11111

A napló számlálója ezt a számot mutatta ma reggel: összesen ennyien olvastak eddig. Hálásan köszönöm mindenkinek, aki rendszeresen vagy néha-néha benéz, de azoknak is, akik valamilyen módon véletlenül érkeznek hozzám és esetleg leragadnak egy-két bejegyzés erejéig. :)
Fogadja mindenki ezt szeretettel tőlem:

Kép innen.

Nagyon sok mindenről szeretnék írni, amúgy csapongva, hogy minden benne legyen, ami az utóbbi időben történt velünk. Megpróbálom, aztán meglátom, mi sül ki belőle.:)

Kezdem rögtön a legaktuálisabb dologgal: ismét két napig megállás nélkül hullt a hó. Mára már leállt, most nagyon hideg van, a reggel -14-et mondtak a városban. De süt a nap és olyan gyönyörű, sziporkázó minden. Kész csoda, hogy januárban is megadatott a tél. Valahogy azt érzem, és már akkor is mondtam Istvánnak, hogy ezt érdemeljük: Karácsony előtt gyönyörű tél volt, az Ünnepen viszont eső, sár és latyak, borús, ködös idő. Ezt érdemeltük. A Karácsony, az az igazi, valahol elveszett a karácsonyfa, az ajándékok és a nagy készülődés között. Jó lenne, ha mindenki ráébredne, hogy először belül kell Karácsonynak lennie, és utána jöhetnek a külső dolgok is. És bár most eszem ágában sem volt írni a Karácsonyról, mégis, hozzáteszek még néhány gondolatot. Most, közel egyhónapnyi távlatból is úgy érzem, hogy az elmúlt ünnep az utóbbi évek egyik legszebb ünnepe, ünneplése volt. Sok mindent megtanultam, sok mindenre ráébredtem néhány nap alatt, sok minden változott és sok minden változhatott volna, nagy volt a tanulság: Valaki vigyáz ránk és az ő tudta nélkül egy hajunk szála sem görbülhet. Én hiszek és bízom Benne!

Visszatérve a kiindulóponthoz, a havazásra... Tegnapelőtt este, már elég késő volt, nagyed kilenc, amikor hirtelen öltöztetni kezdtem a csajokat. Az egész délutánt és addigi estét átnyafogták, hisztizték, veszekedték, eszük ágában sem volt hogy engedelmesen vacsorázzanak. Vastag ruha jócskán és irány a hó. Szánkóztattam őket néhány percig, majd letelepedtünk: hógolyóztunk, mini-hóembert készítettünk (volna, ha Boró egyetlen láblendítéssel nem tette volna tönkre:D), és sokat-sokat hóangyalkáztunk. Még engem is rávettek: anyu, most te is - mondta az egyik; anaka, anaka, hóóó - mondta a másik. Nem volt pardon.:D Ők kipirult arccal, én lefagyott kezekkel mentünk fel, persze, nagy sírás közepette és úgy, hogy egyszer egyiket vittem fel, majd leszaladtam Kriszta után is, akinek még esze ágában sem volt feljönni.
Azért feljutottunk valahogy és most már a vacsora is csúszott. Különös altatás sem kellett, mi több, amíg Borót lefektettem, Kriszta is elaludt magában: belebújt a hálózsákjába harisnyástól, vastag nadrágostól. Volt aztán drága dolgom, míg lerángattam az állandóan összecsukló kisasszonyról a dolgokat és még meg is pisiltettem. (Azt írjam le, hogy Istvánra nagyon mérges voltam, mert az ő dolga lett volna Kriszta lefektetése, de nagyon foglalt volt a próbájával? Grrrr...)

Decemberi szánkózós képek:







Egyelőre ennyire futja az időmből...