2009. május 8., péntek

Játszótér – képekkel 1.

Bár tegnap és tegnapelőtt nagyon felemás volt az idő, kicsit esett is, de főleg nagyon fújt a szél, mára gyönyürű napsütésre virradtunk ismét. István még reggel kiadta a „parancsot”: eszünk, elkészülünk és megyünk. Nem ment ez ennyire gyorsan, mert fél 12 lett, mire elindultunk, de mentünk. Hová máshová, ha nem a kedden felfedezett játszótérre, de ezúttal felszerelkeztünk fényképezőgéppel is. Jó órát töltöttünk ott, vagy talán többet is és a lányok ismét jól kiszórakozták magukat. Alig merem elhinni és leírni, hogy míg szépen homokoztak én is olvastam vagy kétoldalnyit a könyvemből, amit utolsó pillanatban mégis betettem a hátizsákba.

Most már itthon vagyunk, a lányok ettek, mindenki (más) alszik, a második ebéd (amikor István is enni szokott), ráér, mert gyorsat főzök, illetve olyat, amit csak frissen lehet enni, úgyhogy most én is pihenek.

Sok kommentár nem kell majd a képekhez, de talán annyit hozzáfűznék, hogy ezúttal sokkal kevesebben voltunk (érthető, hisz hétköznap délelőtt volt) és olyasmikat is felfedeztünk, amiket múltkor nem láttunk. Így váltak a csajok rögtön érkezésünk után pl. hercegkisasszonnyá-herceggé.


(De igaz, hol vannak a koronák? )

És végre Boróka is felfedezte mi a kedvenc játékszere. Mit neki hinta, csúszda, rögtön az extrém sportok kedvelője és űzője lett!




A többi fotó időrendi sorrendben van:















6 megjegyzés:

kata írta...

Hát itt aztán tényleg minden van!
Csodajó egy játszótér, nekünk is bejönne.
Itt nálunk, nincs ilyen nagy komplexum, de sok játék elszórtan, több játszón megtalálható.

Már akartam írni, de tudod, hogy elkapott egy vírus :), hogy emlékszel Benedek is milyen anyás volt, meg is kaptam érte a magamét párszor. Most meg a saját ütemében levált rólam, úgy hogy semmit sem tettünk ellene. Nem velem akar játszani a játszótéren, ismerkedik, szédíti az anyukákat és olyan magabiztos kispasi lett. Sokat agyalok ezen a témán ismét és megint csak oda jukadok ki, hogy hagyni kell a saját ütemükben a dolgokat, csak finoman besegíteni nekik. A szopizásra is gondolok most. Meg arra is, hogy anyásak. Hagy legyenek.
De kérdem én, milyenek legyenek szomszéd nénisek? Az lenne csak a baj. De, ha egy gyerekre azt mondják, hogy apás, akkor az apuka legnagyobb erényének számít, miért "nő rá" akkor az anyjára. Szóval én bíztatni tudlak, hogy szoptasd ha igényli még Boró, és neked se terhes a dolog. És ha sokat betámadnak emiatt, keress, és én majd erősítem a másik oldali véleményt!
Egyébként is olyan sokat küzdöttetek érte!

Jajj, azt is akartam már kérdezni, hogy Boró böre rendbe jött? Találtál valami allergizálót?

Sok puszi nektek, sokat gondolok Rátok!

Jó játszóterezést!
Bár mi is csatlakozhatnánk!

Kata

andi írta...

sziasztok!
tényleg nagyon szuper a játszótér, a képek láttán csak irigykedünk, mert felénk sok kisebb játszótér van, de ilyen szuper nagy nincs!! Boginak is az a favorit játék, ami Borónál:)
puszi

VH írta...

Szia

Már alig várom menjünk Vásárhelyre,hogy vihessünk Bogit a szuper játszótérre,állatkertbe:)Ránk fér,azért örülök,hogy egyáltalán az országban vannak ilyen jó játszóterek is,nem csak külföldön.Remélem fogunk találkozni,örülnénk ha gyermeknapra elmennénk:)
Puszi

Szitya írta...

Ejha!
Szerintem ez a játszótér lepipálja a legmenőbb osztrák társait is! Nagyon klassz, és őszintén örülök, hogy a közeletekben épült egy ilyen! A lányok hosszú éveken át fogják élvezni - és te is!

Szép napokat kívánok, hogy minden nap el tudjatok oda menni!

Üdv,

Szilvi

Bogár és Gerti írta...

Nohiszen ;)

Ilyen játszót még csak képen láttunk :( irigykedünk :)
Puszi

Albert-Ferenczy Eszter írta...

Ez a jatszoter nagyon vagany, mi is el fogunk menni egyszer . Biztosan fogja elvezni Dorka.. :-)

Puszi