2008. október 6., hétfő

Gesztenyebábozás


Még egy utolsó nyári napot küldött ránk az Ég szombaton. Tűzött a nap, hogy fájt a fejem tőle, Boróra is csak kis kalapkát adtam. Úgy látszik, még tombolt egyet a Nap is, mielőtt végleg elbúcsúzott a nyártól, és elbújt valahol messze, holmi szürke esőfelhők mögé. Mert szombaton este már csorgott az Eső, és tegnap délben is csak azért hagyta abba úgy félóra-órára, hogy aztán újult erővel csapjon le újra. Társul szegődött mellé még egy gonosz Szél is, és így együttesen, a Hideg védőszárnyainak oltalmában elkezdték alattomos tevékenységüket.

A lakásban azért még nem volt hideg, de ki, a szabadba, bizony, nem merészkedtünk! Inkább lefoglaltuk magunkat valahogy bent. Nem keltünk korán, sőt, István, kisebb-nagyobb megszakításokkal átaludta a napot. Kivételesen a lányok is majdnem egyszerre aludtak el, így nem sokáig kérettem magam és lefeküdtem én is. Szűk másfélóra múlva Boró ébresztett. Nem sokkal utána Kriszta is felkelt, és nekiláttunk gesztenyézni, makkozni. Amíg én "keményen" dolgoztam, ő összegyűjtötte az összes makk-kupakot, rakosgatta ide-oda a gesztenyéket, próbált fogpiszkálókat tűzdelni beléjük, de nem sikerült, végül már csak azért jött oda, hogy ellenőrizze, mi sül ki a munkámból. István is megerőltette magát és egy gesztenye-süni erejéig megmozgatta a fantáziáját. Kriszta mindegyik bábnak egyformán örült, bár úgy tűnt, hogy mindig az a kedvenc, amelyik éppen elkészült. A babakocsit tologatni kezdte, a "tolókar" pedig természetesen, hogy a markában landolt. A struccnak a színes farktolla pedig tényleg lenyűgözte. Amikor a bagolyt meglátta, rögtön huhogni kezdett, és a macit is gond nélkül felismerte. A makknéni, aki kézen fogva vezeti a makkbabáját is tetszett neki, bár az érdeklődését inkább a talapzat keltette fel, amibe ezeket a bábokat beleállítottam (gyurma).
Itt vannak a munkáink:








Este még lementünk egy kicsit Zitáékhoz, ahol a gyerkőcök még egy jót játszottak és este 9-kor már mindenki aludt ismét. Kivéve, persze, engem. :P

2 megjegyzés:

ilgya írta...

hát ezek profi alkotások!!!!
Nincs is mit hozzáfŰzni!

Gabi írta...

Fantasztikus!:)Szkokán fiúk