Még mindig és ismét Vármező

Megunhatatlan ez a falucska, pedig tulajdonképpen semmi különlegessg nincs benne. Hacsak a pisztrángot nem tekintjük annak. Mégis, szeretünk ide járni, a horgászáson kívül mindig más-és más részét felfedezni, megismerni. Most a pisztrángneveldében sétáltuk el az időt, amíg István halászott. Tavaly is sétáltunk itt, viszont idén mintha több mindet láttunk, mintha szebb is lett volna minden. Ezúttal Apu és Anyu (após és anyós) voltak a kísérőink, ismét egy gyönyörűszép délutánban volt részünk. Meleg volt, bár a szél miatt el lehetett bírni a pulóvert is, sütött a nap és az ég kékjén sehol egy felhő sem volt. Bámultuk a lovakat, amik ott legeltek a kis tavacskák között, megszemléltük a szamarat is, ami tavaly még eléggé csikó volt, felfedeztük a kishalacskás tavakat, almát szedtük a fák alól, virágot a tavak partján és csak amúgy gyönyörködtünk a színpompás kilátásban, jóillatú levegőben. Hazaérkezve, Anyu és István intézték a halakat - apropó, Apu tegnap halászott életében először és kifogott egy 1,4 kg-os pisztrángot!!! - én fürdettem a lányokat, majd megsütöttem a halacskákat, végül pedig egy nagy lakomát csaptunk belőlük. Kriszta is, Boró is annyira szeretik a halat, hogy Anyuval ketten alig győztük tömni az ételt a szájukba. Hál'istennek.
Mondanom kell még, hogy nagyon elégedett voltam a tegnapi napunkkal is? Bárcsak ilyen lenne az összes vasárnapunk.