2010. január 2., szombat

Dec.26-27-e

Karácsony másodnapja igazi pihenős ünnepnap volt. A lányok naaaagyon későn keltek, emiatt pedig délben szándékosan nem fektettem le őket. Este háromnegyed nyolckor így már mindketen aludtak. Muszáj volt valahogy visszatérni a normális programra, és így jól sikerült.
Volt szó róla, hogy én is menjek Istvánnal a sárpataki bálba, ahol zenéltek, de végül a zenésztársak és a felszerelés miatt nem lett volna hely. Még örültem is egyfelől, arra gondoltam, hogy legalább idejében dokumentálom a naplókban az idei karácsonynkat. Aztán egyszercsak hívott Dalma, hogy hát miért nem mentem? Ha akarom, ő szívesen eljön utánam! Húzodóztam, mert a lányok már aludtak, Anyunak pedig már megmondtam, hogy nem visszük fel őket és lelkiekben fel is készültem a nyugodt estére. Aztán mégis beadtam a derekam. Anyut felhívtam és ő vállalta, hogy lejön hozzánk és ittalszik a lányokkal. Végülis, így jobb is volt. Én pedig elmentem a bálba, beszélgettem, mármint inkább ordítoztam egy jót a csajokkal, még táncikáltam is egy kicsit, majd hajnali 4-kor István hazaszaladt velem. Tudtam, hogy reggel nem lesz pardon, a csajok ébresztenek!:) Végül István ébresztett, amikor 3/4 8-kor megérkezett, és pár perc múlva már Kriszta is kelt.
Azonkívül, hogy Kriszta később elment Anyuékkal templomba, nem volt "mozgás" nálunk. István ksődélutánig aludt, mi pedig elvoltunk a lakásban.

Hanem este Sanyikáékhoz készültünk, elvinni az ajándékot a keresztfiúnknak. De előtte még beugrottunk a városba egy kis esti fények bámulására. Nagyon szép volt a város az eső és a pocsolyák ellenére is. A lányok csak amúgy kapkodták a fejüket és szaladgáltak a karácsonyfa körül kiállított figurák között.











Sanyikáéknál pedig beszélgettünk egy kicsit, átadtuk-megkaptuk az ajándékokat, majd már majdnem 10 órakor végre elbúcsúztunk tőlük. A gyerekek egy jót játszottak. :)



4 megjegyzés:

VH írta...

Kívánunk mi is az egész családnak Öröm9kben,gazdag,boldog Új évet:) De őszintén!!!
Nagyon tetszett a vers,sőt rám fért ez a kis versike,egyszóval mindenesetre nagyon jól esett.

Elnézést kérek ha későre jöttem és nem kaptam verseket vagy szebb,érzelmes új köszöntőt:P

Szépek vagytok,de jó újra látni az egész családot a képeken.

Sok puszi

Bogár és Gerti írta...

Csodálatos képek :)
Puszi

Zsuzsi írta...

Nagyon szépek a képek!!!

Örülök, hogy végül jól sikerült a buli. :-))

Kati írta...

Na, még báloztatok is az ünnepek alatt? De jó! :-)
Milyen szép volt a város!!! Nálunk is minden csillog(ott)/villog(ott). ... és mi is többször bementünk, csak úgy, bámulni. :-)