészen piciknek (mint Boró, Kamilla vagy Laura) labdák, színes korongok, vagy az a színes ejtőernyőszerű lepel állt rendelkezésükre, amibe persze, mi felnőttek, illetve a moderátor-bohócok is besegítettek mozgatni, a nagyobbaknak pedig különféle más foglalkozások: vízfestékezés, színezés, puzzle-ozás, pecsételés, magvak válogatása és még ki tudja mi, ami nagyobbaknak volt, illetve alma- és perecevő versenyek.

Bemenetelkor minden gyerek egy kis kártyát kapott, amire ráírták a nevét, és miután részt vett vagy egy tevékenységen, kapott a kártyájába egy pecsétet. Kriszta egyből festeni kezdett a magáéra,:D a Borókáét meg mindig elhagytuk valamerre. Ezzel el is árultam, hogy Nagyobbikom elsőként a vízfestékezős csapatot célozta meg, nagyon bele is merült a munkába. Utána társult a kicsikkel és labdázgatott, mondókázott. Közben Csabát beállítottuk a sorba lufiért :D , mi pedig arcfestéshez álltunk. Boróka, hogy gyorsabban teljen az idő, amíg várakozunk, megversenyevett egy perecet, amiért megkapta a kártyájába az egyetlen pecsétjét. Mire végre cica lett belőle, már eléggé nehezen kezelhető volt, de Csaba és Ani azért lefoglalta! Addig ketten Krisztával továbbvettük a „részlegeket” és Nagylányom bátran benevezett a perecevő versenyre és a többiekkel együtt a szabályoknak megfelelően fogyasztotta el a magáét: a madzagon lógó perecet egyszer sem fogta meg, hanem hátratett kézzel, hol ügyesen, hol kínlódva ette meg. Ezután még némi magvakat válogatott. Pisztáciát, kesudiót és pirított kukoricát szórtak neki egy tányérra, ezeket pedig külön kellett válogatnia. Amikor kész volt velük, egy zacskóba öntötték neki és hazavihette. Itt már Krisztán is a fáradtság jegyei jelentkeztek, ezért a zacskó megkaparintása és a pecsétek bezsebelése után a kijárat fel vonultunk, ahol útravalóul még egy csokis croissant-ot és egy kis dobozos gyümölcslevet kapott minden gyerek.

Hazaérkezve büszkén mutogatta magát (félig cica, félig virág volt) az apukájának, illetve a zsákmányait is büszkén lóbálgatta.

Szép délutánban volt részünk és ismét egy hatalmas piros pont és köszönet a polgármesteri hivatalnak, aki megszervezte mindezt: a gyerekekért.