8

Pénteken töltötte Boróka a 8 hónapot. 8 kerek hónapja itt van velünk, és én úgy érzem - nem érdekel, hogy közhelyet írok - csak egy pillanat volt az egész. Egy röpke pillanat, ami már el is illant. És ugyanezt fogom érezni majd a 9., a 10. és a 11. hónapfordulóján, és ugyanezt az első és a 25. születésnapján is.

Sok mindent megélt már kicsi lányom, igazi nyolchónaposként most 8190g és 72 cm. Nem iparkodik túlságosan a dekákkal, csupán 110 g-ot hízott, de vannak tartalékai, azért nem búsulom! Tud ülni, tud térdelni, tud állni, bárhol és bármikor lábraemelkedik. Persze, ha kapaszodni is tud valamiben.
Van két fogacskája, amik már jóideje ott díszelegnek a szájában, és kikukucskálnak a szájából, amikor mosolyog.
Jól eszik: minden gyümölcsöt szeret, amit eddig kapott. Most már a banánt is megkóstolta és ízlik neki. Túlzásba nem visszük azért, nehogy ismét szorulási gondok legyenek!
Most már rendszeresen kap csirkehusit, megkóstolta a csirkemájat, nagyon ízlik neki a kenyér és minden eddig kóstolt zöldség. Az ételeit magam készítem só, cukor és más fűszer nélkül. Egyedül a természetes fűszereket, hagymát, fokhagymát, petrezselyemzöldet és más zöldfűszereket használok és azt mondja a lányom, hogy neki így megfelel. Azt figyeltem meg, hogy a gyümölcsöket inkább magukban szereti, sokkal kevesebbet eszik belőlük, ha tejpépport kavarok bele. A zöldséges ételek nem baj, ha édeskések (hisz a répa, a sütőtök, hagyma, ezek mind édesítenek), de ne legyenek mesterségesen cukrozva. Pedig a tejpép is csak nagyon enyhén édes, neki mégsem ízlik annyira. Úgy látszik, az anyja száját örökölte, inkább a "sós" dolgokat kedveli.
Említettem a szorulásos gondokat. Szerencsére elmúltak, hál'istennek, nincs szükség semmiféle mesterséges beavatkozásra. Olyannyira hozzászokott a kis gyomra az új ételekhez, hogy tegnapelőtt hatszor cseréltem rajta pelenkát, mert hatszor volt kakis. És teljesen normál állagú volt.
Amúgy múlthét óta "drasztikus" változtatásokat vezettem be a kisasszony napi- és étrendjébe. Kétszer kap szilárd ételt, de NINCS utána szopi. Egy-két napig kegyetlennek tartottam magamat emiatt, de mégis, úgy gondolom, most már elég nagy ahhoz, hogy lassan egy-egy szopi kimaradozzon és így valaki más is gondját viselhesse a pocakjának a távollétemben.
Ma újabb elsőt kapott: halat. Csak úgy simán, falatkánként, néha egy-egy falat kenyeret is közbeiktatva. Megevett két darabot, kétszer ivott vizet, majd, ha még adtam volna, elfogadta volna. És ez kizárólag felnőttétel volt, bár korántsem volt túl fűszeres.

Tud tapsolni, sőt, kérésre is csinálja. És úgy tapsol, hogy a tenyerei összecsattannak, nemcsak mímeli a dolgot! Ezenkívül nagyon tud mosolyogni mindenkinek, főleg, ha az anyja ölében van és nem is akarja onnan kimozdítani senki. Szörnyen anyás. Lehet, hogy most van a szeparációs félelem időszaka is, de Boróka amúgyis jobban kötődik hozzám, mint annak idején Kriszta. Szerintem a szopi nagyban befolyásolja ezt, és amíg tart, egy ideig még így is lesz.
Az alvókája felemás. Éjszaka még felsír általában egyszer (nagyon ritkán kétszer) és ilyenkor szopizik, de nem mondhatom, hogy rossz alvó. Mellreteszem, és 10 perc után mindketten alhatunk tovább, mintha mi sem történt volna. Általában olyan hajnali 2 és 3 között szokott ébreszteni, vagy ha netalántán ennél korábban, akkor nagy az esély arra, hogy 5-6 körül ismét ugraszt. Tegnap is evett pont 6-kor, de utána visszaaludt és 9 előtt pár perccel kelt fel. Ilyet is nagyon régen csinált, mert már hetek óta az van, hogy fél7-7-kor kelünk. (Jaj, azért tegnap sem aludtuk szét az agyunkat, mert Kriszta gondoskodott róla, hogy 7-kor ébresszen.) No, de amikor alszik, akkor alszik. Nem kell sétálgatni vele naphosszat vagy éjhosszat, megvan az a kis kizökkenése (mert tulajdonképpen nem tér magához, nincs ébren), amikor vagy a pocakja üres, valóban, vagy csak egyszerű létszámellenőrzést tart.
Már próbálkoztam azzal is, hogy ha kétszer ébred, akkor másodszor csak vizet és cumit adjak, párszor be is jött a dolog, de egyik hajnalban negyed 5-től 5-ig kínlódtunk mindennel, majd az lett a vége, hogy szopival 5 perc után visszaaludt. Talán nem kövez meg senki, ha azt mondom, hogy ezentúl inkább a szopit választom, ha 10 perc után sem eredményes valami más módszer.

No, ahhoz képest, hogy nem tudtam, mit is fogok írni a súlyán és hosszán kívül, elég terjedelmesre sikeredett a beszámolóm. És akkor a végére hagytam a habot a tortán: nyolchónapossága alkalmából drága kicsi lányunkat egy brutális tortúrának vetettük alá, legalábbis a reakciójából ítélve nagyon fájdalmas (vagy csak ijesztő) lehetett a procedúra. Íme, itt a kicsi angyalka, most már fülbevalókkal:

Vármezőn, vasárnap

Szombaton, az eredeti tervek szerint, mentünk volna valahová. Még nem volt eldöntve, hová, de mivel István szabad volt, az idő pedig kánikulás, nem akartunk benn ülni a lakásban. De közbeszóltak kényszerű körülmények, így szombaton délután perkettafelszedés, majd -lerakás iktatódott be, úgyhogy nem mehettünk sehová.

De kitaláltuk, mivel kárpótolhatunk! Zoli lejött Istvánnak segíteni még szombaton, vasárnap reggel pedig Melinda is lejött a két gyerekkel és közösen mentünk ki Vármezőre. Még a Maros is szóba jött, de végül úgy döntöttek a fiúk, hogy mintsem egész nap korbácsolják a Maros vizét és ne fogjanak semmit, akkor inkább Vármezőn korbácsolják a kis tavakat, ahol, ha fognak, akkor mindenképpen pisztráng akad horogra. És igaz, hogy ezt meg kell fizetni, de azért szinte 100% a valószínűsége annak, hogy hallal térünk haza.

A fiúk, Kriszta felügyelete alatt bevásároltak, majd felszerelkeztünk további
piknikezéshez való cuccokkal és elindultunk. Vármezőre érkezve benéztünk a
tavakhoz, de aztán tovább is mentünk a patak völgyében.
A jó kis nagysziklás, megszokott helyünk foglalt volt, viszont senki nem volt ott, ahol tavaly május 1-kor sátoroztunk. Letelepedtünk és a fiúk már gyújtották is a tüzet a hússütéshez.
Közben szőlőt szemezgettünk, a patakot vettük birtokba, de csak Dávid bírta hosszútávon: olyan hideg volt, hogy szakította le a lábunkat, Kriszta sem kívánkozott pluszban bele, megelégedett a köves partjával. Borókát Beni hurcolászta mindenfelé, így ő is részese volt a patakparti kavicsdobálásnak. Közben a kisasszony aludt is egy órácskát, úgyhogy jó volt minden. Melindával beszélgettünk és örültünk, hogy nem nekünk kell ételt készíteni. Végül én mégis besegítettem a hússütésbe, de nem volt nagy ügy. Amikor megsültek a húsok,
leültünk falatozni, aminek belakás lett a vége. Nagyon finom volt a készen vett, előre bepácolt hús, és félelmeink ellenére a vastagabb szeletek is finomra átsültek. Evés után már nem sokat töltöttük az időt egyhelyben, egy-egy szelet dinnye, egy-egy pohár gyümölcslé vagy sör után lassan szedelőzködtünk és visszamentünk a halastavakhoz.

Nagy volt az izgalom, hogy sikerül-e mégis fogni, bennünk motoszkált a gondolat, hogy vajon nem mi leszünk az egyedüli szerencsétlenek, akik hal nélkül térnek haza? Alaptalan volt a félelem, mert 3,5 kg pisztrángot fogtunk, és Melindát meg a két kisasszonyt kivéve, mindenikünk fogott legalább egyet. Végül 12 különböző méretű hallal jöttünk haza, amit kétfelé osztottunk, pár darabot eltettem a fagyasztóba, két nagyot pedig ma ebédre sütök meg.

Szép napunk volt, úgy mindenestül, még gyönyörűbb időnk (egy adott pillanatban 39,5-öt mutatott az autó hőmérője), úgyhogy ennél többet nem is kívánhattunk egy egyszerű szeptemberi vasárnaptól.

Itt járt István - képekben

Útközben.... Törcsvár
Már Giurgiun... a Dunánál, háttérben a bolgár part

Dunai sétahajó
 
A Vidraru-i gát


A Vidraru-i gyűjtőmedence

A Balea-tó

István és a Balea-tó

Transzfogaras

Vízesés a Transzfogarason

Szeptember 3-a, 4-e

Még múltkor beszéltük Anyuval, hogy kellene vinetát (padlizsán) venni és náluk, az udvaron majd megsütjük. Igaz, hogy - anyagi okokból - én úgy gondoltam, csak a hónap közepe táján kerül erre sor, de végül nem úgy lett. Kihasználva, hogy István nincs itthon, tehát nem külön napot kellett egymástól távolt töltenünk, szerdán kiruccanósra fogtuk a napot.

Fél 8-ra "rendeltem" ide Aput és Anyut, én Apuval a piacra mentem, Anyu pedig a lányokkal maradt addig. (Túl későnek bizonyult a fél 8, Boró már fél 7-kor fújta a riadót!) Sárpatakon, a reggeli után, máris nekifogtunk a vinetasütésnek. Marika néni is jött segíteni, és úgy csináltuk, ahogyan ő szokta: a padlizsánokat parazson sütöttük. Máglyát rakva a rőzséből és a zöldségből
(egy réteg rőzse, egy réteg padlizsán, majd ismét tüzelőanyag és újra padlizsán; a legtetejét
szintén ágakkal fedtük) elég gyorsan haladtunk a munkával. Koradélután már meglettünk mind a 35 kilónyival. Mindkét csajszi majdnem egyszerre aludt, jó sokat is aludtak, így tudtunk haladni.





Aztán amikor Anyuéknak be kellett jönni a házhoz, én a lányokat ebédeltettem, Marika néni pedig egy csirkét vágott, természetesen, nekünk. Abból készült tegnap a csirkepaprikás, amivel Istvánt vártam!

Miután mindannyian ebédeltünk, még leszedtük a kertből a megmaradt érett paradicsomokat, este pedig, amíg Apura vártunk, hogy indulhassunk haza, egy vedernyi szilvát is leszedtem. Kriszta is segített, természetesen.

Kimondottan jó napjuk volt ez a lányoknak, már csak azért is, hogy szinte végig a friss levegőn voltak. Kriszta főleg a Tata után kóricált, együtt voltak vásárolni, a kántori kertjében, együtt etették a tyúkokat, disznókat. Boróka, eltekintve attól, hogy kétszer aludt egy-egy jót, nagyon jó kislány volt, alig lehetett hallani a száját. A babakocsiban ülve elbámulta, hogy mi hogyan dolgozunk, és fülig érő mosolyokkal jutalmazott, mikor valamelyikünk hozzászólt, vele foglalkozott. Amíg az ebédje készült (aznap kapott először májat), ő felfedezte Mamának a konyháját: a legérdekesebb a szilvapálinkás flakon volt. Ügyesen mászkált, és érdekes módon semmi gondot nem okozott neki a szoba és a konyha közötti szintkülönbség, nagyon ügyesen átmászta a küszöböt kifele és befele menet is.




Tegnap azzal tel el a nap, hogy lecsöpögtettem és ledaráltam a sajtot (merthogy azt is vettünk a piacon), majd begyúrtam túrónak, megfőztem és átpasszíroztam a paradicsomot, amiből ma meglett a ketchup, majd kitakarítottam a lakást. Jaj, és a csirkepaprikást is elkészítettem! (A vineta ma reggel került a zacskókba, a ketchupot és a szilvabefőttet pedig a délelőtt folyamán fejeztem be.) A paradicsomfeldolgozásba Boróka is besegített!



Volt nagy öröm az este, amikor megérkezett István. Nekem is annyira hiányzott már! Ilyen hosszú ideig még sosem volt kiszálláson. Max. 3 nap volt a legtöbb, de most nem volt mit tenni, csak az út, oda és vissza beletelt két napba!
Amikor mondtam Krisztának, hogy jön haza Apuka, csak ennyit mondott: "Hoz nekem szütit. A lakodalomból!!!

A nyár utolsó napja

Igaz, hogy csillagászatilag még jócskán van a nyárból, de a hétköznapi embernek az első "...ember" már az ősz kezdetét jelenti. Az idő nálunk azóta sem változott, gyönyörű napsütéses, csak a sugarak között már néhány fog is rejtőzködik.

Így volt ez tegnap is, amikor bementünk a városba a játszótérre. István későig aludt, mert hajnalban érkezett haza a farkaslaki esküvőről, úgyhogy csak tova du. 4-kor ebédelt. De utána már öltöztünk és mentünk is. Boróka déltől semmit sem aludt, gondoltam, a kiruccanást végigalussza, de nem így volt. Az autóban elaludt, de amint kiszálltunk és besétáltunk a Várudvarra, hogy megnézzük magunknak kik is "zajonganak" a színpadon, megébredt. Leültünk a szabadtéri színpad előtt lévő székekre és hallgattuk az amúgy eléggé színvonalas előadást. Bár azt hiszem, ez egyelőre inkább csak próba volt. Nem sokan tolongtak a nézőtéren. Azért akadtak, akik odasétáltak, megálltak pár percre, majd továbbmentek. Kriszta nem fért a bőrében, állandóan csak felfedezőtúrákra indult, még a színpad is érdekelte, úgyhogy én elindultam vele a játszótérre, István és Boró pedig tovább melengették lelküket a zenével.

Útközben összefutottam Melániának a testvérével, akinek már 1 éves múlt a kislánya és ugyanolyan szöszi készemű szépség, mint az én lányaim, a játszótéren pedig két másik ismerős anyukával találkoztam. Mindkettővel szinte egyszerre szültünk, de egyiknek Krisztával egykorú a kislánya, a másiké pedig Boróval egyidős. Az egyiket kismamatornán ismertem meg (illetve valamikor jóval előbb, amikor rádiós koromban egy utcai vox-készítés közben valamivel kapcsolatban kikértem a véleményét), a másikat pedig a szülészeten. Mindkettővel váltottam néhány szót. Csak néhányat, mert Kriszta nagyon aktív volt és sorravette a játszótér felszerelését.

Ismét a csúszda bizonyult a kedvencnek. Újra onnan kezdtük, hogy bátran felmászik a kis létrákon, amikor meg a tetejébe ér, fél leülni és elengedni magát, bár ez csak amolyan kéretős félelem, tulajdonképpen már alig várja, hogy lecsússzon. A végére - mire mindhárom csúszdát kipróbálta - egészen bátor lett mindvégig, és saját magát ösztökélte lecsúszáskor: nem féééész Kliszta!
Amikor István is előkerült, Boróval hintáztunk egyet, ő pedig Krisztával vették ismét sorra a játékszereket, lassan, az autó felé haladva.
Fagyit is szerettünk volna enni, fel is mentünk Szentgyörgyön a Sólyom-teraszra, de valamiért a fagyis és a lángosos részleg épp zárva volt. István megivott egy üdítőt, majd jöttünk is haza. A lányokat jó idejében lefektettük, István is nyugovóra tért, én pedig még kivasaltam neki néhány nadrágot és pólót, amit ma magával vitt Giurgiura. 3-4 napig ismét csak csajos napjaink lesznek.
A képnek semmi köze a tegnapi naphoz. De... hazakerült Meliéktől az akku, úgyhogy, majd ha hazajön István is, hazakerül a fotomasina is (magával vitte merthát sosem járt még a Dunaparton), ismét belevetem magam a sűrű kattintgatásba!

Mi is legyen a cím?

Nem véletlenül nem tudok címet adni, mert nem is tudom, miről akarok írni.

Csak érzem, hogy írnom kell; valami megmagyarázhatatlan érzés, egy furcsa hangulat tartott fogva ma egész nap. Azt hiszem, az idő miatt van.
Múlt szombaton még olvadtunk a hőségben, kerültük a harmic feletti meleget ahogyan csak lehetett. Ma, ha kinézek az ablakon, mit látok? Hétágra süt a nap és eléggé erősen fúj a szél. Ez nem furcsa, ilyen eddig is volt ezen a nyáron. De ha kimegyek... Ha kimegyek, valahogy érzem, hogy ez már nem a nyár. Nem az a nyári szellő, ami jólesik az embernek, ami nem árthat a gyerekeknek. Ma már body került Borókára, a zoknira kiscipőt húztam és sapkát, igen, jól olvassátok, sapkát tettem a fejére, mert féltettem a fülét. És bizony, Kriszta is elbírta a vékony, de hosszúujjú blúzot, nekem sem volt melegem hosszú nadrágban. Ha nem a napon voltunk, már-már szabályosan fáztunk.

Amúgy szép napunk volt eddig. Hosszú idő óta először, ma csaptunk egy görbe napot. Csak úgy, csajosan. Nem volt semmi extra, de éppen ez volt most a jó, hogy csak úgy hagytuk telni a napot. Egy adag mosás, egy gyors ebédfőzés, a lakás gyors összerámolása képezte ma a kötelező teendőimet (a kész lecsót még üvegekbe kell tennem és ki kell dunsztolnom, de ez ráér este is, miután a lányokat lefektettem), és hihetetlenül jóleső érzés volt könyvvel a kezemben leülni kávézni amikor a lányok aludtak. Végül még bóbiskoltam is pár percet, de Boróka úgy gondolta, hogy ez már túl nagy luxus számomra, úgyhogy inkább felébredt.

Szintén hosszú idő óta először ma ismét elmentünk a templomkertbe. Már dél volt, akár fektethettem volna le Krisztát, de úgy gondoltam, kihasználjuk a napot, amíg süt a Nap. Jól tettük, mert jó kis kikapcsolódás volt mindhármunknak. És nem utolsó sorban jó kis altató-fárasztó kimozdulás. Esélyem sem lett volna, hogy egyidőben aludjanak a lányok, ha nem megyünk ki. Boró 12 előtt ébredt, úgyhogy váltott alvásnak néztem elébe. Kriszta alvásának csúsztatása pedig kapóra jött. Igaz, amíg megfőtt az ebédhez a makaróni, már eléggé nyafogott, de végül elég jól evett és utána nyomban, minden fölösleges mozdulat, szó, hercehurca nélkül elaludt. A templomkertben volt helye és alkalma kiszaladgálni magát. Csak eltűnt, majd a másik irányból hirtelen felbkkant a templom mögött. Futkározott a labda után, rugdosta, egymásnak is dobigáltuk, de úgy alapjában, nem volt szüksége most játszótársra. Érdekes módon, felemlegette, hogy itt van Dávidka és Edit néni (akikkel még nyár elején általában találkoztunk itt), de amikor mondtam, hogy most nincsenek, már nem is kereste többé őket. Borókát is leraktam a fűbe és a kicsi drága, mintha nyársat nyelt volna, olyan egyenes derékkal bámult körbe, mintha azt kérdezné tőlem, hogy Anyu, hát ez mi a szösz? Mi ez a szúrós akármi itt az ujjaim között? Meg is kóstolhatom? - És megkóstolta. Nagyon résen kellett lennem, ezért nem igazán ment az olvasás sem, de legalább tudtunk hármasban "birkózni", labdázni. Egy órácskát voltunk kinn, egy röpke, de jóleső, tartalmas órácskát, amikor leeresztettük egy kicsit a felgyülemlett fölösleges gőzt és átadhattuk magunkat a állandóan régi, de mindig új természetnek. A fák levelei még zöldek egytől egyig, de volt a levegőben valami, ami már jelezte: az ősz óhatatlanul itt van, a ma még zöld levelek nemsokára sárgák lesznek és lehullnak, mi pedig ismét csak arra gondolunk: még egy év eltelt....

És mond, és beszél, és ismét mond valamit ...

Hát nem is lehetne másképp, hiszen nőből van! De úgy érzem, van itt, mégis, valami plusz, ami kiemeli, és egyáltalán nem azért, mert kétévesen már tökéletesen, mondatokban beszél. Mint írtam, érzem, tehát nem igazán tudom megmagyarázni, hogy mi is az a többlet. Lehet, csak az én anyai büszkeségem és elfogultságom. (?!)
Természetesen, Krisztáról van szó, kiről másról?
Rég nem írtam a beszédéről, így sok minden ki is marad, de legalább ez a pár sor maradjon meg, ami majd felidézi ezen fejlődési szakaszának néhány jellemzőjét.

Dióhéjban azt mondhatnám, hogy most éljük a mi ez, mi az, mi azok, mik azok intenzív időszakát, amikor mindenre kíváncsi, minden érdekli. Természetesen, ez életkori sajátosság, nincs is benne semmi különös. De az már érdekesebb, úgy hiszem, hogy a kisbarátja szülei előtt azt mondja: viszi a helikopter a betegeket a kólházba. (Ez volt a reakció: . ) A 4 nappal kisebb fiúcska pedig a helikopter szó hallatán rázendít: emmmm, eeeeeemmmm, brrrrrrrrrrr.

Szüleink azt mondják, István is én is, korán elkezdtünk beszélni, tehát van kihez hasonlítania. Azt is tudom, hogy nem jelent ez még semmit. Nem lesz ettől még zseni (nem is akarom), nem azt jelenti, hogy sikeres lesz a tanulásban, az életben. Azért természetes, hogy ebben reménykedem! De mindenekelőtt emberré válásának szeretnék tanúja lenni, úgyis ez az egyedüli, ami lényeges.

Érdekes módon, Kriszta sosem beszélt babanyelven. Igaz, hogy első perctől az autót autónak és nem tütünek (vagy bármi másnak) tanítottuk, a kutya is kutya volt, nem ham-ham vagy vau-vau. Hogy hogyan "beszélnek" az állatok csak később tanultuk, amikor már ismerte őket és meg is tudta nevezni. Természetesen, neki is vannak olyan szavai, amiket foglamunk sincs, honnan vett, miért éppen úgy nevezett el valamit, illetve van olyan is, amit mai napig nem tudtunk megfejteni. Ilyen pl. a tejujajúja. Az előző kategóriára pedig a példa a kalu. Így nevez Kriszta minden olyasmit, amivel szájat lehet bekenni: rúzs vagy labello.

Amúgy szépen, választékosan beszél, és mondatai már szinte olyanok, mintha felnőtt ejtette volna ki. Önmagáról egyes szám első személyben beszél, csak nagyon ritkán említi magát Krisztaként. (Este, amikor megitta a tejcsijét, még azt mondja: megitta Klisztababa a tejcsipapát. És azt hívja oda közülünk az üres üvegért, aki éppen odaadta neki.) Ügyesen használja a ragokat, bár néha még összekeveri őket. Azt mondja: mentünk mamánál, a mamához helyett. Ugyanúgy keveri még néha a mutató névmásokat is: nincs tisztában, mikor kell használnia az ez, ezt, ebben, erre alakokat, de ha nem is illeszti a megfelelő szót a mondatába, meg lehet érteni, sőt, olyan aranyos dolgokat hoz így össze!

A mesenézés napirenden szokott lenni, nem hoszú ideig, de ha kedve tartja, akkor megnézhet egyet teljes egészében. Most már jócskán bővült a mesepaletta, pillanatnyilag Az oroszlánkirály és a Lúdas Matyi a kedvenc, de van amikor - mint ma is - a régi "slágert" kéri, a Dzsungel könyvét. Mivel nálunk a tévézés ennyiben merül ki, soha mást nem nézünk tévében, mint a meséket, illetve, mi, nagyok néha egy-egy filmet, úgy gondolom, hogy csakis hasznára van, mintsem kárára. Mert rengeteget tanul belőlük, szófordulatokat, összefüggő kis részleteket, mondatokat. Valamelyik nap elémáll és a szemembe nézve azt mondja: anyucikám, te vagy a kincses ballang. Felért egy vallomással és én kellőképpen meghatódva és elképedve bámultam rá. Igen, az Aladdin meséből vette, de ott bizony nem az anyucikáról volt szó! Máris metaforákban beszél a drágaságom. (Amikor este, elmeséltem Istvánnak, hogy a lányom kincses bányának nevezett, Kriszta méltatlankodva javított ki: ballang, anyucika, ballang.)

Rendületlenül szívja magába az énekeket, mondókákat. Hiba nélkül rengeteget el tud mondani. Énekelni még nem tud, dallamot nem lehet kivenni, de rá lehet jönni, hogy éneket vagy verset mond. Már agyonhallgattuk az Embel, embel, decembelt (egész nyáron hullt a hó nálunk) és a Köl, köl, ki játszik-ot, könyv nélkül fújja a hallottakat és sokszor a legváratlanabb időben, szituációkban szedi elő az elraktározott szövegeket a memóriájából. Ahogy gyereket lát, rögtön megfogja a kezét és húzza, forgatja: gyele, domboljunk! (Dombon törik a diót)

Érdeklődik a betűk iránt. Ha könyvet vesz a kezébe, állandóan kérdezgeti, hogy mit íl itt, de ha meglátja az A betűt, rögtön boldogan felkiált: ez A betűűűűű! Tegnap néhány fadarabkával játszott és egy A-t rakott ki. Boldogan mutogatta nekem.
Annát és Petit - bár mostanában ritkábban - de szívesen olvasgatja, nézi a képeket és máris hozzáfűzi a szövegeket.
Ismeri a színeket, általában hiba nélkül megnevezi őket (A pirosat és a zöldet néha keveri, de az az érzésem, hogy sokszor szátszándékkal mondja úgy, mert rögtön kijavítja magát.)

É akkor aztán van az, amikor egymagában csinál valamit, de mesél magának. Mond, mesél, beszél, dialogizál (képzeletbeli beszélgető partnerrel), mindenesetre, be nem áll a szája. Ilyenkor - meg máskor is - aztán csak amúgy röpködnek a köpések mindenfele. És persze, aranyból vannak!


Persze, hogy vannak dolgok, amik kimaradtak... Nem is én lennék, ha .....
Ilyen pl. az, hogy különbséget tesz a múlt és jelen idejű igék között. Ha megkérdezem: pisikáltál? és ő még nem végzett, azt feleli: pisikálok. Ha azt kérdezem: összeszedted? (értelemszerűen a játékokat ), akkor a válasz tutti, hogy: összeszedem, összeszedem.
Most már nagyjából sikerült ránevelnem arra, hogy kérjen és ne utasítson: kérek szépen vizet versus töltsél vizet! Aranyos volt, amikor mondogatta csak úgy, magának: anyucika nem hallja töltsél vizet, anyucika csak kélek szépen hallja. (istenbizony, nincs kínai vér benne.). Sőt, oda jutottunk, hogy ha játék kellene neki egy másik gyerektől, akkor szépen elkéri. Ha pedig valamit odaadnak neki, akkor azt meg is köszöni. Nem tudom, nekem, nekünk ez természetes, de már volt alkalom, hogy idegenek a strandon megjegyezték, nahát, ilyen kicsin már ezt is tudja!
Ha tüsszent valamelyikünk, általában azt mondja: Nagyot nőj Anyucika/Apuka/kicsi Bolókám! Ritkábban: Egésségedle!
Szerintem ez a bejegyzés még nem ér itt véget, majd pótolom, ahogy jutnak eszebe dolgok....

Ej, haj...

Tegnap, hála Aninak, sikerült majdnem befejezni az eltevésre szánt dolgokat, végre üvegekbe raktam az arra érdemes uborkákat, megvágtam a nagyobbakat és hagymával, paprikával, murokkal keverve kerültek üvegekbe, sőt a szilva is mag nélkül már a fagyasztóban hűsöl. A paradicsomlevet, ketchupot befejeztem vasárnap. Még a maradék paprikával kellene valamit csinálni. Gondoltam, lecsót teszek el, szintén télire, de nem dől össze a világ, ha nem éppen ma fogok neki. Már muszáj pihennem is. (Vasárnap hajnali negyed 6-kor kerültem ágyba és a lányok könyörtelenül 7-kor keltek. Azóta sem tudtam kialudni magam. Na, nem mintha aludtam volna egy jó 5 órát egyhuzamban az utóbbi majdnem másfél évben! De egyszer csak eljön annak is az ideje!)

Szóval, már reggeltől arra gondoltam, hyog ma naplózni fogok, és mivel szörnyen eseménytelenek mostanában a napjaink, inkább adósságot törlesztek, és írok Krisztának a beszédéről. No, erre, per pillanat, nem kerül sor, ugyanis jött néhány esemény. Jobbanmondva miniesemény, de elég ahhoz, hogy felforgassák a napunkat.

Boróka reggel óta tiszta egy nyafogás, így sem jó, úgy sem jó, gondolom, foga jön, mert másra nem tudom fogni, ő nem ilyen szokott lenni. Lassan már azt sem tudtam, mit csináljak vele, szopizott még negyedóránként is, aztán aludt egy félórácskát. Nem bántam, hogy csak ennyi volt, mert ilyenkor nagyobb az esély arra, hogy délben egyszerre alusznak, de mivel nem volt elég neki, utána is ccccccsak sírt, sírt, ahoyg felvettem, játszottunk, semmi baj nem volt, ahogy le akartam volna tenni, már görbült a szája és törött a mécses.
Aztán Kriszta sem volt igazán toppon ma, szerencsére, ő csak dél körül kezdte a dolgot. Amikor elővettem a szárazpaszulyt, hogy megválogassuk és odategyük főni a levest, jobb kedvre derült és nagyon buzgón segített. Közben letettem Borót aludni, de csak etetés volt a 10 perc hallgatás. Ezalatt történt, hogy mikor Borót ismét elcsendesítve bementem a konyhába, azt hittem a Nílust áradt (még a könyv hatása alatt vagyok, amit tegnap fejeztem be), az asztalon és a földön is jó nagy tócsa, Kriszta pedig könyökéig benne túrkál a tálban, amiben a válogatott paszulyt gyűjtöttem. Szakadt a cérna, majd' leharaptam a kisasszony fejét, és gyorsan ágyba tessékeltem. Persze, ordítani kezdett és könyörgött, hogy vegyem fel, de közben Boró is újra rázendített. Már égnek állt a hajam, azt sem tudtam, most melyiket csitítsam, vigasztaljam, végül Boróhoz indultam. Közben focizni támadt kedvem, de labda híján, úgy döntöttem, hogy az ajtó sarka is megteszi. Hát meg is tette. Azóta alig tudok lábraállni, a jobb lábamon a kisujjam akkora, mint egy sósuborka, és csak amiatt remélem, hogy nincs eltörve, hogy tudom mozgatni. Különben már teljesen belilult-pirosodott, kenegetem Diclofenac-kal és most már pihentetem.

Na, aztán valahogy mindkét kiasszony elaludt, István is hamarabb hazajött, szerencsére az ebéd is elkészült, sőt, most már a hagyma és a paprika is megtisztítva várja a feldolgozást. Ébredés óta még csend van, bár nagyon törékeny ez a harmónia, és nem biztos, hogy kitart estig.

Szóval, unatkoztam? No, ma nem.

Minivakáció

A vonatozás remekül sikerült. Igaz, mint általában , ismét pár perccel később léptünk ki a lakásból, és amíg kiérkeztünk a taximegállóba (hívni nem tudtam a telefonom törött kijelzője miatt), no meg bepakoltuk a csomagokat, babakocsit és magunkat is a járműbe, eléggé eltelt az idő. A taxis a dugó ellenére is megtette a tőle telhetőt, csak amúgy kanyargózott a kis utcákban a kisállomás felé (azt a borravalót ki is kell érdemelni), és kb. két perccel a vonat érkezése előtt mi is berobogtunk az állomásra. Innen már ment minden, mint a karikacsapás, mert Ani is beérkezett, úgyhogy, három ember volt két gyerekre és 4 csomagra. Sőt, a babakocsi feladásánál egy kedves fiú is segített. Az út kellemes volt, ugyanabban a fülkében ült Annus néni is és Gyöngyike, Édesanyám keresztlánya, illetve két idegen nő, akikkel végül Kriszta akkora "barátságot" kötött, hogy még Borókát is odaígérte nekik.

Megérkezve Idecsre, a délután is jól telt, a csajok abszolút rá sem hederítettek a környezetváltásra: Kriszta egyedül elaludt délben (majd este és másnap is) és Boró is hatalmasat aludt az idegen ágy ellenére. Kissé tartottam attól, hogy hogyan fog most lenni az alvással, hiszen Borónak nem vihettem magammal az utazóágyat, de ő velem aludt, Kriszta meg Anival, úgyhogy mindenki nyugodtan és kényelmesen elfért. Délután meglátogatott Enikő és Abigél, akik most éppen itthon vannak Rózsi néninél és egy kicsit beszélgettünk erről-arról. Jó volt találkozni, mert jópár éve nem láttuk már egymást. Estefelé segítettünk a piacra való készülődésben, egy csomó zöldhagymát tisztítottunk és osztottunk kötésekbe. A délután folyamán, amikor a lányok aludtak, én egy könyv olvasásába fogtam, amit azóta is bármikor szívesen kézbe veszek. Kb. felénél tartok most. (Asszony a fáraók trónján)

Másnap dögmeleggel kezdődött a nap, délben pedig Anival szénát forgatni mentünk. Emberölő volt a hőség, az igaz, de muszáj volt kimenni, mert a szénát csak ilyenkor lehet csinálni! Amikor hazaindultunk, hívott István, hogy lassan szedelőzködjünk, készüljünk hazamenni, mert ők is nemsokára indulnak. Végül, miközben ebédeltünk, újra hívott, hogy mégsem jönnek haza, mert másnap vissza kellene menni, és akkor inkább maradnak. Bevallom, bármennyire is szerettem volna, hogy jöjjön, kissé csalódott voltam, hogy megint csak egy napot maradhatunk. Mert az az igazság, hogy amikor odamegyek akkor pihenek. Nincsenek kötelező munkák (természetesen, azért segítek), amitől tudnak, megkímélnek, és bizony, időnként ez nagyon jólesik. Szóval örvendtem, hogy maradhatunk, és miután a lányok felkeltek, elmentünk a boltba, majd felmentünk a strandra. Kriszta ismét elemében volt, nagyon élvezte a vizet, és ha nem lett volna sós a víz, biztos, hogy hatalmasat pancsolt is volna, így muszáj volt megelégednie a lubickolással. Borót is megmártottam, de most nem nyerte el tetszését a víz, biztos túl hideg volt neki a megszokotthoz képest.

Harmadik napon korán ébresztettek a lányok, máris a boltba mentem velük, alufóliát kellett venni a készülő ebédhez. Édesanyáék piacon, Ani készítette elő a csirkecombokat, én pedig, segítő testvér módjára, egy csésze kávéval és a könyvemmel kiültem a lépcsőre kávézni-olvasni. A tíz percből lett vagy 20 is, azalatt Kriszta az udvaron öntözgette a virágokat a kis öntözőjével, illetve állandóan odaszaladt a kapuhoz, amikor hallotta, hogy lovas szekér közeledik. Boróka még csendben elvolt a babakocsiban, rázogatta a zörgőjét, majd Dédimamájával szórakoztatták egymást.

Ebéd után kimentem Édesanyával a kertbe (aki időközben megérkezett) és leszedtük a paradicsomot, meg jó sok paprikát, Ani és Kriszta murkot (sárgarépát) és petrezselymet ástak a másik kertben, majd összepekoltam a ruháinkat meg a többi holminkat és Édesapámmal hazajöttünk. Ani ismét jött segítségül, bár őt a tegnapi versenyvizsgája is a városba szólította, úgyhogy mindenképpen jött volna aznap. Tegnap délután, mielőtt elment volna, még együtt megmostuk-vágtuk a paradicsomot, amit ma egy kicsit átfőztem, most pedig indulok átpasszírozni. (Története van annak, hogy miért csak most. Tudniillik sehol sem találom a paradicsompasszírozómnak a hajtókáját. Minden a helyén volt a dobozban, csak az nem. Amíg a lányok aludtak, azt kerestem, de sehol sincs. Biztos akkor kerül elő, amikor már nem kell. Orvoslásképpen kölcsönkaptam Marikától a sima húsdarálóra szerelhető paradicsomszorítót, viszont azt elhozni jó két órát jelentett, úgyhogy le is tettem arról, hogy haladok valamit, amíg a lányok ébren vannak. No, de most már alusznak, úgyhogy kezdődhet számomra az ... élet ) (Csak - másik - zárójelben jegyzem le az utókornak, hogy ugyanígy sorsára vár egy nagy veder paradicsom, egy nagy szatyor uborka és a vedernyi szilva, amit tegnap hoztunk Melindáéktól, de még a paprikából, amit Idecsről hoztam sem lett lecsó. No, legalább amíg rákerül a sor, mindegyik paprika szép piros lesz!)

Idecsen alig pár fotó készült, tekintettel az aksi kímélésére, mert voltam olyan ügyes, hogy múltkor, amikor Farkaslakán voltunk, ottfelejtettem Meliéknél az egyik akkut a 3 közül, és persze töltővel együtt maradt ott. Mondanom sem kell, hogy a harmadik akkumlátor nem is volt feltöltve....

Vonatozás

Az előbbi bejegyzés címében teljesen véletlenül említettem a vonatot, akkor még nem gondoltam, hogy ma gyerekestül vonatra ülök. István Brassóban holnapig vagy holnaputánig, mi pedig, ezt kihasználva, tiszteletünket tesszük Édesanyáméknál arra az időre. Édesanyám már itt is van segíteni pakolni és utazni, remélem, sikerül időben elkészülni és gond nélkül zajlik majd minden.
Krisztának csak most reggel mondtam, hogy megyünk Idecsre, rögtön rávágta: megyünk sztlandla is.
Szóval akkor strandidéző a közelmúltból:

A vonat nem vár, elindult már...

... és Boróka úgy döntött, hogy nem szeretne róla lemaradni. Hogy hová akar menni, hová siet, nem tudom, de ő mégiscsak tudhatja!

Na szóval, arról van szó, hogy kicsi lányom, gyakorlatilag pár nap leforgása alatt tanult meg ülni, mászni, térdelni és felállni. Az ülést, július 25-én kezdte, még amikor Szelterszen voltunk, és szüksége volt arra az egy-két hétre, ami a mászásig eltelt, hoyg meg is tanuljon ülni. Keddi napon töltötte be a 7. hónapot, és előtte való nap már mászni kezdett. Még nagyon kezdetlegesen, még nagyon rozogán, egy-két mászó mozdulatot iktatva a kúszásba, de hónapfordulóján már egészen jól ment. Harmadik napon, amikor Meliéknél voltunk, már szinte csak mászott. Mindeközben pedig (hogy pontosan mikor volt, már nem emlékszem, de nem is lényeges annyira), fel is térdelt. István a gépnél ült, Boróka mellette játszott. Amikor megálltam az ajtóban, kissé elhűltem, mert Boró térdelt, egy kézzel kapaszkodva a forgós szék emelőáleengedő karjában. A következő napokban a kisasszony állandóan csak térdelni akart, de kiszúrta mindig a "legstabilabb" kapaszkodókat: a babahordozó, Tündének a játék-babakocsija, a konyhai székeink. Veszélyérzete azóta is egyenlő a nullával, hiszen honnan is lenne veszélyérzete, bárhol bármiben megkapaszkodik, hogy felemelkedhessen.
Szándékosan írtam, hogy emelkedni, és nem térdelni szeretne, mert ha jól emlékszem, múlt csütörtökön a kiságyában fülig érő vigyorral és ÁLLVA fogadott. Azóta sem ismételte meg, de nagyon próbálkozik. Az alacsonyabb tárgyaknak támaszkodva fel tud állni, de egyenesre nyomni magát sokkal nehezebb. Természetesen, szerintem van még ideje, de ha ő úgy gondolja, hogy mégiscsak itt az idő, akkor állok elébe: hadd mozogjon, tornásszon, másszon, járjon. Jót tesz az egészségnek!

Fejlemények

A doktornő szerint lázas-hányós-hasmenéses járvány van errefelé, úgyhogy, valószínű, Boróka is valami ilyesmit okozó vírussal tegeződhetett össze. Mindenesetre, tegnap hajnalban még eléggé magas láza lehetett (túl kómás voltam megmérni, de lángolt), illetve ma is már háromszor pakolta tele a pelust nagyon híg, nyákos széklettel. A hányásos rész eddig elkerülte, reméljük ezután is. A Smecta , úgy néz ki, nem sokat használ, a fogós ételek meg még annyit sem, mert most egyszerűen nem hajlandó megenni a rizset pl. almával. Mintha érezné, hogy ez muszáj-kaja lenne. Tegnap délelőtt még nagyon lágy, aluszékony volt, vagy 3x is aludt, míg máskor egyszer szokott, de délutántól aztán mintha kicserélték volna.

Végülis nem tisztázott dolog, hogy mi a pontos diagnózis, mert tekintetbe véve, hogy egy hete kapott oltást és teljes gőzzel fogzik is, a tüneteket ezek is okozhatják.

Sőt, most bejött egy újabb feljemény is, történetesen az, hogy a háta és a hasa, de méginkább a nyaka és a válla tele van apró piros pöttyökkel. Először a melegnek tulajdonítottam, mert az is pusztított itt az utóbbi napokban, de utána kezdtem kombinálni, hogy tulajdonképpen három napig volt lázas, egy napja múlt el, úgyhogy meglehet, túlvagyunk a háromnapos láz néven ismert vírusos fertőzésen. Ha meg már túlvagyunk rajta, akkor minden rendben van/lesz. Remélem, legközelebb már arról írok, hogy kicsi angyalom teljesen jól van, és akkor nyugodtan számolhatok be az utóbbi időkben történt fejlődéséről, változásáról.

Boróka

Most 39 fokos láza van. Semmi, de semmi más eddig, úgyhogy nem tudom, ismét csak a foga lenne? Kissé fura, hogy mindkét lányom 39-et is produkál csupán a fogak miatt! A még furább viszont az, hogy Dávidka is, aki most éppen itt van, 38,5 fokos lázas. Akkor talán mégsem a fog? Majd kiderül. Mert vajon, a szombati oltásnak lehet még hatása?

Evés II.

Már nagyon régen szerettem volna írni Kriszta evéséről, azóta az állapotok is teljesen megváltoztak ezen a téren, de aktuálisnak mindig aktuális.

Már régen rájöttem arra az alapigazságra, hogy: a gyerek eszik, ha éhes. Illetve, kiegészíteném azzal, hogy eszik, ha minden rendben van vele. Szóval, jól tudom ezeket, mégis, amikor huzamosabb ideig nem akar enni rendesen nagyobbik csemetém, akkor kétségbeesem. Amikor írni szerettem volna róla épp egy ilye periódus kellős közepén voltunk, amikor Krisztasemmit sem fogadott el szívesen. Nemhogy a főtt ételeket nem, de sokszor az olyan kedvenceket sem, mint a joghurt, a tükörtojás vagy a vajas kenyér. Megesett azért, hogy teljesen kiszámíthatatlanul valamiből éppen jóízűen jóllakott, de másodjára már biztos nem kellett neki abból sem. Nos, akkoriban a második alapigazság lehetett érvényben, mármint volt valami baja a drágámnak, nevezetesen, a leghátsó rágófogai kínozhatták (azért csak feltételes módban, mert kibújni azóta sem bújtak ki), mert sokszor sírvafakadt evés közben, amikor ráharapott az ínyére. Egy idő után mondogatta is, hogy "bújik a fogad".
Ebben az időszakban jöttünk rá, hogy mennyire szereti a müzlit, bármilyen formában: tejben, joghurtban, gyümölcspépben vagy csak úgy, magában rágcsálgatva. Nagyon örültem ennek, mert így szinte minden tápanyagot megkaphatott belőle. A reggeli és esti tejcsi szerencsére továbbra is kedvenc, látni kellene azt az örömöt, amikor meglátja, illetve megkapja a tejesüveget!
Tulajdonképpen nem volt miért aggódnom, csakhát amikor huzamosan, napokig, heetkig hiába főzök, nem eszik levest vagy más meleg ételt, persze, hogy a józan ész is szabadságra indul!
Aztán volt pár napig Anyuéknál, amikor azt mondták, hyog enm volt baj vele, rendesen evett. Amikor hazajött aztán valóban, jobban evett, mint azelőtt, nem volt cirkusz minden étkezéskor. Majd ismét jött egy válogatósabb időszak, de azóta azt mondhatom, hogy kimondottan jól eszik. Igaz, hogy délelőtt általában csak gyümölcsöt kap (vagy müzli, joghurt, mindenesetre, valami könnyűt) és ha nem akar ebédelni lefekvés előtt, nem is erőltetem, mert akkor tudom, hogy farkaséhesen ébred. Vagy ha mégis alvás előtt eszik, akkor ébredéskor biztos nem éhes, ezért megvárom, hogy ő szóljon. És bizony, szól, ha éhes. Sokszor előfordul mostanában, hogy jön és kijelenti: eszünk valamit. Általában a kívánságát is hozzáteszi, hogy mit szeretne enni. Ha helyénvalónak találom, teljesítem is.
Nasit nem kap, csakis evés után, igyekszem, hogy az is egészséges legyen, amennyire lehet: pattogatott gabona (pufarin), pufulec, kukoricapehely, müzli, néha azért csokit is kap, vagy kekszet, nápolyszeletet. Most nyáron a fagyi is kedvenc. Mindezeket persze, nem egyszerre, egy napon kapja, hanem csak rendre.
Tegnap alvás után ebédelt, evett egy tányérka gulyást. Utána adtam egy fél szelet fehér házicsokit, majd mesenézés közben kapott két maréknyi színes pufarint. Időben ez eléggé elhúzódott, gondoltam, lefekvés előtt nem kell már semmi neki a tejen kívül, mégis megevett egy tükörtojást.
Múlt hét óta, amióta szólt Meli, még adok neki valamit: pár szem mazsolát. És láss csodát, valóban rendben tartja a székletét, általában naponta kétszer kakil most, pedig eddig sokszor napokig nem volt, majd kínlódott vele.

Szóval, nincs miért aggódnom. A lányom tudja, mikor mennyire van szüksége a szervezetének, és azt hiszem, jobb, ha rábízom magam, mintsem állandóan csak gyötrődnék illetve állandóan csak tömném ezzel vagy azzal.

Amit elfelejtettem leírni, hogy most, mióta szezonja van, irdatlan mennyiségű dinnyét képes megenni. Nagyon szereti a görögdinnyét, viszont egyenesen imádja a sárgát. Volt, hogy megkérdeztem, mit szeretne ebédelni és sárgadinnyét! - volt a válasz.
A képen Meliéknél fagyizik a kisasszony. :)

Kicsi Boló, nagy Kliszta

Már régóta Klisztának nevezi magát Kriszta, az azelőtti Kisztához képest. Érdekes volt a folyamat: Titta - Kitta - Kiszta - Kliszta. Vajon, mikor lesz Kriszta?
A Borókát "jól" ejti első perctől, csak az r-rel van gond, így aztán Kriszta-nyelven ő a kicsi Boló.

Jóideje különbséget tesz a különböző méretű tárgyak között is, rangsorolja őket. Így van rengeteg "kicsi" babája és egy "nagy" babája. Ugyanígy az egérkéi is 3 kategóriába vannak sorolva: kicsi egélke, közepesz egélke és nagy egélke. A homokozós dobozait is nagyság szerint pakolgatja, de a sárga fürdős kacsák sem ússzák meg a "beskatulyázást". Így kezdődött. Szépen, lassan a tárgyakkal, majd mindinkább kiterjesztette mindenre. Most már különbséget tesz a kisbabák, a kislányok, kisfiúk és nagy fiúk között.

Valahogy észrevétlenül történt mindez. Egyszerűen, tudja. Hogy tanítottuk-e? Nem tudom. Hogyha valamit rosszul mondott, biztos kijavítottuk, mint bármivel kapcsolatban, de direkt, nem emlékszem, hogy "tanultuk" volna.
Most már kikéri magának, ő NEM kicsi Kliszta, hanem NAGY Kliszta. Ha megkérdezem, ki a kicsi, akkor rögtön rávágja: Bolóka. Sokszor csak úgy is nevezi: Kicsike. Ha felkelés után meghallja a hangját, rohan hozzá és ujjong: felkelt a Kicsike. Akkora szeretettel néznek ilyenkor egymásra! Sőt, a Boró tekintetében valami csodálat-szerűt is látni vélek, mintha felnézne a nővérkéjére.

"Nagy" Krisztám viszont gondban van valamivel. Ha Boló kicsi és Anyucika vagy Apucika nagy, nem tudja magát hova sorolni. Ha csak párról van szó (pl. ő és Boróka vagy István és ő maga), akkor nincs gond. De ha már három valamit kell összehasonlítani, már nem megy. Érdekes, számára ez nem olyan, mint a három egérkéje.
Mindezt nem azért írtam le, mert elvárnám a lányomtól, hogy ilyen árnyalatnyi különbségeket (legalábbis az ő szemével nézve) észrevegyen, tudjon, hanem csak mert a mindennapok hozzák magukkal az eseményeket, a szituációkat, és ha valamit kérdez tőlem, nem tehetem meg, hogy ne válaszoljak. Sőt, állandóan provokál az ilyesmivel, vannak dolgok, amit napjában milliószor elmondat velem vagy ő maga ismételgeti.

Ígyhát szárnyait nem szegem, hanem hagyom fejlődni, tanulni olyan ritmusban, ahogyan neki szüksége van rá.
Szép és okos lányom 2 évesen és 4 hónaposan.

Múlthét szerda

Még gyorsan törlesztek egy adósságot, mert nagyon ideje már!

Múlt héten szerdán, vendégeskedtünk. Igaz, lehet, hogy a hátuk közepére kívánták az olyan vendéget, aki hajnalban érkezik és majdnem éjfélkor jön el, de állítólag mégsem működtünk púpként, úgyhogy, mi ki is használtuk az alkalmat, a gyönyörű időt, a semmittevést és voltunk olyan pofátlanok, hogy nagyon, de nagyon jól éreztük magunkat.

Meliéknél voltunk, Farkaslakán. Istvánnak bejött az a szentegyházi munka az öntödében, és úgy döntöttük, hoyg kihasználjuk a fuvart és Meli-Tündézünk egyet, míg ő olvad az öntödében. Ezért indultunk olyan korán és jöttünk el olyan későn, mert ilyen hosszas volt neki a munkája.

Visszatérve magára a napra, a lányaim nagyon ügyesen ébredtek, miután pedig hajnali fél 6-kor elindultunk, mindketten visszaaludtak. Nem is ébredtek ismét, csak Meliék kapujában. A gyors lepakolás után a csajok már kezdték is birtokba venni Tünde játékbirodalmát, és Tünde is aktívan bekapcsolódott. Hintalovaztak, babáztak, majd reggeliztek, amikor pedig az udvar nagyjából felszáradt, kimentünk homokozni. A két "nagy" lány teljes egyetértésben játszott egymással, csak alig fordultak elő enyém-tiéd viták. rendszerint közbe sem kellett lépni, mert megoldották maguk között. Az idő szépen kiderült, meleg lett, bár néha fújt a szél, de azért lehetett pancsolni. Meli vizet engedett a medencébe, majd öntött bele egy kis meleg vizet is, és a lányok pancsoltak egy jót. Ebéd előtt még elmentünk a boltba, a csjok békáztak (azaz lesték volna őket az árokban, ha lettek volna) majd hazafelé kutyáztak. Ugyanis egy aranyos kutyuska utánunkszegődött és eljött a boltig, majd onnan vissza, egészen hazáig. Most már úgy is néz ki, hogy gyökeret vert Meliéknél.

Mindkét lányom ügyesen elaludt délben, Krisztát a szokásosan fektettem, mint itthon, és abszolút nem zavarta az idegen ágy, környezet. Boró csak később aludt el, kinn, mert ő délelőtt is nagyot aludt. Boró délelőttje is mozgalmasan telt, ügyesen gyakorolta új technikáját a mászást. Illetve bevetette a másik új technikáit is, a feltérdelést és féligmeddig-felállást. A baj csak az volt, hogy mindig valami instabil tárgyba kapaszkodott - rendszerint a babahordozóba -, de szerencsére nem hagytuk, hogy valami baj történjen.

Alvás után ismét pancsi volt, hintázással, homokozással megspékelve néha, majd a kutyussal való játszással. A játszás annyit jelentett, hoyg főleg Kriszta félt a kutyától aztán pedig megbátorodva, először egy fűszállal, majd a kislapáttal próbált bátorodni, meg-meglegyintve a kutyulit.
A nagy kisasszonyom úgy evett aznap, mint akit éheztetnek. De Tünde is! Másnap állítólag már ő is csak nyammogott, nem úgy ment az evés, mint amikor társsal történt. Estére Kriszta megevett egy tálka gyümölcslevest és még másfél túrós gombócot is. Csak néztem, hogy még hová fér valami belé.
Este elmentünk a szomszédba tejért, a csajok megbámulták a bocikákat az istállóban, majd lefekvésre került sor. A szokásos módon, mint itthon, úgy fektettem le őket, amikor megérkezett István, fél 11 előtt pedig csak bepakoltuk őket az autósülésekbe és az autóba. Nem is ébredtek meg, sem az úton hazafelé. Itthon Boró szopizott egyet, de Kriszta reggelig aludt egyhuzamban.

A csendes pillanatokban, amikor a lányok aludtak vagy összhangban eljátszadoztak, mi Melivel rengeteget beszélgettünk, csak jöttek a témák, jöttek, egyikből a másikba ugrottunk, belekezdtünk valamibe, majd elkanyarodtunk, aztán ismét vissza, szóval, kidumáltuk magunkat eléggé, bár leszögeztük, hogy nekünk 3 nap is kevés lenne, ha egyfolytában is beszélgetnénk.