2010. január 25., hétfő

Ez is, az is

Cudar idő van. Nem, nem esik, nem is havazik, sőt, gyönyörűen süt a nap, de olyan hideg van, hogy még a macskát sem jó kitenni a házból!:P De inkább így, mintsem eső, sár, lucsok legyen! Csak már elszoktunk tőle.

Az este Anival és a két lánnyal felsétáltunk Anyuékhoz (apropó, Kati, ti hogyan szólítjátok akkor az anyóst?), belaktunk töltött káposztával, vittünk citromos képviselőfánkot, beszélgettünk; menet és jövet is lecsúsztak a lányok az iskola dombján. Ani ment velük, nagyon élvezték, alig tudtuk őket hazacsalogatni. Még egy óra múlva is olyan szép piros volt az arcocskájuk! Azért én ezekben a -10-15 fokokban nem merek sokat kinnmaradni velük, félóra-óra a maximum. Taknyoskodnak is az utóbbi időben, ezért is félek. Semmi vészes, csak éppen kell törölgetni, reggel-este szívni az orrukat. Egyelőre semmi gyógyszer, hiszen nincs bajuk, de kapják a szokásosat: Oscillococcinum, Echinacea, C-vitamin, pluszba vascseppek, néha Stodal.

Péntek óta nem kapcsoltuk be a tévét. Nem mondhatom, hogy sok mesét néztek, annál is inkább, hogy tévéadók továbbra sincsenek bekötve, tehát csak dvd-ről néznek mesét, ha néznek, de Borókám nagyon függőség-jeleket kezdett produkálni: kérte a mesét, ha lekapcsoltuk, hisztizett (pedig lehet, már rég nem nézte), stb. Azt mondtam: vége. Egyelőre nincs mese. Legalábbis a tévében. Azóta egyetlenegyet tettem fel nekik, a 101 kiskutyát, de a számítógépen, mert a dvd-lejátszó azt nem viszi. Így is lefoglalják magukat. Vagy találunk közös időtöltést. Vacsorakészítés idején jól jönne, de megoldjuk. Nem akarom, hogy a tévének állandóan mennie kelljen, ha nézik, ha nem, nem akarom, hogy csak bambuló, gondolkodásmentes emberek legyenek. Azt akarom, hogy tudják: a tévé egy hasznos eszköz, sokoldalúan fel lehet használni, tanulásra, informálódásra, kikapcsolódásra, de akkor is csak egy eszköz, ami az alárendeltjük. Nem engedem, hogy rabjává váljanak! Nem azt jelenti, hogy sosem néznek majd mesét, dehogynem, csak éppen nem ez lesz az első, ahogy beteszik a lábukat az ajtón. Tudom, Krisztával is voltak ilyen időszakaink, amikor állandóan újra és újra kellett tenni a meséjét, de aztán leszokta. Ehhez azonban az kellett először, hogy egyáltalán ne nézzen és csak fokozatosan visszaszokni. Mostanra már Boróka is elfogadja, hogy "téjé hommo" - a tévé elromlott. És folytatja a gondolatmenetet: toti nem hommo (a kocsi nem romlott el), apuka nem hommo, anuka nem hommo. :D :D :D (Hozzáteszem: még nem, szerencsére!:D)

A kisasszony beszéde:
Mostanra már azt állíthatom, hogy beszél. Persze, csak úgy, mint egy kétéves, aki most tanul tulajdonképpen beszélni.
de már nem tudnék egy listát írni a szavakról, hiszen mindent mond vagy legalábbis megpróbál mondani, kiejteni. Vannak szavak, amiket jobban, érthetőbben ejt, másokban meg még én sem fedezem fel az eredetit. Vannak hangok, amiket tisztán ki tud ejteni, de attól függően, hoyg mivel kapcsolja össze, teljesen más hang lesz belőle. Pl. a K. Semmi gondja vele, ha kakát mond, de Kati baba már Tati baba vagy TatiKa. Vagy a J. Bojóka mondja magára (mostanában fuserál is, sokszor béka vagy bika lesz:P), de a jön-t már hön-nek mondja.
Amúgy mond teljes, 4-5 szavas mondatokat. Csak éppen ragokat, jeleket, igeragozást nem használ (na, ez úgy jött ki, mintha elvárnám tőle, pedig csak meg akarom valahoyg fogalmazni a beszédstílusát).
Pl. Bojoka mej, mej attó oji. (Boróka megy autóval oviba.)
Ononéni monta tüssz, Bojoka. (Óvónéni mondta: csüccs, Boróka)
És stb. meg stb. Sokszor elámulok, hogy milyen nagyot ugrott a beszédfejlődése, karácsonykor még távolról sem mondatozott, max. 2 szót, ha összekapcsolt.
Azért mégis vannak érdekes szavai, amiket megemlítek:
- háom - továbbra is cica, pedig olyan szépen ki tudja mondani: cicus;
- vaua - kutya, pedig kuta is lehetne, ha nagyon akarná;
- cstttt - alszik;
- ámi - zsákimáki, azaz hálózsák;
- Mana - Malacka
- Pipő vagy Pipű - Micimackó (ne kérdezzétek, honnan)
- Hebi - Zsebibaba (még szokta úgy is, hogy zssss-hebi)

Most ennyi fért az "adásidőbe"...:)

2 megjegyzés:

Kati írta...

Edith, köszi a tanácsokat. Legközelebb - soha ne legyen legközelebb - gyakrabban adok neki kúpot, van is itthon mindig Nurofen is, Panadol is. Elkezdtem a kúpokat én is először, de azt tapasztaltam, hogy a Nurofen szirupra jobban reagálnak. Hamarabb csökken a láz. :-o
Nagyon ügyes Boróka. :-)

sedith írta...

Kati, nincs mit. De ha szirupra hamarabb reagának, akkor azt add inkább. Csak tudd, hogy 3 óránként is lehet, ha szükséges, felváltva.
A bejegyzésben neked szegezett kérdésemet azt hiszem, nem láttad!:)