2010. január 18., hétfő

Megkönnyebbülés

Az elmúlt napokban, illetve egész hétvégén volt egy irritáló idegesség bennem. Semmi kézzel fogható, semmi konkrétum, de mégis éreztem, hogy nem én vagyok.
Nos, mindez megszűnt a délelőtt folyamán, pontosabban már reggel, néhány perccel azután, hogy elhagytam a cég épületét. Bementem ma az irodába, de csupán néhány percre: amíg megmondtam, hogy nem vállalom ezt a munkát. Persze, hogy semmi kommentelni valójuk nem lehetett, de azért mégiscsak ideges voltam. Normálisan megbeszéltük a dolgokat, elbúcsúztam az irodatársaktól és már jöttem is el. Egy darabig még gyomoridegem volt, mintha lelkiismeretfurdallást éreztem volna, pedig szerintem nagyonis tisztességes volt részemről, hogy inkább most hagytam abba, amikor a szülési szabadságra készülő nő még idejében felkészíthet valakit, mintsem valamikor ezután. Aztán bementem a Népújság szerkesztőségébe és bár Gyöngyi nénivel nem találkoztam (túl korán volt), de összefutottam ismerősökkel, váltottunk néhány szót és így egy-kettőre elterelődött a figyelmem.

Döntöttem. Hogy jól vagy rosszul, azt nem tudhatom. Nap, mint nap döntünk fontos vagy kevésbé fontos dolgok felől, de sosem tudhatjuk előre, hogy melyik változat lenne a jobb. Ez most fontos kérdés volt. Talán egyesek felelőtlenségnek tartják, hogy csak úgy hagytam elúszni egy munkahelyet a mai világban, a mostani helyzetben. Igen, talán még megisszuk ennek a levét. De egyszerűen most, amíg ilyen kicsik a lányok nem tehettem másképp. Szerintem, és természetesen István szerint is, inkább feleségre és anyára van szüksége most a családunknak, mintsem plusz pénzre és egy idegroncsra. És végülis pénzt is szerzek, mert kapnám a munkanélküli pótlékot (jó, kevés, de valami), kapnám a cikkdíjat az Erdélyi konyhától, ami szintén nem jaj, de milyen sok, de a kettőből már lassan kijön egy minimálbér, és ha beindulna a menet a reklámokkal, akkor már egészen jól állnának a dolgok.

7 megjegyzés:

Andici írta...

Én egyetértek Istvánnal, mert mikor én is agyonidegesítettem magam a munkahelyemen, hazajőve inkább idegroncs voltam, mint anya, és emiatt is gondolok már most a hogyan továbbra. Ne búslakodj amiatt, hogy így döntöttél, ne is rágodj rajta, biztos vagyok benne, hogy jön egy jobb ajánlat, még ha várat is magára, a lényeg, hogy pozitívan állj hozzá a dologhoz.
A lányok mindenképpen jól járnak, és ez a lényeg.

"Az optimizmus nem megoldás a problémákra, de elég embert idegesít ahhoz, hogy érdemes legyen kipróbálni" :)

Puszi, kitartást!

Borzási A. Kriszta írta...

tetszett ez a mondatrészlet: "inkább feleség és anya, mint...". Ez igazán értékelendő a mai világban, amikor mindenki csak karriert akar, a gyereket meg elveti magától. Számomra ez példa. Szerintem is jól döntöttél:)

Virág írta...

Én is hasonlóan tapasztalom itthon... Egyetértek az előttem szólókkal. .-)

iméon írta...

Szerintem jól döntöttél. Mérlegeltetek, mi a fontosabb. Én is ezt választottam volna. Ha a pénz nem égetően fontos, mert csurran-cseppen annyi, hogy kényelmesen fenntartsátok magatokat, akkor inkább maradj boldog és kiegyensúlyozott anyuka, feleség, háziasszony, amíg meg nem találod a neked való állást. Puszi. Noémi

ilgya írta...

Úgy érzem picit megkönnyebültél azért...nem tudom megítélni,hogy helyesen döntöttél vagy sem, nem is ez a dolgom,de abból amit leírsz nekünk ,nekem is ez tűnt a legjobb megoldásnak. puszka

Kati írta...

Milyen munka lett volna ez? Írtad, hogy időben megterhelő, de mit csináltál volna? (Ha nem baj, hogy kérdezem.)
Ha van a segély mellett más bevétel is, meg kilátásban is van valami, akkor szerintem is nagyon jól döntöttél. :-)
Nálunk Tomi nem támogatott volna ilyen hamar abban, hogy hagyjam ott, az biztos... :-S

sedith írta...

Kati, irodai munka, főleg számlázás: csavarok, ragasztók, bútorvasalat meg hasonlók. Nagyon felemelő és a fantáziámat megerőltető feladatkör lett volna!:D