Puffogok, de ennyivel maradok

Péntek reggel, valamivel 8 után, járóbetegrendelő
Az ablak mögött fiatal, amúgy szimpatikus hölgy. Éppen telefonon beszél. Lassan 5 perce telefonon beszél. Ekkor, mint aki észbekap, kézzel-lábbal integet a kolléganőjének, hogy nézzen ki hozzánk. Az előttem lévővel hamar végeznek. Velem is: nincs orvos ma, jöjjön hétfőn. Majd utánamszól: de jöjjön 7-re, mert akkor adjuk a számokat!

Hétfő reggel, ugyanott
7 óra 2-3 perckor ottvagyok, és már kezdett nem tetszeni, amit látok: a sor vége a poliklinika bejáratánál van. De legnagyobb megdöbbenésemre, max. 3 percen belül ottvolt a szám a kezemben. Igenám, de jött a zuhany: a doktornő 10-től rendel. Miii??? Jöjjek ide 7-re, de csak 10-től van vizsgálat? És én most mit csináljak 3 órát? Hazamegyek - volt az első gondolatom, végül mégis másképp döntöttem. Gondoltam, ezalatt az idő alatt elmegyek más, magánrendelőkbe is érdeklődni, mennyi az ára egy fizetéses vizsgálatnak. Ahány helyen voltam, mindenütt egyforma árak: vizsgálat + UH = 100 lej. Nem tetszett, de mire is számítottam? Végül sétáltam a városban, újságot vettem, kávéztam, és mivel az időmből éppen kitelt és amúgyis szándékoztam ezt megtenni, benéztem az egyik szerkesztőségbe munkaügyben, ahol éppen nem mondták, hogy menjek a fenébe, de kb. ezt gondolhatták. Azért udvariasank voltak (gondolom) a régi idők emlékére való tekintettel és elkérték a címemet meg a telefonszámomat. Azért jólesett, hogy emlékeznek rám, mégha 7 év is telt el amióta ott jártam és finoman fogalmazva ... megasszonyosodtam is közben.

3/4 10-re értem vissza a polira. És ismét kellemesen csalódtam, mert a doktornő már ottvolt. Éppen bevett egy várakozót anélkül, hogy megkérdezte volna ő-e a soron következő. Ha én álltam volna azon a helyen, én lehettem volna a szerencsés, de nem... Hamarosan ismét nyílt az ajtó, és még mielőtt bárki is odament volna, a doktornő közölte: most el kell mennie az egyetemre, de egy óra múlva viszajön és akkor mindenkit megvizsgál. Azt hittem, nem hallok jól. És ugyanúgy, mint mindig, amikor váratlanul "pofont kapok", most sem tudtam megszólalni. Még mielőtt ténylegesen felocsúdtam volna, a doktornő már távozott, úgyhogy ottmaradtunk vagy 10-en, 12-en és ócsároltuk a rendszert, hőbörögtünk az embertelenség ellen, amit némely orvosok (bár nemcsak ők) megengednek maguknak és azt firtattuk, hoyg a doktornőnek vajon mennyi az egy óra. Végül kdierült: 90 perc.

Bizisten, amikor felhívtam Istvánt, és mondtam neki, a sírással küszködtem; még magam is alig hittem, hogy ez a valóságban történik és éppen velem; hogy létezik ekkora pofátlanság, a beteg ennyire semmibe vétele és főleg, hogy senki nem tesz, de nem is tehet semmit ellene. Végül, miután István szavaira (hát, csak várjál... amikor terhes voltál, előjegyzéssel is sokszor 3-4 órát vártál, és még jól meg is fizetted) kissé lehiggadtam, még örültem is, hogy hallgattam, mert tudtam, úgyis kiszolgáltatottjai vagyunk és még akár meg is bosszulhatja az esetleges kitörésemet. Persze, ez logikusan hülyeség, de a valóságban sajnos kivitelezhető. A szabadságok időszaka alatt különleges program szerint dolgoznak, 12-kor - papír szerint - lejár a rendelés. Attól tartottam, hogy ekkor ismét távozik anélkül, hogy mindenkit megvizsgálna. No, de erre az esetre már felkészültem, és a többieknek is kijelentettem, hogy addig innen el nem megyek, amíg meg nem vizsgálnak. Azért "bosszúból", nem bírtam ki megjegyzés nélkül. A doktornő állandóan valamiféle sürgető arckifejezéssel, magatartással és azzal a kérdéssel jött ki újabb betegért, hogy: kinek van még száma? Második-harmadik eset után már megelégeltem és beszóltam: mindenkinek, aki ittvan. Azt a megütközést látni kellett volna az arcán, de utána már normálisabban viselkedett és mindenkit a száma szerint hívott be.

Nem tudtam meg semmit tőle egyelőre. Holnap reggel (basszus, már ma reggel) vérvétel részben fizetett analízisekért, majd eredmények után, valamikor UH, ami, ugye 50 lej, mindenképpen. Jaj, és természetesen, a doktornő privát kabinetjében fogják ezt megejteni.

"2009. aug. 31. Kos: ezen a napon valahogy semmi sem megy, semmi sem akar sikerülni, de ne csüggedjen, holnap is van egy nap..." Amikor ennyit elolvastam az újságban a horoszkópomból már csak röhögni tudtam kínomban. Nem hiszek ilyesmiben, de most valahogy fején találták a szöget. Még jó, hogy alapjában tényleg optimista vagyok.