2009. június 15., hétfő

"Hétpecsétes titkok" 2.

Nem, nem egy újabb körjátékról van szó, de ismét vallok. Tudom, hogy magamon kívül nem tartozom senkinek sem magyarázattal, mégis úgy érzem, hogy némi indoklás most elkélne.
Biztosan észrevettétek, akik esetleg erre jártatok, hogy mostanában eléggé személytelenné, mondhatni mondanivaló nélkülivé váltak a bejegyzések a naplómban. "Elbújtam" az aranyköpések és a játékok mögött. Nos, csak azt szeretném leírni, hogy nem, NEM áll szándékomban abbahagyni a naplóírást, csak ez most egy ilyen időszak (volt). Történt velünk ez-az, bár igazából semmi különlegesség; az időhiányra sem fogom a dolgot, mert ha nagyon akartam volna, biztos, hogy szakítottam volna időt magamnak az ideírásra is. A lustaságra sem fogom, mert nem lenne igaz, hiszen a másik naplóba rendszeresen írogatok (azért, ha valaki az is olvassa, onnan is megtud néhány eseményt, ami történik velünk, illetve apró mozzanatokat a mindennapjainkból!). Inkább arról van szó, hogy nincs ihletem. És ez baj. Hiába adott a téma, ha nem érez valaki késztetést a megírására, azaz hiányzik az a kis valami, az a szikra, amitől az írása szép, jó, olvasmányos és hiteles lesz. Bizony volt úgy, hogy határidőre le kellett adni a jegyzetet a szerkesztőknek, meg is tettem, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy van is értelme, levonható következtetése, tanulsága, mondanivalója az írásomnak. Aztán, másnap, visszaolvasva az újságban már gyengült ez az érzésem, de addig, amíg nem láttam megjelenve nagyon tele voltam kételyekkel. Valahogy így van ez most is azzal a különbséggel, hogy itt a szerkesztő és a kiadó is én vagyok, és ha nem vagyok biztos menne, hogy a szerző jó munkát végzett, inkább nem jelentetem meg.

Nem, nincsenek megírt bejegyzéseim, amiket csak meg kellene jelentetni, de szerencsére, már van néhány téma, ami körvonalazódni látszik bennem. Mert én úgy vagyok vele: nem azt akarom megörökíteni minden nap, hogy ma ekkor keltünk, ekkor és ezt ettük (arra ott a másik napló :D) ekkor feküdtünk, meg hasonlók, annak ellenére, hogy van, amikor éppen ezek a lényeges dolgok, illetve éppen emiatt alakul jól avgy rosszul a napunk. Viszont én inkább azt szeretem, amikor van egy esemény (születésnap, látogatás valahová) és azt megírom vagy van egy témám egy jelenségről (pl. az anyásság, az evés, stb.), egy „tudományról” (bilibe pisilés, r hang kiejtése), esetleg az érzéseimről, hiszen ez a napló nem kizárólag a lányoké, hanem a mindannyiunké, a családunké. És az, hogy ezt az időszakot én hogyan élem meg, úgy gondolom, hogy eléggé fontos.

Különben, pillanatnyilag, az apró bosszúságoktól eltekintve, mint amikor Boróka kisszékre állva tarol az asztalon vagy szekrényen, amikor Boró levest „eszik”, hallom, hogy csörömpöl, az apja meg nyugodtan gitározik (grrrrrrr), miközben én Krisztát mosdatom, nos, ilyesmiktől eltekintve, nincs semmi gond, jó időszak ez az életünkben. Borónak még folyik az orra és köhög is, de remélem, ezek csak utórezgései a betegségnek. István munkahelye körül még mindig bizonytalan a helyzet, de pillanatnyilag és egyelőre még van munkájuk, úgyhogy fölöslegesen még nem aggódunk, ráérünk majd akkor, ha valóban gondok lesznek. Másfelől meg szerencsére, ottvannak azenélések, amik, ha nem is szednek ki a sz..., mármint, ha nem is oldják meg az anyagi helyzetünket, de legalább segítenek benne. Amúgy meg nem is akarok panaszkodni (nem azért, mert feltettem magamban, hogy kevesebbet fogok), mert megverne az isten: vannak mások, akik sokkal rosszabbul állnak mint mi, akiknek túlélőművészet átjutni minden egyes napon. Itt azért még nem tartunk.
No, de jól elkalandoztam az eredeti témától! Végülis, már leírtam, amit akartam. Szóval, itt vagyok, itt leszek, amikor minden klappol az íráshoz. És nemcsak itt, hanem másoknál is, akiket szívesen olvasok, akikhez rendszeresen benézek, mégha a hozzászólásaim nem is tükrözik ezt!

Cseresznyeevés után:

11 megjegyzés:

Szitya írta...

Őszintén, Edith, kicsit kemény vagy magaddal. Szerintem sokat és érdekeseket írsz a három naplódba (hiszen ott van még a gasztro-blog is!!!!!). És, emi engem illet, sosem "unatkoztam", amikor a te írásaidat olvastam! Mindig jól átgondolt, érdekességekkel teli szövegeket társz elénk. A húsvéti hagyományos például rengeteg mindent tanított nekem, de sok más bejegyzésedet is említhetném. Hogy csak "jól megasszonta" bejegyzések lettek volna mostanság? Na és? Nagy kincsek lesznek ezek Kriszta (és majd később Boró) számára!

Tehát: írjál arról és akkor, amikor jól esik, mi olvasni fogjuk!

Üdv,

Szilvi

sedith írta...

Szilvi, éppen most néztem ide vissza...
Köszönöm soraidat. Igen, tudom, hogy a Jól megaszonták fontosak lesznek később, de mégsem elegendőek. Szóval, leírtam a dolgokat. :) Köszönöm még egyzser, hyog így érzel velem kapcsolatban.:)
Ja, és csak két naplót írok, a babaszobás már rég abbamaradt. Úgyhogy ez van és a főzős.:)
Klassz volt a déditek tortája. Rendeltétek vagy esetleg magad kreáltad?:O

Virág írta...

Hát, igen, Drága Barátnőm.. Direktben még nem vettem a bátorságot, hogy az orrodra koppintsak, mert az ebédről gyakrabban értesülünk, mint csodálatos csemetéidről, de az alkotói válság, az teljesen más, kérem... Azzal én is küzdök. Pedig végre csend van körülöttem, és most délig nem műkszik a blogger... Csók! ..

ja. Tudom, hogy nem érdemes minden sz@rt beleírni, de te még azt is meg tudod úgy fogalmazni, hogy öröm legyen olvasni! :-)

kata írta...

Drága Edithem!

Velem is van (mostanában is), hogy ülök a gép előtt (tehát időm akad) és egyre másra törlöm ki a soraimat. Aztán olvasgatok, de ott se megy a mondatszerkesztés.
Bár én nem tudtam volna ilyen jól leírni, hogy én is szerkesztő lennék a saját a kiadómban.

Én nagyon szeretem olvasni, amit írsz. A főzőset is. Olyannyira Te vagy. Nem érzem a mesterkéltséget, és ez jó.

A múltkor, amikor valamelyik továbbadós barátságos játéknál írtad, a gasztrósba, hogy miért is kell ilyen játék, nagyon elgondolkodtatak a soraid. Tudod, hogy nem kedvelem a piramisos, addtovább 5-nek dolgokat, de abban nagyon igazad van, hogy kell valami, (mégha nagyon direkt ízű is), hogy megerősítsen, tovább vigyen.
Tulajdonképpen ezt most megtetted magadnak, de ha nem volna elég akkor most küldök egy teljes szívű virtuális ölelést. Amit, ha akasz tovább is adhatsz! :)
Barátként gondolok Rád, és csomagolhatom bárhogy. Oklevélbe, díjba, mifenébe...

Hát rajta, billentyűzetre fel!

Ölel: Kata

Mia és Maja írta...

Nagyon meglepődtem drága Edit!
A Te blogod az én "topp listámon" nagyon is előkelő helyen áll!:)
Annyira szépen írsz,öröm Téged olvasni.:)

A mi blogunk nem ilyenek indult,én az elejétől a lányok "szintjén" próbálom megörökíteni mindennapjainkat.

Valóban,fantasztikusan írsz,ne legyél túl szigorú kritikus önmagadhoz.;)

Puszi!!!

sedith írta...

Köszönöm, mindannyiótoknak a szép, kedves szavakat, illetve az öleléseket!:)
Nem válaszolok külön-külön, mert nehezen jönnek a szavak és amúgyis csak ismételni tudnám magam. Köszönöm, hogy vagytok nekem!!!

Patri-cica írta...

Semmi baj!

Meg van értve!

:D

Puszi nektek!

ilgya írta...

Nagyon olvasmányosan írsz ,mi is nagyon szeretjük olvasni,és hidd el nekem,hogy ez így van jól ahogy van. Néha kell egy hullámvölgy itt is,mint bármi másban,hogy újra tudjon jönni az ihlet.
Sok sok ölelés Vecsésről is:Ildikó

Bogár és Gerti írta...

Nekem az olvasás megy nehezen mostanában... ami nem a ti hibátok... unott vagyok és depis kicsit... ez valami ilyesmi időszak :-P
Majd kilábalsz, Én meg megnézem micsoda többi blogról van szó ;) Ha titos, netán, majd reklamálok jó :D
Puszi

sedith írta...

Köszönöm Nektek is, csajok! :)
Viszontpuszik mindenkinek!

Kati írta...

Csodálkoztam is, mert alig van új bejegyzés (én is úgy vagyok, hogy gyakrabban olvasok, mint kommentelek).
Gyönyörűek a lányok - mégha tényleg többet tudunk is arról, hogy mit esznek, mint arról, hogyan telnek a napjaitok -, örülünk, hogy férjed "munkaügye" legalább jelenleg stabil... és várjuk a bejegyzéseket. :-)