2010. február 14., vasárnap

Egy férfi és egy nő élete

Nem erről akartam írni ma este, sőt, legszívesebben nem is írnék egyáltalán, de nem akarom futni hagyni a gondolatot. A gondolatot, ami akkor villant az eszembe és fogalmazódott meg egy sóhaj formájában, amikor hazajöttünk Idecsről és István lefeküdni készült. Azóta még volt egy kis feladatom-tennivalóm, azalatt pedig tovább-, sőt végiggondoltam az egészet.

A sóhajom az volt, hogy: miért nem lehet olyan egyszerű az életem, mint egy férfié? A többi pedig jött magától...

Egy férfinak (általában, de a sját esetünkre levetítve):
- muszáj munkába mennie/bármit dolgoznia
- muszáj hazajönnie
- muszáj ennie
- muszáj zenélni mennie (másnál talán másodállás)
Ezenkívül:
- zenélHET/gyakorolHAT, amikor akar
- lefekHET/felkelHET, amikor akar
- porszívózHAT, port törölHET, ha akar
- sétálHAT a gyerekekkel, ha akar (nálunk szinte sosem megy István egyedül velük)
- játszHAT itthon velük, ha akar (na, erre nincs panasz)
... és hirtelen nem jut eszembe több olyan fontos dolog, amiben van választási lehetősége.

Ezzel szemben egy nőnek:
- muszáj munkába mennie/valahogy pénzt szereznie
- muszáj takarítania, mosnia, teregetnie, ruhákat elpakolnia, mosogatnia (különben a gép sem pakolódik be magától), főznie, vásárolnia, kétszóval: háztartást vezetnie
- muszáj felkelnie, ha bárki a családból bárilyen okból, akár éjjel, akár nappal (pl. egy kis délutáni szieszta) igényli
- muszáj fennmaradnia, míg minden dolgát elvégzi (konyha se szaladjon, mert másnap rosszulesik úgy találni, játékokban, ledobott szennyes ruhákban se lenne jó éjszaka elbotlani, a cikkek is naprakészek legyenek, a naplót is illik frissen dokumentálni, stb.)
- muszáj ottlennie este a fektetésnél
- muszáj előkészítenie reggelre a gyerekek ruháit, hogy reggel ne legyen kapkodás
- muszáj elmennie a gyerekekkel az óvodába (István csak fuvaroz addig, onnan megy tovább), főleg most, hogy ennyi ruha van rajtuk, mert apukának, igaz, sem ideje, de sem türelme nem lenne ehhez
- muszáj leülnie a gyerekekkel játszani, olvasni, festeni, illetve muszáj mindig valamin törnie a fejét, hogy mivel foglalhatná le őket, hogy minél érdekesebb, tartalmasabb legyen az a pár óra, amit együtt töltenek
- muszáj kedvesnek, mosolygósnak lennie, mert már így szokta meg mindenki, és ha mégsem így történik, akkor van nagy csodálkozás.

És szerencsére, nagyon elálmosodtam (hajnali fél 3-kor feküdtem, majd Boró szórakoztatott kb. egy órát hajnali 5-ig, aztán 6 körül Kriszta jött át, mert pisilnie kellett, de ott is ragadt mellettem, mire elaludtam volna pedig István jött meg a bálból, ekkor Kriszta kelt és már nekem is MUSZÁJ volt felkelnem), különben még találnék jócskán muszájokat. Jaj, azért a sok muszáj közé belevegyült egy luxuscikk is, ami többynire a nők kiváltsága, és végülis ebben van választási lehetőségük: a naplóírás. Hogy írnak egy nap vagy sem, szerintem a muszájok függvénye.

Még annyit, hogy a fenti soroknak pillanatnyilag semmiféle szándékos célzatuk nincs: nem haragszom a férjemre, nem hánytorgatom a dolgokat, nem mártírkodni akartam, csupán elkpzeltem, mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha férfi lennék!

7 megjegyzés:

Agi írta...

Mennyire nagy igazságot irtál le!

Édesapádat Isten Éltesse!

Andici írta...

Hát, Edith, ez a bejegyzés bizonyítja, hogy létezik telepátia. Én is épp ezen morfondíroztam a napokban, hogy mennyivel jobb dolgom lenne, ha férfi lennék.. A Párom bizonygatja, hogy nem, és bármikor cserélhetünk, ha akarom, vagyis ő itthon marad a gyerekekkel, én mehetek dolgozni. :)
Tegnap hallgattam a Magna Cum Laude-tól Az átkozott nők dalt, hallgasd meg te is :)

Puszi

anitka írta...

Egy hasonló gondolat járt az én fejemben is valamelyik nap... Csak én csúnyábban és ingerültebben fogalmaztam... puszi Nektek: Anna, Anita

Mónika írta...

Ha gondolod nézz be hozzám!
Tettem fel egy levelet, amit email-ben kaptam , pár hónappal ezelőtt...

Kézikönyv nőknek 1955-ből!
Hogyan bánjunk a férjünkkel?
:)


Néha, én is érzek cseppnyi igazságtalanságot a női és férfi szerepmegosztásokban...
Még akkor is, ha olyan szuper társsal áldott meg az ég, amilyen az én párom...

Zita írta...

Igazán egyet értek veled, nagyon helytállóak a gondolataid. Mi még össze is zördülünk néha, mert amit nekem muszáj, neki tényleg csak lehet, ha van kedve hozzá. Viszont mivel nekem minden muszáj, egy idő után lefáradok, amit persze megjegyez, de nem segítene... De én sem panaszkodom, azt hiszem, ilyenek a férfiak, tisztelet a kivételnek! :-)
Zita

Virág írta...

Én ilyenkor szoktam röviden és velősen közölni a családommal, hogy Megérdemelnétek, hogy kinyiffanjak! :-P Akkor lenne haddelhadd. Még a ruhás fiókokat is feliratoznom kellett arra az esetre, ha két napos konzultációra mennék... :-)
András segít, HA megkérem... De mi lenne, ha nem kellene a HA...

Kati írta...

Hú, jól lemaradtam.
...és milyen "velős" bejegyzések születtek azóta! Meg is indított bennem egy csomó gondolatot...
Lehet, hogy írok majd róluk. :-)