Lezser napok és nemalvás

A csütörtöki éjszaka katasztrófális volt. Mint még soha, Boróka több, mint másfél órát fenn volt. Nem mondhatom, hogy ébren, de nem is aludt. És nem volt hajlandó a kiságyban sem maradni, úgy ordított, mint akit nyúznak. Már mindent kipróbáltam, beleértve a szopit is, de az is csak addig hatott, míg amúgy az ölemben volt. Végül átmentem vele a kisszobába, félig ülve, félig fekve ledőltem az ágyra, betakaróztunk és úgy, mint újszülött korában, a hasamon-mellkasomon aludt el. Így is beletelt több, mint félórába, hogy a kiságyába is le tudtam tenni. Még volt egy felsírása aznap éjjel, de ha jól emlékszem (az a baj, hogy pár nap után sokszor már nem tudom, hogy mi mikor volt) elég hamar visszaaludt.

Pénteken reggel, amikor kávét készültem csinálni, az ötlött eszembe, hogy lehet a kávé az oka annak, hogy a lányom még sosem aludta át az éjszakát. És nem is tudok szabadulni ettől a gondolattól még most sem. Csak akkor arra nincs magyarázatom, hogy hogyan tud mégis néha 5-6-7 órát aludni egyhuzamban, és ha felsír, mert mondjuk valami baja van, miért múlik el minden, ha felveszem. Mindegy, pénteken mégis elhatároztam, hogy nem iszom kávét. Át is lendültem hamar a reggeli kómásságon, semmi bajom nem volt délig. Még akkor sem a fáradtság vagy álmosság kezdett gyötörni, hanem egy enyhe fejfájás. Az enyhe fejfájásból viszont koradélutánra eléggé nagy fejfájás lett, amit a másfél órányi szundikálás sem enyhített, sőt, estére már olyan kínzó volt, hogy muszáj volt fájdalomcsillapítót bevennem. De az sem hatott, így amikor lefeküdtem még mindig azt sem tudtam, hová tegyem magam fájdalmamban. Végül, amikor éjjel keltem Boróhoz már nem fájt, de másnap reggel azért készítettem egy kávét, hogy elejét vegyem a borzalmaknak. Nem is ismétlődött a dolog. Végülis nem tudom, hogy a kávé hiánya, azaz az alacsony vérnyomás (mert nekem mindig is alacsony szokott lenni) okozta-e a fejfájást, de elképzelhető.

Szombaton lightosan indult a napunk, Istvánnal együtt takarítgattunk, majd felmentünk Anyuékhoz, mert végre költöztek. Még nem fognak itt lakni egy ideig, de már a bútorokat elhozták, úgyhogy ezután jöhet szép lassan a berendezkedés. A délután ismét pihenéssel, takarítgatással, filmnézéssel telt, úgyhogy nem volt megerőltető.

Vasárnap főzőcskéztem és a legszükségesebb kötelezőeken kívül ismét csak úgy „piánóban” telt a nap. Naplót is írtam, Dalmával messengereztem egy kicsit, majd miután a lányok felkeltek a déli alvásból, kihasználva a nap utolsó napsugarait, elmentünk a Víkendre, ahol a lányok jót játszhattak egyet. Már meglehetősen hűvös volt, nem is maradtunk csak egy órácskát, de Kriszta rengeteget szaladgált, egy csomó játékszert kipróbált, Boró pedig csúszdázott, hintázott és a faleveleket tanulmányozta. Nagyon az a gyanúm, hogy az idén már nem nagyon lehet ilyen kiruccanásban részünk, bár a mostani időjárással végülis semmi sem lehetetlen.

Csak úgy „mellékesen” meg kell említenem, hoyg tegnapra virradólag ismét elfeküdtem a mellemet és egy újabb csomó boldogít pillanatnyilag. És isten látja a lelkemet, de már annyira elegem van ezekből a csomókból, mellgyulladásokból, hogy szívesen passzolnám a dolgot. A múltkori komoly gyulladás óta igaz, hogy felére csökkent a szopik száma és tényleg, a tejmennyiség is gyorsan beállt, de nem tudom, mit tehetnék, hogy további szopik maradjanak ki (bőven elégedett lennék a reggeli és esti szopival :-$), viszont azt sem szeretném, hogy Borótól mindezeket hirtelen megvonjam. Szó sem lehet róla. Látszik, hogy igényli a szopit, és főleg még nem tudom mi legyen az alternatívája a mellen való elalvásnak, amire nappal nagy szüksége van. Szóval, azt hiszem, mégis maradok a mostani beosztásnál mindaddig, amíg esetleg ő maga nem alakítja úgy a dolgokat, hogy már ne kelljen neki. Csak ne én innám a levét ezekkel a mellcsomókkal, mert rájöttem, hogy úgy alakulnak ki, hogy ráfekszem, megnyomom őket! Viszont azokkal az éjszakai ébredésekkel tenni kellene már valamit. Azért mégsem megszokott dolog, hogy egy 10 hónapos baba még ne tudja átaludni az éjszakát, bár tudok én olyan eseteket is, hogy már sokkal nagyobbak és még mindig nem alusznak. Én a tőlem telhetőt megtettem, és úgy gondolom, hoyg talán nem ártana egy szakmbert is bevonni. Istvánnal még nem beszéltem meg, de azon áll az eszem, hogy vigyük el egy homeopata orvoshoz, hátha segít megtalálni a gyógymódot. Tartok tőle, hogy esetleg még túl fiatal, mármint Boróka, hogy az orvos bármiben is segíthessen, de egy próbát megérhet!

A múlt éjszakánk is „érdekesen” telt; fél 4 után ébredt először Boró (így én is szinte 6 órát aludtam :d ), 1 perccel azután, hogy én kinyitottam a szemem, megnéztem az órát és elcsodálkoztam. Kár volt, mert rögtön ébredt. De nem is gondolkodtam, a csomó miatt rögtön megszoptattam és már tettem is vissza az ágyába. Korai öröm. Fél 6-kor ismét sírás és megismétlődött a csütörtök éjszaka egy kicsit enyhébb formában. Tulajdonképpen annyiban volt enyhébb, hogy csak valamivel több, mint egy órát tartott és többet tartottam ölben, tehát nem sírt annyit mint múltkor. Háromnegyed hét körül aludt vissza és aludt jó fél 9-ig. Hát köszönöm, valamikor tényleg be kellett pótolni azt a kimaradt órát!

De én, én vajon mikor pótolhatom be azt a néhány órácskát, amit, másfél éve, ébren töltök az éjszakákból?
Két tündérke, amint a forgós székben "hintáznak":