December 30-án van Csaba (újabbik sógorom) születésnapja és mi is hivatalosak voltunk rá. Azt képzeltük, most is pontosan úgy lesz, mint máskor: délután, ahogy felkelnek a lányok, öltözünk és megyünk. Így is lett, csak nem éppen akkor érkeztünk meg, amikor kellett volna. Majdnem félúton voltunk, amikor egy gödörben hatalmasat döccentünk. És éppen elhagytuk néhányszáz méterrel az egyik falut, amikor rájöttünk, hogy abban a gödörben valami emléktárgyat ragadtunk magunkhoz, mert a jobb első kerék teljesen leereszkedett. Nosza, kiszállni és ... először kipakolni a még ottragadt hangszórókat, majd felfedezni, hogy a kerékcseréhez szükséges eszközök mind a garázsban maradtak, az igénybe még sosem vett pótkerék pedig le van ereszkedve. Ott álltunk a semmi közepén, kilyukadt kerékkel, eszközök nélkül, lágy pótkerékkel, mindennek tetejébe pedig csorgott az eső.
No de, azért vannak a jóbarátok, ... hogy ha kell, akkor ugorjanak: Sanyikát hívta István, aki valóban jött és hozott mindent, amire szükség volt, és minden ellenére a pótkerék felkerült az autóra. Röpke másfélórás rostokolás után útrakeltünk és fél 8 után megérkeztünk Csabáékhoz. Az este további része nagyon jó hangulatban telt, Ani rettentően finom falatokkal várt, és nagy derültséget okozott a meglepetés-tortám, amit titokban mégis elkészítettem Csabának. Bár későn indultunk haza, mert majdnem 10 óra volt már, mégis olyan keveset töltöttünk ott. Jól éreztük magunkat!
1 megjegyzés:
A húgodnál már ámuldoztam a menüsoron, a főzősödben ámuldoztam a "didi"-tortán, most min ámuldozzam? :-D
Edith, nagyon-nagyon ügyes csajok vagytok!
Emelem kalapom édesanyátok előtt. :-)
Megjegyzés küldése