2009. október 15., csütörtök

Betegség

Nagyon megijesztett Kriszta kedden.

Az előző éjszaka jól telt; az este kapott Nurofen megtette hatását, nem is kúszott fel többet a láza. Reggel majdnem 9 volt, mire mindketten keltek. A csicsergésből ítélve Kriszta sem volt rosszul.

De ahogy felkelt az ágyból és kimentünk a konyhába reggelizni - kimondottan tükörtojás volt a kisasszony óhaja - már ráborult az asztalra és azt mondta, hogy álmos. Szerencsére mind egy szálig bevágta a tojást egy szelet kenyérnek a belével együtt, úgyhogy nagyon örültem. Gyengeségét az előző napi majdnem-koplalásnak is betudtam. Befeküdt a mi ágyunkba, ott szundikált délelőtt, sűrűn megnéztem mi van vele. Kérdeztem, hogy kér-e teát és amikor meglett, két csészével bevágott. Ezután az égvilágon semmit nem akart elfogadni. Koradélután átköltöztettem a saját ágyába kb. 10-15 perces ébrenlét után és ismét elaludt. Délelőtt konzultáltam a doktornővel, és mivel nem volt lázas, nem mentünk sürgősségre, de muszáj volt megvizsgálnia. Háromnegyed 5-kor én ébresztettem, akkor indultunk a doktornőhöz. Már szerencsére teljesen más bőrben ébredt, és (ismét szerencsére:)) eltaláltam a kedvét egy ivó-Danoninóval (még sosem vettem ilyesmit nekik). A doktornőhöz már a régi Krisztával érkeztünk meg.:) A diagnózis nem a legszívderítőbb, de azért nincs nagy baj. Nagyon pirosak és duzzadtak a mandulái, a légzése kissé érdes (ezt a kifejezést használta az orvosnő) az orrából pedig váladék folyik le a torkára. Csodálkozott is, hogy sem az orra nem folyik, se nem köhög. Írt fel antibiotikumot, köptetőt és fújnom kell az orrába is orrspray-jel. Plusz megy tovább a Nurofen. Tegnap is jól volt már, ugyanazzá a kis ugrabugra, cserfes kisasszonnyá változott, aki mindig is szokott lenni. Remélem, a kezelés megteszi a hatását, és nem lesz visszaesés egyhamar.

Most pedig folytatom a pakolászást, szekrénykirámolást (festés egy szobában), majd, ha kelnek a lányok, reggeli után magunkra kapjuk a szekrényekben fellelhető összes ruhánkat (orkán erejű szél süvít már tegnap dél óta), Boró megy mamáékhoz, Krisztával 10:40 -re megyek szemészetre, majd du 4-től egyedül, óvodai gyűlésre (mint a csoport szülői bizottságának elnöke - khm-khm:P), 6-tól pedig angolra- méghozzá tesztet (is) írni. Holnap hajnalban Anival Kolozsvárra, Édesanyám fog vigyázni a lányokra, miközben István a festést intézi.

Nincs is sok dolgom!;):):P

9 megjegyzés:

Loihi írta...

Jobbulást Krisztának!
Ja, látom Neked sincs sok dolgod. :-)) Sok sikert a teszthez!

Bogár és Gerti írta...

Hát ti is :(
Jobbulást!
Puszi

Albert-Ferenczy Eszter írta...

Jobbulast kivanunk mi is Krisztanak
Puszi nektek

Ugyeskedj a teszten.

Olvasom, hogy jossz Kolozsvarra... :-)

kata írta...

Jobbulást Krisztának!
Hát Edithem, látom nem unatkozol!
A múlt héten még rövid ujjú, most meg harisnya, bélelt kezeslábas, a téli sálak, sapkák meg épp hogy száradnak. Brrrrr..

Kata

Renáta baba írta...

Gyógyulást a nagylánynak!

Tom írta...

Ezek szerint zajlik az élet nálatok is.

Marcinak is szinte pontosan ezek a tünetei voltak. :-( Én nem vittem orvoshoz, adom neki a Nurofent. Mi a fogacsskákra gyanakodtunk/gyanakszunk, de kitudja.
Mire azt gondolnánk vége, ismét hőemelkedése van. :-o

Jobbulást kívánunk Krisztának! gyógyulj meg hamar, hogy mehess vissza az oviba! :-)
(Emmiék ma öten vannak. :-o)
Nálunk is "járt" az orkán - egypár fát ki is csavart, azóta minden reggel arra kell menni, hogy megnézzük. :-) - hála Istennek két nap után odébbállt. Úgy látszik, felétek. :-S

Ági írta...

Jobbulást kívánunk mi is és kívánjuk, hogy ennél nagyobb baj ne legyen sose. Legalábbis én ezzel vigasztalódom, mert az én lányaim se mentek a héten oviba, sőt tegnap én is lerobbantam, így férjecském 35. születésnapját egy héttel elhalasztottuk.

KBernadett írta...

Jobbulást nektek!

Puszika!!!

Mia és Maja írta...

Reméljük,már teljesen jól vagytok.:o:)
Mi az éjszaka is alig aludtunk,most Mia köhögött nagyon.:(

Puszika!