2010. július 27., kedd

Új korszak

Most Borókámról írok. És amint a címben előrevetítettem: egy új korszak kezdődött el életében éppen egy hete. Tudniillik, múlt hétfőn este, pizsamába öltözéskor elfelejtettem neki pelust tenni. De még épp nem feküdt le, hanem még játszottak egy kicsit és amikor ágybabújás előtt vittem pisilni, akkor vettem észre, hogy hoppá, nincs pelus. És akkor döntöttem el: nem is teszünk. Megkérdeztem őt, hogy benne van-e? És benne volt. (Pár nappal előtte még volt egy kísérletünk rá, nagy volt a lelkesedés, de amikor tényleg le kellett feküdni, csak pelussal akart.) Bár vártam, mikor gondolja meg magát. De nem tette. Reggel pedig "szárazon" kelt fel. Volt azóta olyan éjszaka is, amikor szólt, hogy pisilnie kell, de eddig még egyetlen pici baleset sem történt. Olyan büszke vagyok rá!!!

Nappalra már régóta szobatiszta (aki olvassa a naplónkat, az már tudja), amióta oviba jár, egyáltalán nem használunk pelust nappalra még alváshoz sem (bár az elején még tették a dadus nénik, nehogy visszaessen a környezetváltozás miatt), de az első bilizések messze visszanyúlnak az időben: ITT és ITT írtam róluk, és a bejegyzések dátuma önmagukról beszél. Mindazonáltal már akkor úgy gondoltam, hogy mindez túl korán történik, nincs még megérve rá a kisasszony sem fizikailag, sem szellemileg. És igazam volt. Volt bilizés, volt, de volt mellette bepisilés is, tehát nem azért történtek a dolgok, mert Boróka úgy érezte eléggé érett a szobatisztaságra, hanem mert érdekes volt a bili és, persze, mindenben Krisztát kellett utánozni. Én viszont, ha már hajlamot mutatott iránta, nem akartam kedvét szegni, és hagytam, hogy bontakoztassa ki önmagát.:) És bár elhúzódott a dolog, most már mégis a végére értünk. Borókámat szobatisztának könyvelem el. Két és fél évesen, a legeslegnormálisabb időben, szobatiszta lett. Remélem, végérvényesen!:)

Azért még van egy mozzanat, amit meg kell említenem. Kb. egy hónappal ezelőtt, jobban mondva még korábban is, de mindenképpen úgy június elejétől, a kisasszony elkezdett bepisilni itthon. Csak megállt és elengedte, mindegy, hogy hol volt. Addig tartotta, amíg már nem bírta tartani és még ha szólt is, már túl késő volt, mire a bilihez értünk. Vagy két-három hétig is ez ment. Már nagyon aggódtam: értelmesen megbeszéltük, hogy következő alkalommal hamarabb szól, beleegyezett, fogadkozott, hogy "többet nem tiájok ilyent":D, jutalmat helyeztem kilátásba, kapott is, ha megérdemelte, de az is igaz, hogy néha elszakadt a cérna és bizony, megszidtam. érdekes módon, az oviban sosem csinálta, még véletlenül sem történt meg. És ez gondolkodtatott el: az oviban nem csinálja, másnál nem csinálja, tehát mindez nekem szól. Mondtam Istvánnak: az lesz a baja, hogy keveset van velem, nézd csak, ahogy hazajönnek vakációra 2-3 napon belül megszűnik. És így is lett. :) Remélem, az ovikezdés nem jelent majd ismét visszaesést ezen a téren.



11 megjegyzés:

Loihi írta...

De ügyes! És milyen szép! (És hogy megennék most egy szelet dinnyét! :-) )

Natimi írta...

Nagyon ügyes!!:)Ez igen!Anett is kettő és fél volt mikor az lett.Istvánkámnál nem tudom hogy lesz?!...

Csak így tovább!Szerintem nem fog vissza esni az ovikezdésért.Addig azért még van idő,addigra meg teljesen belejön:)

Gratula a kicsi csajnak!!
Puszi,
Timi

Vivien írta...

Jaj, de ügyes, gratulálok! :) Méltán vagy büszke Borókára!

Mégis a fényképek ejtettek rabul. Hogy lehet valaki ennyire szőke!? Úgy, ahogy Kriszta, igaz? :P Ha jól látom, se Te, se István nem szőke, honnan örökölték a Lányok ezt a csodás hajszínt???

Puszi.
Vivien

sedith írta...

Köszi, mindenkinek!:)

Vivien, jól tudod, egyikünk sem szóke MÁR, de mindketten azok voltunk, sőt, az én családomban mindenki szőke volt, még édesapám is, akinek most szintén fekete a haja. :)
A címkéknél, az összehasonlítás címszónál vannak kicikori képek rólunk, amiken, bár fehér-feketék, látszik, milyen "feketék" vagyunk.:D
És pár év múlva majd meglátjátok, hoyg a láynaim is miylen "szőkék" lesznek. Már most, az újonnan növő hajuk jóval sötétebb, csak sajnálom levágni a végét, mert akkor ILYEN szőkék már sosem lesznek. :)

Izabella:-Szabina es Julia írta...

SZiasztok!
Boroka nagyon ugyes hogy olyan regen mar szobatisztassagot gyakorolt ,hu majus 2009?
Az nagyon regen volt mar,es most nagyon is buszke lehetsz ra hogy szobatiszta,remeljuk mi is hogy nem lesz baj az ovi kezdesnel.
Gyonyoru a haja es o maga is.puszika

Agi írta...

Gratula Borókának nagyon ügyes!!!
És szépek nagyon én is imádom a hajukat.
Puszi nekik,

Mónika írta...

Edith!

Nem csak angyalhajúak, hanem angyalok is a lányaid!

Ebben a korban érik meg a legtöbb kislány a végleges szobatisztaságra, és önállóan hozzák meg a döntést, hogy akarják, vagy sem (kényelmi,-önérzeti szempontból)

nálunk Luca volt aki elsőként "tiltotta" meg a pelenkahasználatot, majd őt követve Zsófikám is jó útra-tért...

Én a te helyedben, már nem aggódnék feleslegesen az esetleges visszaesése miatt, már-csak azért sem, mert látni fogja rajtad a "bizonytalanságot".

puszilunk,
Móni

iméon írta...

Gratulálok az új korszakohoz! Nagy lépés ez! Istenem, milyen kis angyal, ahogyan eszi a dinnyét a kis szöszi hajával.

Zita írta...

Gratulálunk a pelusnélküliséghez! Igazán ügyi Boró és nagyon szép kislány!
Zita

Kati írta...

Gratulálunk, drága Boró!!! Nagggyon ügyes vagy!!!

MM írta...

Gyönyörű ez a kislány! :))