Ellentmondások

Az éjszakáink nem sokat változtak. Tegnap éjjel 3x kelt, műsorozott, végül mindhárom alkalommal, szopival, valahogy sikerült visszaaltatni. Ma éjjel csak kétszer sírt, először vízzel, cumival és öllel megnyugodott és félóra alatt már aludt is, másodszor meg – reggel lévén már (csak én azért számítom az éjszakába, mert akkor még nem kelt fel végérvényesen) – rögtön szoptattam és negyedóra alatt aludt tovább. Szóval, én is megfigyeltem azt, hogy könnyebbek azok az éjszakák, amikor elfogadom a történteket és teszem a dolgom, mint amikor méltatlankodom mindenért. (Sőt, ez mindenre érvényes. Könnyebb bármilyen házimunkát is elvégezni, ha nem duzzogsz állandóan, hogy: már megint nekem kell ez megcsinálni!) Szóval, a homeopata orvossal megpróbálkozunk, de ha nem lesz eredmény, hát nem lesz. Azért bizakodva indulok majd neki a dolognak!:)

Hétfőn Anival és Krisztával a városban voltunk, csizmát venni Aninak. Nem volt sok időnk, nekem angolórára kellett menni, de azért jó volt sétálgatni egyik üzletből be, a másikból ki. Végül a lányok „elvittek” engem az iskolába. Kriszta bejött az osztályba, megállt a dobogón, körülnézett és ennyit mondott: ez az iskola. Nem tudom, szegény, mit képzelt az iskoláról, milyennek látta a maga fejében, de így sem sokat tudtam meg. Amikor kikísértem és lehajoltam megpuszilni, megölelte a nyakamat és azt mondta: Hát én téged nem hagylak! Én nem hagylak!!!
Azt hittem, elsírom magam. Aztán sikerült Aninak elcsalogatni, illetve a kis zsebpénz is amit kimondottan neki adtam is hatásos volt. Óra után tudtam meg, hogy csak pár perccel előtte érkeztek haza, még összejártak néhány cipősboltot, majd, mivel csizmát nem vettek, Kriszta gazdagodott egy kis Sír Kánnal, azaz egy plüsstigrissel. Kellőképpen fáradt volt már, este nem si volt gond az elalvással!

Kedden Marikáékhoz mentünk, István segített valamit Zsoltnak, a csajok játszottak, kekszet nasiztak, mi pedig beszélgettünk Marikával. Este, miután hazaérkeztünk, még segítettem Istvánnak valami kábelmérésben (van egy kis plusz jövedelmet jelentő munkája), a lányok pedig ott cirkáltak mellettünk-körülöttünk. Boró már kezdett szopiéhes lenni, ezért mind rajtam mászkált volna. Egyszer, amint én ott ültem, ő meg a lábamba kapaszkodott, kiegyenesítette magát és elengedett: jónéhány másodpercig egyedül, kapaszkodás nélkül álldogált!!! Majd a popsijára huppant. Azóta többször is bemutatta ezt a tudományát, sőt a kis vakmerő már lépni is megpróbált. Persze, hogy csak egy lábemelésre futotta és el is esett. De azért megpróbálta!:)

Ma reggel Tündi jött hozzánk, beszélgettünk egy kicsit. Elég rég nem láttuk már egymást! De jönnek majd az ünnepek és akkor szoktunk találkozni mindenkivel.

Apropó ünnepek. Még nincs hó, még nics semmi jele, de valahogy kezd karácsonyi hangulatom lenni. Marika adott Krisztának két kis füzetkét, amiben Mikulásos-karácsonyos versek, képek vannak, szoktuk olvasgatni. Azt hiszem, ezzel kezdődött. Aztán megnéztük Krisztával a tavaly Mikuláskor készült videófelvételt, ez is hozzátett egy kicsit, aztán elképzeltem, hogy nemsokára nekifogunk és készítünk néhány papírdíszt a karácsonyfára, majd Adventi koszorút, meg már vettem neki egy kifestős mesés füzetet a három kismalaccal és egy másik kifestőst, amit csak simán vízzel kell festegetni és kiadja a színes rajzokat. Én még nem láttam ilyent, remélem fog tetszeni neki. Tegnap nem volt sok időm, csak ezeket vettem meg, de majd még lesz bevásárlás és mindkét drágaság megkapja a mikulási ajándékát!

Hogy miért Ellentmondások a bejegyzés címe? Hát csak mert azt akarom mondani, hogy mindegy milyen idő van kinn, mindegy mennyire vagy fáradt, mindegy mennyi munkád van, mindig, mindenben és mindenkor meg lehet találni a szépet, a jót, a vidámat, lehet örülni az apróságoknak, sőt karácsonyi hangulatod lehet – akár ok nélkül is.

Reggeli kanál-ritmusütögetés: