Emlékek a múltból

Már több, mint másfél éve megírtam egy bejegyzést, amiből - azt hittem - sorozat lesz. Végül nem folytattam. Nem azért, mert nem akartam volna, de sosem volt hozzá időm vagy hangulatom vagy bármi más. De egyszer úgyis megteszem és be is fejezem.

Most nem erről fogok írni, de valahogy eszembe jutott. Vannak véletlenek? Nem tudom, de nagyon sokszor úgy gondolom, hogy vannak. Máskor meg, hogy nincsenek. Mert véletlen, vajon, az, hogy csak úgy ni, anélkül, hogy akár a napokban is Svájcra gondoltam volna, egyből eszembe jusson, hogy éppen ma 9 éve indultam útnak a messzi országba? 9 évvel ezelőtt, ilyenkor, még nagyon az indulás és a búcsú hatása alatt voltam, egyáltalán nem tudtam örülni az előttem álló útnak, időszaknak. Vannak véletlenek? Nem tudom, de az tény, hogy most is vonatozásról szeretnék írni, bár ezúttal egy jóval kellemesebb emlékűről, mint a 9 évvel ezelőtti.

Ma három hete történt az, hogy Alíz bevezetett engem a gyergyószentmiklósi "éjszakai mondén életbe":D, azaz beültünk egy hangulatos nyárikertbe és elkortyolgattunk egy-egy pohárka sört. Ami nem történhetett volna meg, ha Gyergyóremetén meg nem szervezik az idén már 11. alkalommal megtartott falunapokat; és persze, ha meg nem hívták volna az Erdélyi konyha csapatát főzni az eseményre. És természetesen, több más dolognak kellett jól összeilleszkednie ahhoz, hogy én is elmehessek erre a rendezvényre, mint pl. a lányok "elhelyezése". De jó kezekben voltak akkor is Édesanyáméknál, Aninál. Én pedig nyugodt szívvel utazhattam, átadván magam az előttem álló események, az utazás izgalmának, ami, bevallom, már jóval az indulás előtt hatalmába kerített.

Szabályosan, úgy vártam az előttem álló négyórás vonatutat, mintha attól függne a boldogságom! Mert tudtam, hogy ezalatt egyedül lehetek (mégha nem is fizikailag), befele fordulhatok, társaloghatok magammal, a helyükre tehetek néhány gondolatot és mindeközben átadhatom magam a táj szépségének! Mert gyönyörű helyeken halad el a vonat: a Maros völgyszorosán, amit a Görgényi és a Kelemen-havasok közé vágott a vén folyó. Elhatároztam, hogy nem fog érdekelni semmi zavaró körülmény, sem büdösség, sem csúnya szó vagy viselkedés, bár végül nem tudtam teljesen elvonatkoztatni ezektől. (Tudtam, mire számítsak, éveken át ingáztam ezen útvonal egy rövidke szakaszán, ismerem a vidék "őslakóit", csak azt nem tudtam, hogy ennyi kimaradás után éppen ennyire visszataszító, mellbevágó tud lenni. No, de ne szaladjak ennyire előre. Sőt, jobb is lesz, ha egy másik alkalommal folytatom, mert rögtön leragadnak a szemeim!)

Az Istenszéke a magyarói állomásból (eléggé borús fénytelenség volt akkor):

Falu a hegyoldalban:

A ratosnyai felszíni kőbánya (remélem, nem írtam hülyeséget, de még utánanézek):