Boró-dolgok, avagy egy hóforduló margójára

Bár már jó fáradt vagyok, mégis összefoglalom röviden (na, ez nálam mindig relatív:p) Boróka tudományait. Holnap reggel korán megyünk Sárpatakra, ott lesz egy csomó dolgunk, új események jönnek, és attól félek, felülírják a mostaniakat.

Mint írtam, kicsi majdnem egyévesem is – á, dehogy vagyok elfogult – az ügyesek kategóriájába tartozik. Nemsokára 11 hónapos lesz, de én nem írtam semmit róla, amikor a 10-et töltötte, úgyhogy ez a bejegyzést vegyük hónapfordulós bejegyzésnek, eltekintve a „kis” csúszástól.:p:)

Azt mondják, bár nem tudom, hogy ez valóban tudományosan megalapozott-e, hogy amikor egy gyerek értelmileg fejlődik, akkor lassabban halad a mozgásfejlődéssel, és fordítva, ha a mozgásra gyúr, akkor a többi területet hanyagolja. Nos, Borókám fittyet hány az ilyen bölcs tételekre és kerek-perec bebizonyítja, hogy a szabályok azért vannak, hogy felrúgjuk őket.

Mert mit csinál?
Tegnapelőtt még csak rövid ideig ácsorgott bizonytalanul, ha elengedte kapaszkodóját, 10 esetből 9-ben pedig biztos, hogy a posijára huppant. Tegnap viszont már olyan magabiztosan és fölényes mosollyal az arcán álldogált, hogy öröm volt nézni. Ma pedig már diadalittasan mutatta be milyen ügyesen tud leereszkedni: csak szépen leguggol, elidőz, matat, játszik valamivel, majd szépen leül. Na jó, lehet, hogy mégiscsak huppan, de már nem mindegy, hogy 10 vagy 30 centis magasságból!
Tegnapelőtt még dőlt, mint a liszteszsák, ha magamhoz hívtam, csalogattam, tegnap pedig már nemegyszer tett felém egy tétova lépést. Pár órára rá, mint aki siet, mert lemarad valamiről, már duplázott, és a hazatérő Istvánnak két összefüggő lépést mutatott be. Este pedig még azt is bemutatta, mennyire kreatív és hogyan tud szaladni. Nem beszélek mellé, valóban ezt tette. Mindenkinek volt elfoglaltsága, Boróka is magában játszadozott. Egyszercsak csikorgást-csoszogást hallottam az előszobából: Kicsi Boló fogódzott Krisztának a székébe és maga előtt tolva azt „szaladgált” erre-arra. Ha falba, sarokba ütközött, ügyesen megfordult, addig húzogatta a széket, míg ismét szabad lett az út előtte. Szerencsére készítettem filmet is róla, mert a fotók nem tudják olyan élethűen visszaadni. A minőség sajnos, elég gyenge a fényviszonyok miatt, de azért lehet látni: http://www.videoplayer.hu/videos/play/273621




Ezenkívül rohamosan nyiladozik az értelme. Ha megkérdezem, hol az autó, elkezd berregni, ha pedig a kezébe kapja, akkor térdelve-berregve tologatja erre-arra. Krisztától tanulta, pedig nem mondhatom, hogy Kriszta egy nagy autózós típus!
Ha megkérdezem, hol a lámpa, akkor maradéktalanul a plafonra néz és a kis mutatóujjával egyenesen a csillár felé bök. Ha megkérdezem, hol az okos feje, elkezdi a tenyerével ütögetni a kobakját. (Igaz, van, hogy az első reakció még mindig a csillár felé nézés, amiből látszik, hogy egyelőre a kérdés, mint mechanizmus rögzült benne, de már azért legtöbbször segítség nélkül is a fejére mutat.)
Olvassuk A brémai muzsikusokat. Ő rámutat az állatra, én elmondom, mi az. És hozzáteszem azt is, hogy hogyan csinál. Kész kabaré, ahogy az i-á-t vagy a nyaúúú-t mondja; majdnem egyformán ejti, mégis annyira más a hanglejtés és a mimikája, hogy összetéveszthetetlen. Közben vigyorog nagyokat és azt hiszem, érzi, tudja, hogy ő ilyenkor nagyon ügyes, mi pedig elégedettek, büszkék vagyunk rá.
Vannak szavai: a mám-mám vagy mem-mem (mikor hogy: van, hogy így, duplázva, van, hogy csak simán, illetve úgy, hogy a magánhangzó az á és az e leírhatatlan keveréke), és ez természetesen, nem más, mint a mámá, azaz anya. Érdekes módon, ezt senki sem tanította neki, Kriszta is anyucikának, anyukának hív, Boró mégis a hagyományos kisbaba-megnevezéssel illet engem.

A másik szava a ba (ba-ba, bö, bö-bö), ami főleg babát jelent. Ugyanezt mondja, ha meglátja magát a tükörben, ha fényképet lát vagy egyáltalán valami rajzot. Ha kérem, hogy mondjon ezt vagy azt, általában mindig mond valamit, de még érthető, kivehető más szavai nincsenek.
 
Lassan mindent megért, amit mondunk neki. Ha tisztábatevéskor elkezdem mondani, hogy jaj, de büdi, rögtön vigyorog és rázza a kezét,  mintha a szagot "hessegetné" el.
A tiltással is tisztában van. Ha rászólok, hogy nem szabad, bibi, nana, kákás (az összessel egymás után vagy csak egyenként), elkezdi rázni a kezeit, mintha fenyegetne (vagyis én is szoktam a mutatóujjammal fenyegetni), vagy éppenséggel valami leírhatatlan prrrrhhhh hangot ad, ami azt jelenti, hogy piszkos, azaz kákás. Ettől függetlenül állandóan próbálkozik, állandóan párbajra hív, teszteli a határokat, a reakcióimat. Olyan cselesen-édesen tud nézni, mintha azt mondaná: no, lássam, ehhez most mit szólsz? Persze, a ló másik oldalára is át tud esni, amikor megtiltok neki valamit és az ellenkezik a saját elképzeléseivel: úgy tud ordítani, olyan keserves képet tud vágni, hogy azt hinnéd, rászakadt a világfájdalom. Krisztával ellentétben, aki sosem volt az a földhözveremmagam típus (ő csak finoman le szokott ereszkedni, nehogy kárt tegyen magában:p és utána kezdi a sima fetrengést), Boróka lehajol és függetlenül attól, hogy éppen milyen „talajon” tartozkodik, verdesi a fejét a földbe.:o Igen, kicsit furcsa, kicsit ijesztő, de szerencsére hamar abba szokta hagyni.

Mindezek mellett a régi „tudományokat” is űzi: tapsol, integet az elmenőknek, lógatja a lábát a Lóg a lába lóga mondókára, rajzol a mágneses táblára és teljesen rendeltetésszerűen használja a xilofon ütőpálcáit. Nem kicsi volt a meglepetésem, amikor valamelyik napon arra lettem figyelmes, hogy nyammog, mármint olyan nyam-nyam-, hmmm-mmmm-szerű hangokat hallat. Odamegyek és nézem, hogy egyik kezében egy játék kávés csésze, a másikban egy kiskanál, a kiskanalat pedig a szájához viszi, miután „megmártotta” a csészében, és közben jelezte, hogy bizony, finomat eszik. :) Azon meg már meg sem lepődtem, hogy amikor Ani ma elővett egy csomag kekszet a táskájából és Boró kezébe adta, a kicsi drága ugyanúgy reagált: nyam-nyam.

Szóval, ügyesedik a mozgása, fejlődik az értelme és enni, na, azt nagyon szeret. :)