Hogyan tovább?

Rögtön a lényegre térek: nem tudom, mi lesz ezután, hogyan alakulnak a dolgaink, az életünk. Nagy választási lehetőségeim nincsenek, tehát el kell fogadnom azt, ami éppen van.

Pénteken voltam az ún. állásinterjún, ami tulajdonképpen inkább egy egyszerű kis beszélgetés volt, ismertették pár szóban a céget, mivel foglalkozik, milyen termékeik vannak, néhány kérdést tettek fel velem kapcsolatban és végül megegyeztünk, hogy holnap reggeltől bemegyek pár napra "dolgozni". Semmi konkrétumról nem tárgyaltunk, egyelőre lesz ez a kis próbaidő, és utána majd eldől, hogy maradok (mármint felvesznek-e) vagy sem. Nagyon örülnék, ha lenne munkahelyem, de ha mégsem engem választanak, nem fogok búskomorságba esni.

Amúgy elgondolkodtam: fene a szüfrazsettjeit! Nem volt jó nekik otthon, kellett nekik emancipáció! Munkahelyet akartak és zavarta őket, hogy kinyitják előttük az ajtót! Mert csak az lett az eredménye, hogy a nők állandóan és abszolút túlvállalják magukat és nem csoda, hogy így szinte mindig van valaki/valami, aki/ szenved: vagy a gyerek, vagy a munka, vagy a háztartás, neadjisten a párkapcsolat.
Persze, ne menjünk bele mélyen a témába, hiszen rengeteg pozitívuma van annak, hogy ők harcoltak, és nem kívánnám az azelőtti időket élni, de most már annyira emancipálódtunk, hogy lassan meg lehetne állni.

Nem, el nem tudnám képzelni úgy az életemet, hogy állandóan itthon üljek és gyermeket neveljek, háztartást vezessek, pedig ez lenne a természetes, a normális. De én is azok közé tartozom, akiknek feláll a szőr a hátán, amikor azt hallja: ez női munka! Amikor egy férfi "méltóságán alulinak" érzi, hogy elmosogasson, hogy a helyére dobja a szennyest vagy kiteregesse a ruhákat. Pedig piszkolni, enni, rendetleníteni mindegyik szokott! Nem Istvánról beszélek itt, mert ő sokszor szokott segíteni a házi munkákban, bár neki is megvan az "ez női munka"- alapfelfogása.

(Több, mint félórája állandóan telefonálok és ezalatt minden gondolat kiment a fejemből. Most, hogy így kizökkentem, egyszerűen fogalmam sincs, mit írjak, hogyan folytassam, pedig biztos vagyok benne, hogy még voltak dolgok, amiket le szerettem volna írni.)