Az a NAGY dolog

Látom, nem lehet semmiféle titkot sugalmazni "itt":D, és ha titokról van szó, akkor csakis "AZ" ugrik be mindenkinek! :) Pedig szerintem, ha kisbabáról lenne szó, azt csak úgy - derült égből villámcsapás módon bejelenteném. De nem, nem kisbabáról van szó, legalábbis nem olyanról, aki beférkőzött volna most a pocakomba.:)

Egy másik "kisbabáról" van szó, arról, aki lassan két éve aktív tagja családunknak. Vagyis Borókáról. Aki 1 év, 9 hónap és 8 nap után abbahagyta a szopit!!!!!!!!! Igen, immár 5 napja kimaradt az utolsó mohikán gyanánt megmaradt esti szopi is. És hogy le merem írni már most azt, hogy véget ért? Igen. Mert biztos vagyok benne, hogy most már akkor sem adnám vissza, ha újra kérné.

Hogy hogyan kezdődött? Hát sehogy. Csak történtek a dolgok.
Nemrég olvastam Katánál , hogy Zsófia elválasztódott és még arról regéltem neki a megjegyzéseknél, hogy fogalmam sincs nálunk mikor jön el az a 'majd', de a dolgok állása szerint nem egyhamar - véltem én. És valóban, ha nekem valaki mlt héten azt mondta volna, hogy Boróka egyik napról a másikra lemond a didiről, kinevettem volna.

Annyi előzménye azért mégis volt, hogy egy nehezebb időszak után, amikor éjjelente többször is ébredt és fáradtságom miatt szopival is altattam vissza, elhatároztam, hoyg ez így nem mehet tovább. Aztán jött egy könnyebb időszak, amikor átaludta az éjjeleket vagy csak korareggel ébredt először és ekkor könnyű volt betartani, hogy ne tegyem mellre. Kb. másfél hétig volt az, hogy csakis este szopizott és ezt is hamar lezavarta a kisasszony, több, mint 2-3 percet egyik mellből sem szopott. Nem is aludt el rajta, mint régen, hanem vígan játszadozott volna még utána. Sosem erőltettem vissza, inkább a vállamra véve, énekelgetve altattam el. Ha muszáj volt. Mert van, amikor magától is elalszik.

Aztán arra gondoltam, tovább kellene lépni és az esti szopikat is ritkítani, azaz jó lenne, ha csak minden második este szükségelné a kisasszony az anyai emlőt. gy határoztam, hogy ha Borókám nem kéri, nem említi, egyszerűen este sem kínálom meg. És október 14-én este ez meg is történt. A vállamon aludt el. Másnap este feltétel nélkül adtam volna neki, ha kérte volna. De nem kérte. És a következő estén sem, és a negyediken sem. Tegnap este említette, de hozzá is tette, hogy vaua, azaz elvitte a kutya és én ráhagytam. Megkínáltam vízzel és ő ellenkezés nélkül a vállamra hajtotta a fejét és némi Mókuska éneklése után már aludt is. Reggel 6-ig.

Szóval így történt. Egyik napról a másikra, ahogy nem is mertem volna remélni. És az egészben a legfontosabb az, hogy semmiféle lelkiismeretfurdallásom nincs miatta. Mert eddig bármi is adódott (pl. antibiotikum a mellgyulladásom miatt) vagy azon agyaltam, hogy el kellene választani, mindig olyan rosszul éreztem magam. Valami olyasmi, hogy: de mindez miattam történik, ő nem akarja. Ezért aztán nem hallgattam semmiféle unszolásra, rosszallásra és szoptatási tanácsadóval is konzultálva, rábíztam a dolgot Borókára. Nem tudtam, de éreztem, hogy megtehetem ezt, és bíztam benne, hogy amint eléggé érett lesz rá, elhagyja ezt is, mint ahogyan annak idején Kriszta is elhagyta a cumit. És most is, mint annyiszor, beigazolódott, hogy hiába akarnánk siettetni dolgokat, jobb kivárni az idejét. (Azért az alvástanítást mai napig nem bánom!) És most hiába aggódom azon, hogy hogyan szoktatom majd le a vállon-elalvásról, vagy hogyan szokik le majd a kiságyról, tudom, hogy fölösleges gyötrődés, hiszen eljön mindennek az ideje. És amikor itt az idő, akkor talán könnyebben is megy, mint ahogyan legmerészebb gondolatainkban is elképzeltük.