Szeptemberi nyár

"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt."

Ezt írta Petőfi Sándor egy hajdanvolt szeptember végén, én pedig idézem őt, mert minden sora érvényes a mostani szeptemberünk végére is. Igaz, hogy alaphelyzetünkből, mármint itthonról még nem látunk hóborította hegyeket, de a Déli Kárpátokban már biztos van friss hó is a régi, el nem olvadtak mellett.

De akárhogyis, mi még nem érzékeljük. Csak onnan tudjuk, hogy ősz van, hogy reggel és este meglehetősen hűvös van, fel kell öltözni rendesen, de nappal 25 és 30 közötti hőmérsékletek vannak. Azért a természet is már kezd új ruhába öltözni, de mindeddig eléggé lassított tempóban. Valahogy úgy vagyok ezzel az időszakkal, mint ahogyan egy kilencvenéves valakit elképzelek: minden nap úgy ébred, hogy lehet, ez az utolsó virradata, de teljesen meg van békélve a gondolattal. Nos, én is tudom, bármelyik nap véget érhet a nyár, jöhet az igazi ősz, de már nem bánom, hiszen szép nyárban volt részünk, kihasználtuk amennyire csak tudtuk, tehettük.

Ennek jegyében pénteken félnapos, tegnap pedig 2-3 órás kiruccanást hoztunk össze.

Pénteken Istvánék cégbuliztak Vármezőn. Ő már reggel útrakelt és élvezte a friss levegő nyájtotta előnyöket: jókat evett, iszogatott, sőt focizott is. Koradélután, amikor lejárt Csabának az aznapi kötelező programja, Ani végzett az iskolában és Krisztát is hazahoztam az oviból lefekvés előtt, hamarjában összepakoltunk és mi is útrakeltünk Vármezőre. Persze, csak szigorúan miután sütnivaló ennivalóból is feltankoltunk. István már várt bennünket, így együttesen mentünk enni. (Igaz, bele egy falat nem fért már!) A patakparton letelepedtünk és mókázás, futkározás, nevetgélés közben szépen megsültek a miccsek is. Evés után lassan felszedelőzködtünk és elindultunk az eredeti célpont felé: a halastavakhoz. Alig lézengett néhány horgász a parton, István egykettőre fogott is néhány halat. Végül úgy belejött, hogy 18 szép példányt vittünk haza, bár négy halat ezek közül Ani és Csaba fogtak közösen. Ezenkívül vagy 4-5 darabot „eladott” egy sikertelenül horgászó embernek. Jócskán sötétedett már, amikor hazaindultunk.
Amíg a pasik a halfogással élvezkedtek, addig mi, csajok, másképp múlattuk az időt: még megérkezésünkkor megláttam Melindát, a volt osztálytársnőmet, akivel eddig sosem sikerült itt összefutni és nagy öröm közepette sétálgattunk, beszélgettünk, miközben a manóink is jól elvoltak egymással. Megcsodáltam szép udvarukat, díszcserje-kertészetüket, illetve Melinda őszi kompozícióit és ismét sajnálni kezdtem, hogy nekünk nincs udvarunk.
Végül láttunk „ejtőernyősbácsit” repülni, hazajövetelünkkor pedig már az egyik hőlégballont is beüzemelték, ugyanis ezen a hétvégén tartották az idei hőlégballon-parádét, amiről tavaly is beszámoltam.





















Tegnap ugyanolyan csodálatos és meleg napra ébredtünk, mint az utóbbi hetekben mindig, és amikor nem túl korán Istvánt ébresztettük a csajokkal, kijelentettem, hogy megyünk valahová. Hogy minél közelebb legyen és ne is kerüljön pénzbe, „kitaláltam”, hogy csak ide megyünk az erdőre. Természetesen, tettem annyi engedményt, hogy amíg lehetett, autóval mentünk, hiszen inkább így, mint sehogy!:P Aztán lehagytuk az autót és az ösvényen szépen bevettük magunkat az erdőbe. Érdekes volt a széléről szétnézni: bár a túlsó oldalon az erdő még csak alig-alig kezd sárgulni, és még mindenütt zöldell a fű, ez a mostani „zöldség” már amolyan kopár fajta, nem, mint tavasszal. A sok zöld növény helyett az erdőben is már félig száraz, lehullt levelek voltak, bár így sokkal könnyebben lehetett haladni. Nem tettünk semmi különöset, csak sétáltunk, bámészkodtunk, rókalyukakat szemlélgettünk, madarakat figyeltünk és hallgattunk, no meg beszélgettünk mindenről, ami eszünkbe jutott. Kétszer megpihentünk, pattogatott kukoricát, kekszet rágcsáltunk, vizet, kávét ittunk, majd jókedvűen folytattuk az utunkat. Az első pihenő után tovább, a második után meg vissza. A visszaúton Krisztával virágokat, csipkebogyót és galagonyát szedtünk. Boróka többnyire Istvánnal volt, az apja nyakában szállíttatta magát. Kriszta hősiesen végiggyalogolta az utat, bár néha berzenkedett egy-egy ruháját elkapó bokrocska, magas fűszálak ellen. Kicsit tolódott az alvásidő, (délelőtt keltünk útra) de nem kellett sokat ringatni a csajokat.