Mellgyulladás vesegörccsel

De írhattam volna azt is, hogy a baj sosem jön egyedül. Vagy miért ne: párosan szép az élet. De nem vagyok éppen költőies hangulatban. Bár, úgy néz ki és nagyon remélem is, hogy most már lejárt minden.

Csütörtökön reggel, amikor már harmadik napja nem akart múlni csökkenni a csomó a mellemben, eléggé megijedtem. Még történt ilyesmi velem, de gyakori szopival, meleg borogatásokkal, meleg zuhanyokkal, finom, enyhe masszírozással, pici jegeléssel mindig sikerült 1 nap alatt rendbetenni. Most viszont csak nem akart elmúlni. Szerdán még Boróka is ellenem esküdt, nemhogy a gyulladt mellből, de még a másikból sem akart szopizni. Aztán kifogtam rajta, mert amikor nagyon álmos volt már, elfogadta és éjszaka is félálomban gond nélkül szopizott. Emellett azért muszáj volt fejnem is napközben, de csak keveset tudtam.

Másnap mintha mégis változott volna valami, eltűnt a végtagfájdalom, már nem voltam olyan elesett, mint az előző két napban. De a csomó még ott volt. A doktornő küldőpapírt írt a sebészetre, én felhívtam a Gallenust, ahol viszont azt tanácsolták, hogy mindenekelőtt egy UH-t érdemes csinálni. Igenám, de náluk már nem kaptam időpontot, úgyhogy délután, amikor István is hazajött, útra keltünk, hogy valahol majd csak találunk egy helyet, ahol programálás nélkül is elvégzik. (Ekkor már persze, a veseizé már nagyobb gondom volt, és főleg nagyobb fájdalmam.)

A Dora Medicalsnál már nem volt senki, a Santa Pro Sanitasnál pedig azt javasolta egy kedves hölgy, hogy ha ennyi ideje tart már a gyulladás, minél hamarabb a sebészetre kellene menni, ott majd eldöntik, mi a teendő, de több, mint valószínű, hogy fel kell nyitni. (Ezt én is tudtam, de reméltem, hoyg mégsem kerül sor rá.) El is indultunk a kórházi sürgősségre, de nagyon féltem. Annál is inkább, hogy egyedül mentem be, Istvánnak Boróval kellett maradnia az autóban.
Nem sokat, vagy tíz percet várakoztam és már hívtak is be. Egy fiatal orvos volt bent, aki a nevem leírásához a személyimet kérte, végül aztán betűzve diktáltam le neki. Megvizgálta a mellemet és nagy megkönnyebbülésemre azt mondta, hogy ezt nem kell felnyitni. Ellenben bikáknak való mennyiségű-adagú antibiotikumot írt fel (5 napig 4x2 darab), és azt az utasítást kaptam, hogy 2-3 napig ne szoptassak.:o Na hogy is van ez? 5 napig gyógyszer, de elég ha 2-3 napig marad ki a szopi? Akkor minek maradjon ki, gondoltam?! Este megkérdeztem a családorvost is, ő pedig azt mondta, hogy ekkora adagnál valóban nem érdemes kockáztatni. Nem voltam kibékülve a dologgal egyáltalán, megvártam, amíg Boró lefeküdt, és szopi után vettem be az első adagot. De éjjel mellre tettem. Tegnap reggel tápszert kapott, szerencsére, szívesen megissza, úgyhogy ha nem is lenne többé szopi, megélne a kis drágám, de délben már nem kínoztam sem őt, sem magamat. Amikor félórai kínlódás után kb. féldeci tejet fejtem le a két mellemből és mindkettő továbbra is kemény volt, illetve Borónak a tápszer és a játszócumi nem volt jó az elalváshoz, megszoptattam. És azóta is szoptatom. A csomó tegnap már eltűnt, és én nem is szedem már az AB-t. Tulajdonképpen csak akkor este és tegnap reggel vettem be, azóta nem. Lehet, hogy nagy butaságot követtem el, nem tudom. Én nem vonom kétségbe a sebész szakmai kompetenciáját, azt viszont igen, hogy egyáltalán ért is valamit a szoptatáshoz, babákhoz. Mert könnyű kijelenteni, hogy ennyi és ennyi ideig ne szoptassa a babát, fejjen, de nem neki kell megoldania a szituációt! Természetesen, magamnak sem akarok bajt, de a gyerekemnek is a legjobbat akarom, és bár már 9 hónapos Boró, nyugodtan el lehetne már választani, mégsem úgy képzeltem el a dolgot, hogy egyik óráról a másikra történik majd meg. Ha már annyit küzdöttünk érte az elején, akkor ne dobjuk el magunktól csak úgy ni, az első nem éppen együttérző utasításra!
Ma 9-re kell mennem kontrollra, megyek is készülődni. Gondoltam, elmegyek, mert ennyivel tartozom magamnak, lehet UH-t is csinál az orvos, ha indoloktnak találja, de inkább azért megyek, hogy nyugodt legyek, tényleg elmúlt és semmi maradványa a csomónak. Ha pedig mégis gond lenne továbbra is, akkor mese nincs, muszáj a gyógyszereket szednem.

Csütörtökön délelőtt felmentünk Anyuval a házhoz, függönyöket méricskéltünk, beszélgettünk, tervezgettünk, majd a lányokkal hazajöttem. Anikó néninél még vásároltunk ezt-azt, harisnyákat, zoknikat nekik, melltartókat nekem, sőt, Kriszta egy ügyes őszi cipőcskét is kapott, és akkor még semmi bajom nem volt. Amikor beléptünk a lakásba, akkor éreztem nyilallást először a jobb vesém táján. Azt hittem, felfáztam, de 10 perc után már tudtam, hogy nem felfázás, hanem vesegörcs. Úgy látszik, ez egész életemben elkísér, mert már harmadszorra áll elő. Nagyon ismerős tehát a fájdalma, a kellemetlen tünetei (hányinger, hányás, szúró vizelet, + most még hasmenés is társult), amik szerencsére csak estefelé törtek elő igazából. de akkor aztán úgy, hogy teljesen kikészültem tőlük, a fájdalomtól meg fetrengeni tudtam volna. Enyhülést hozott a meleg vízben való lazulás, illetve lefekvés után egy forró vizes palack. A gyógyszertárban cseppeket és homeós bogyót is kaptam rá, reméltem, hoyg hamarosan lesz hatásuk. Éjszaka még fájt a vesém, de tegnap reggelre már nem. Érzékeny volt, de nem szúrt. Még a hányinger is jelentkezett ébredés után, de később már az is eltűnt. Utána egész nap jól voltam. Nem tudom, hogy eltávozott már a kő vagy a húgyhólyagban van és még megszenvedem a "megszületését", de már annyira rossz nem lehet.

Mindenesetre, kétszer szültem eddig gyereket és kétszer "szültem" vesekövet. Határozottan állítom, hogy a két gyereket könnyebb volt világra hozni, mert amikor a fájások indultak, legalább szünetek is voltak közöttük, volt idő megpihenni. És hamarabb kint voltak mindenestől, mint amennyit tartott nekem egy-egy veseköves "vajúdás".