... ez a nap. Már égnek áll a hajam a sok nyafogás, sírás miatt. Nem keltek túl korán, de fél 8 előtt Boró már felsírt, szopizott és mire visszaaludt volna, kijött Kriszta is. István éppen készülődött, úgyhogy esély sem volt a csendre, visszaalvásra aztán. Még el sem ment István, össze sem dobtam a kávémat, amikor Boróka éktelenül ordítani kezdett és vele egyidőben, de más helyiségben Kriszta is rázendített. Boró becsípte a kezét a konyhaajtóhoz, Kriszta meg elesett. Aztán hosszas öltözködési procedúra következett.
Már azt hittem, rosszabb nem jöhet, de mégis jött. Nem itthonról, szerencsére, hanem kívülről: amikor lementem teríteni, ledöbbentem, mert az este óta valaki elvágta a drótot, amire néhányan a lépcsőházból teríteni szoktunk. Vastag, kemény acéldrót volt, évek óta használjuk, de úgy látszik, valakinek nagyon nem fért a bögyében a dolog. Csak azt nem tudom, kinek, mert gyakorlatilag senkinek sem volt útjában, nem zavarhatott. Mindenesetre, sajnálni tudom szegényt... ha ez szerzett neki örömet, boldogságot, szörnyen sivár élete lehet.
Szóval, jött rosszabb, mert az emberi rosszindulatnál, rosszakarásnál nem sok rosszabb van! Ez minden további rossznak a kiindulópontja.
Most már Boróka alszik, remélem, kialussza magát és utána ismét mosolygós lesz. Addig megyek a balkonra, teríteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése