A visszatérés

Amikor 2005. november 10-én nem mentem dolgozni, mert visszaestem az előzőleg már egyszer kikezelt vizeletfertőzésbe, s az orvosom betegszabadságra küldött (vagy ha úgy tetszik, kiírt táppénzre), nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú időre maradok itthon. Azt pedig már végképp nem gondoltam volna, hogy ez a hosszú idő ilyen rövid lesz. Legalábbis így, visszapillantva. Még mindig elevenen él bennem, mennyire "irigyeltek" a szomszédék és István, hogy 2 évig és kb. 4 hónapig nem fogok dolgozni menni. Ehhez képest majdnem 4 évet és 2 hónapot töltöttem itthon úgy, hogy nem kellett munkahelyre járnom. És alig hiszem el, hogy lejárt.

Igaz, ez csak jelképesen járt le, úgymond hivatalosan, mert az a helyzet, hogy egyelőre továbbra is itthon maradok. Munkanélküli leszek. És még azt mondhatom, hogy örülök neki. Egyrészt, mert fedve van még néhány hónapom, ami alatt biztos vagyok benne, hogy valamilyen munkát úgyis találok, másrészt, hogy ha nem is hatalmas összeget, de mégis kapok valamit ebben az időben, harmadrészt pedig örülök, hogy nem kell járnom egy olyan helyre, ahol nem szívesen fogadnak és talán nem is maradna annyi pénzem a fizetésből (nagyon meszse van, több buszt kellene cserélnem, hogy bejárjak), mintha a munkanélküli pótlékra lennék utalva.
Ne higgye bárki is, hogy én most karba tett kézzel fogom várni a postást minden hónapban, hogy ideadja azt az összeget és majd siránkozni fogok, hogy milyen nehéz az élet! Eszem ágában sincs. A sajtóban egyelőre nem sok esélyt látok állást találni, de talán ezalatt a néhány hónap alatt mégiscsak lesz valami változás és kerül valami. Persze, egyéb munkalehetőséget sem zárok ki, most nem tehetem meg, hogy csakis a sajtóra vadásszak. És a véletlen úgy hozta, hogy pénteken de. 10-kor már megyek is egy interjúfélére. Nem élem bele magam, nem fűzök hatalmas reményeket, de ... azért hátha, na.

És még mielőtt felhördülne bárki is, hogy mi a szösz, nem tehetnek ki, nem bánhatnak így el velem, stb. biztosítom róla, hogy nem ejtettek fejre. Kötelesek visszavenni, igen, meg is teszik, éppen a visszatérési kérésemet adtam le ma, mert ez hozzátartozik a hivatalos procedúrához, de nem kötelesek megtartani. Bújtam eleget a törvényeket az utóbbi időben, érdeklődtem több helyen és idegeskedtem is sokat a dolgok állása miatt, de sajnos a munkatörvénykönyv úgy van megszerkesztve, hogy szinte mindenütt lehet találni valami kiskaput, ami még véletlenül sem az alkalmazottnak, hanem a munkáltatónak kedvez, neki biztosít cselekvési szabadságot, sumákolási lehetőségeket, miközben, természetesen, minden legálisan zajlik. Szóval, örülök, ha munkanélküli leszek. Igaz, köteles lenne 20 napos előzetes értesítésben részesíteni, amely időszakot normálisan fizetnie kellene, sőt, még egy egyhavi fizetésnek megfelelő összeget is kellene fizetnie kárpótlásul, de ez már nem érdekel. Inkább tekintsenek hülyének, mintsem további pénzt, időt, energiát pazaroljak el miatta.

Azért nekem fontos az, hogy tulajdonképpen jó viszonyban, hangulatban váltunk el és semmiért nem haragszom senkire.