Bemelegítés

Kb. félóra múlva hazaérkezik Kriszta. Az imént telefonált Ani, hogy már a buszon ülnek.  

Lassan kétnapja, hogy egygyerekes lettem, Kriszta Aniékkal ment tegnapelőtt Idecsre. "Viselt dolgairól" nagyjából tudok, három különböző forrásból is informálódtam (mint a vérbeli újságírók) evégett. De most nem ezekről szeretnék írni, hanem arról, hogy mi volt itthon, amióta elment. 

Semmi. Semmi sem volt itthon. Az idő látszólag ugyanúgy telt, mint normálisan szokott, a dolgaim is ugyanazok voltak/lettek volna, csak én nem kaptam a helyemet. Azt sem tudtam, mit kezdjek a rámszakadt hávájjal, hiszen egyedül Boróka lényegesen kevesebet vett igénybe, mint ahogy együttesen szoktak. Valahogy már megszoktam, megtanultam ezt a sejtszaporodásfélét, ami osztódással történik!

Tegnap, azonkívül, hogy reggeliben odatettem egy csontot főni, majd belevágtam némi zöldséget, hogy bepakoltam és kiteregettem két adag mosott ruhát és összedobtam a házat annyira, hogy rendesnek lássa a belépő, illetve voltunk kicsit séta-bevásárolni, nem sokat csináltam egész délelőtt. Boró nem kelt túl korán, és mivel ezalatt nem kellett pisiltetnem, öltöztetnem, reggelit adnom, mesét tennem, szégyenszemre, egy könyvvel heverésztem az ágyban.  Nem estem kétségbe akkor sem, amikor Boró már kezdte hallatni a hangját, csupán miután bementem hozzá és felfogtam az elém terülő látványt emelkedett egy egészen picit a vérnyomásom: irtó bűz fogadott, aminek kisasszonyom gyorsan magyarázatát adta: kaka. De már láttam is a pucér csajszit, a földre dobott kakis pelust és a jól összekent lepedőt, pizsamát, takarót. Semmi vész. Boró a kádba (legalább élvezte, hogy kedvenc tevékenységével indul a nap), a büdös dolgokat összeszedtem.  Magam sem tudom hogy, de sikerült őt sírás nélkül kiszednem a kádból, majd szintén vidáman folyt a felöltözés, reggelizés. Később, mint aki jól végezte dolgát, ismét könyvvel a kezemben végignyúltam az immár bevetett, összecsukott kanapén. Nyugalmam nem volt teljes, kisebbik lányom ugyanis engem szemelt ki aznapi csínytevései tárgyául, cinkosául: állandóan rajtam mászkált, cseppett sem rejtett módon provokált, hozta a saját könyveit, hogy én is olvassak, ne unatkozzak. Természetesen, cseppet sem vettem zokon tőle, igazi partnerre lelt bennem: hintáztattam a lábaimon, ugrándozott a hátamon, olvastuk a paprikákat, káposztákat, majd hirtelen könyvet váltva a vauau-okat, áúúú-kat, bááá-kat, mmmm-kat és háp-okat. Annyiszor összebújtunk, olyan sokszor megölelgettük és puszilgattuk egymást, hogy már-már szerelmeseknek nézhettünk ki. Bújócskáztunk is sokféleképpen, majd kisasszonykám néha ottfelejtette magát néhány percre valamely játéka mellett. Ilyenkor gyorsan a kezembe kaptam a könyvet, olvastam néhány sort, majd hitetlenkedve, saját "sorsomon" agyaltam. Hogy mi volt olyan nehéz annakidején, amikor csak Krisztám volt, hogyhogy akkor sem jutott időm semmire, hogy akkor sem olvastam többet, mint most két gyerekkel, stb.  Ha még lenne valaha egy kisbabám, biztos ugyanezeket a kérdéseket tenném fel magamnak és azon csodálkoznék, hogy mit nyavalyog valaki akinek két gyereke van!? 

Amíg Boró aludt, befejeztem a levest, ismét teregettem, rendet vágtam a konyhában és ismét maradt egy csomó időm. Olvastam. Aztán, miután Istvánnal beszéltem telefonon, még elkezdtem nézegetni azokat a fotókat, amiket kiszemeltünk előhívatásra. Van egy jó akció, ki kellene használni. Mióta a lányaink születtek (ne vágódjatok el) egyetlen képet sem hívtunk még elő. 

Aztán jött István, próbáltak. Lezser volt a délután is, nem mondom. Azonkívül, hogy főztem egy fazék tejes kukoricát, és összehajtogattam a beszáradt ruhákat, megintcsak játszással és közbe-közbe olvasással ütöttem agyon az időt. Nagyon borús volt az ég odakinn, ha nem tartottam volna attól, hogy bármelyik pillanatban megcsordul, sétálni, játszóterezni is mentünk volna. 

A ma délelőtt sem volt különb, még a szaros jelenet is hajszálra pontosan megismétlődött, pluszba pedig még hozzájött egy kis hűtőbenkotorászás és tojásföldredobás. De most már elég volt. A jó dolgok mellett, amit magával hozott Kriszta elutazása (több szabadidő, a Boróval való játszás, osztatlan figyelem, nyugalom) óhatatlanul besomfordált a negatívum is: eltelt az idő, megnőtt a lányom, én, a lelkem pedig még nem érett meg a feladatra, hogy megbirkózzék vele.

Ez volt a bemelegítő, az edzés. Jövő héttől már színpadon, élesben játszódnak a dolgok: Kriszta óvodába megy!!!