2010. február 20., szombat

Nagyszerű anya

Amióta anya vagyok, a gyerekek irányítják az életünket. Ők döntik el, hogy elmehetünk-e valahová akár együtt, akár kettesben; ők döntik el, mire van szükségünk, mit kell vásárolni; ők döntik el, mikor eszünk, mikor alszunk és ők döntenek sok más fontos vagy kevésbé fontos dolog fölött. Természetesen, mindenki érti, hogy ezt hogy értettem.

Amióta anya vagyok álladóan félek. Félek, hogy valami végzetes baleset történhet a gyerekeimmel; félek, hogy súlyosan vagy csak enyhén, de megbetegednek; félek, hogy rosszul neveljük őket; félek, hogy valamikor kicsúsznak a kezeink közül; félek, hogy amit át szeretnénk adni, azt nem jól tesszük és épp az ellenkezőjét érjük el...
Amióta anya vagyok, állandóan bizonytalankodom. Sosem vagyok biztos benne, hogy jól cselekszem-e, ha megszidom vagy utánahagyok, ha rácsapok a fenekére vagy hagyom hisztizni, ha elviszem orvoshoz vagy sem, ha nem engedem, hogy több csokit egyenek, stb.

És akkor jön Andici, aki azt mondja: Nagyszerű Anya vagyok. Sosem szerettem a rossza anya-jó anya kifejezéseket, hiszen minden anya ember is egyben, a maga erősségeivel és gyengéivel. A maga jó és rossz napjaival, pillanataival. Szerintem nincs jó és rossz anya. (Most nem gondolok olyan extrém esetekre, amikor valaki a szülészeten hagyja gyermekét...) Csak olyan anya van, aki szereti a gyerekét és cselekedeteit ez határozza meg; aki tisztességes felnőttet szeretne nevelni csemetéjéből és ezt az általa legjobbnak vélt módon próbálja elérni; aki sokszor téved és visszavonulásra, újabb körök megtételére kényszerül; aki néha kiabál, mégis állandóan azon agyal, hogyan lehetne ezt kikerülni, hogyan lehetne úgy fegyelmezni, hogy a hangját se emelje fel, fenékre csapnia se kelljen, sarokba se állítson, mégis hatásos legyen; aki a gyereke cselekedeteiből, viselkedéséből, magatartásából tanulni próbál és állandóan kutatja az ok-okozati összefüggéseket, a mit-miérteket, a mozgatórugókat és főleg, aki hagy csapot-papot és leül játszani, festeni, gyurmázni, mesét olvasni, kirakózni a gyerekével, vállalva azt, hogy ha vendég érkezik véletlenül, csak egy helyiség van, ahová nyugodt szívvel beviheti, leültetheti, egyszóval - vagyis hárommal: fut a ház. És még sorolhatnám.

Nekem most tovább kellene adnom ezt a díjat. De őszintén, nem tudok és nem is akarok sem 5, sem 10, sem 15 anyát kiválasztani, megnevezni és Nagyszerű Anyának titulálni. Az én szememben mindannyian, akiket olvasok és akik olvasnak engem, Nagyszerű Anyák, akiktől mindig lehet valamit tanulni; mindegyik megérdemelné, hogy ezt a díjat átadjam, ezért meg is teszem. Fogadjátok szeretettel! És ne restelljétek kitenni a blogotokba a bejegyzést és a fotót (mint ahogyan általában lenni szokott, amikor nem nevezünk meg embereket), mert nem azért nem nevesítek, hogy minél hamarabb letudjam a dolgot, hanem tényleg azért nem, mert mindenkinek szánom!



Ezt pedig, gondolom, mindannyian ismeritek, én is olvastam már többször, de a díj velejárója, tehát, ezt is idemásolom.:

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem botlottam meg játékokban
vagy felejtettem el egy altatódal szavait.
Nem aggódtam azon, hogy a növényeim vajon mérgezőek-e.
Soha nem gondolkodtam védőoltásokon.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem hánytak rám.
Kakiltak rám.
Ettek le.
Pisiltek rám.
Teljes kontrollom volt az elmém felett és a gondolataim felett.
Egész éjjel aludtam.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem fogtam le egy ordító gyereket, hogy az orvosok meg tudják vizsgálni.
Vagy beadják az oltásokat.
Soha nem néztem könnyes szemekbe és sírtam.
Soha nem váltam tündöklően boldoggá egy egyszerű vigyor felett.
Soha nem ültem késő éjszaka, hogy nézzek egy alvó babát.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem tartottam egy alvó babát csak azért, mert nem akartam letenni.
Soha nem éreztem, ahogy a szívem millió darabokra törik, mikor nem tudtam a fájdalmat megállítani.
Soha nem tudtam, hogy valami annyira pici olyannyira befolyásolni tudja az életem.
Soha nem tudtam, hogy valakit ennyire tudnék szeretni.
Soha nem tudtam, hogy ennyire imádnék anyának lenni.

Mielőtt Anya voltam,
Nem ismertem az érzést, milyen a szívemnek a testemen kívül járnia.
Nem tudtam, mennyire különleges érzés lehet etetni egy éhes babát.
Nem ismertem azt a kötődést anya és gyermeke között.
Nem tudtam, hogy valami annyira pici annyira fontossá és boldoggá tudna tenni.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem keltem fel az éjszaka közepén minden 10 percben, hogy megbizonyosodjam, minden rendben.
Soha nem ismertem azt a melegséget, az örömöt, a szeretetet, a szívfájdalmat,
a csodálkozást vagy a sikerét, milyen Anyának lenni.
Nem tudtam, hogy képes vagyok annyi mindent érezni, mielőtt Anya voltam.

7 megjegyzés:

g.Vivien írta...

Szia Edith!

Húú, ez a bejegyzés úgy jó, ahogy írtad! Bevallom, még nem olvastalak, csak a főzésnél, nem figyeltem, hogy családi blog-ot is vezetsz. :(

Ha nem gond, azt a szöveget én lemásolnám, mert annyira, de annyira igaz! Ugye nem baj?

És beleolvasok a blogodba, mert ez a mostani bejegyzés nagyon elnyerte a tetszésemet.

További szép hétvégét kívánok Nektek!

Vivien

Mia és Maja írta...

Annyira igazad van,a gyerekek vannak most már mindenben és mindenkor az első helyen és ez most már így is marad!:)
A farsangi képek NAGYON-NAGYON jók,gyönyörűségesek a lányok!:p:))
Szép vasárnapot Nektek,puszi!:)

iméon írta...

Tökéletes ez a bejegyzés. Úgy, ahogy van. Szerintem pontosan ezért tart téged nagyszerű anyának a díj küldője. :)
Puszi. Noémi

Natimi írta...

Drága Edith!
Szégyenlem magam most egy picit,de "ismerve" téged,tudom,hogy nem neheztelsz ezért rám!Most tudtam meg Noémitől,hogy neked ilyen blogod is van!És most látom magunkat a kedvenc blogjaid között!:(:o Én valamiért csak a főzős blogodról tudtam és ezért csak annak lettem rendszeres olvasója.No de mostantól ennek is az leszek!Ez a bejegyzésed pedig nagyon tetszik!Át is másolom magamhoz.Köszönöm szépen!A lányaid nagyon szépek!Isten éltesse őket!

Puszillak,
Timi

szekely szidonia írta...

Szia Edit, néhány napja fedeztem fel a blogodat, gratulálok, nagyon szépek a kislányaid!
Én is írogatok, de csak nemrég lettem "blogoló". Ha gondolod, benézhetsz...
http://saroltvilaga.blog.nlcafe.hu
Jó egészséget kívánok Nektek
Szidi(volt csoporttársad Kolozsváron)

Loihi írta...

Igen, köszi, vettem. Már 2 napja gondolkodom saját nagyszerűségemen (hihi).
Puszi

Mónika írta...

Hááát, igen!!!
No komment!
:)