Ujjak

Kérem szépen, nálunk az ujjak nem holmi jelentéktelen testrészek. Igenis: élő lények (szándékosan írtam külön), akiknek önálló életük van, különféle személyiségekkel, hangulatokkal, szerepekkel. Legalábbis az ujjak nagyon fontos részei Kriszta mikrovilágának: beszélgetnek, játszanak együtt, fantáziája pedig különféle tulajdonságokkal ruházza föl őket. Először csak sétálni indultak az asztallapon, majd a földön. Később már együtt festettek, színeztek (micsoda felfedezés :D), sőt, volt, amit Kriszta csinált egyedül és volt, amit az ujjak kiviteleztek. :D Aztán együtt örültek Krisztával, amikor valami öröme volt és ugyanígy vele együtt búslakodtak bánatában. Aztán megszűnt ez a szoros kapcsolat közöttük, mindinkább kezdtek önállósodni és maguk között társalogni (mármint az ujjak maguk között) és kialakították saját világukat a Krisztáén belül. Most már ott tartunk, hogy ők is olvasnak, mesét néznek, de még a pókoktól is félnek, sőt, örömükben összeölelkeznek. Mindegyik mindegyikkel megöleli egymást, és azon sem kell már csodálkozni, hogy az ujjbegyek egyszerű összeérintése révén már puszit is adnak egymásnak, amikor óvodába vagy munkába mennek.
Hogy honnan tudom mindezeket? Hát Krisztától, aki tudatosan vagy sokszor anélkül, hogy észrevenné, mesél róluk, magyaráz, egymondatos történetet talál ki. Volt, hogy nem értettem, kiről mesél és amikor visszakérdeztem, mintha felháborodottan mondta volna, hogy "az ujj" vagy "az ujjak".

Eddig csak részletekben volt fellelhető egy-egy szerep-töredék, mára viszont nagy érzéke és főleg igénye van nagyobbik lányomnak a szerepjátszásra. Sokszor kiosztja amúgyis a szerepeket: én Epelke szeletnék lenni és Bolóka lesz Süti. Anyu, te leszel Nalancsvilág. Jó lesz? De minderről majd egy másik bejegyzésben. Ezúttal az ujjaké maradjon a főszerep. :D