2009. május 12., kedd

Jól megaszonta!, illetve a 200. bejegyzés



1. Szászrégenben (egy kisváros) vettem Krisztának papucsot múltkor.
Örömében felkiált: - Látod, milyen szép papucsot vettél nekem RÉGEDBEN?

2. Ma felhívott Ildikó, a volt egyetemista társam. Kriszta nagyon érdeklődött, hogy ki volt. Mondom, egyetemista társam, majd beszélgettünk egy kicsit erről. Tudta, mi az egyetem: iskolát mondott. Aztán elmagyaráztam, hogy először megy oviba, aztán iskolába, végül egyetemre. Ha ügyes lesz és tanul, meg stb. Azt is elmondtam, hyog még nem most lesz, egyszer olyan nagynak kell lennie hozzá, mint Anyunak.
Este magyarázza Istvánnak:
- Apuka, amikor én nagy néni leszek, megyek az EGYETEDRE! Nem a tiedre, az Anyukáéra!:D

3. Ásít: - Anyuka, én nagyon, nagyon ásítottam egy kicsit. :)

4. Tegnap sírni kezdett álmában, de már ideje volt amőgyis ébrednie. Besietek a szobájukba, ébresztem:
- Rosszat álmodtál, kincsem?
Sírósan: - Losszat álmodtam, Anyuka!
- Mit álmodtál?
Nagy ártatlanul: - Szépeket!

5. És a csúcs:
Még múlt vasárnap történt, sétáltunk, voltunk az egyik távolabbi játszótéren. Hazafelé jövet üzletek mellett jöttünk el, de zárva voltak.
Kriszta: - Anyuka, veszel nekem fagyit?
- Nem lehet, kincsem, zárva van az üzlet! De ha nyitva lenne sem vennék, mert nincs pénz most nálam!
Kicsit gondolkodik: - De nekem van pénzem!
- Hol? - kérdezem kíváncsian, mert valóban azt hittem, hogy van vagy egy egylejes a zsebében.
Erre rávágja: - A Lidi néni táskájában!!! (Tudniillik, Lidi néni az egyik postás, és mostanában ő szokta hozni a gyed-pénzemet. Szóval, megvan a csajomnak a magához való esze!)

9 megjegyzés:

Bogár és Gerti írta...

:) Édes szája :D
Puszi

Virág írta...

:-D :-D :-D :-D :-D

Loihi írta...

Kis fifikás! :-)
Puszi

Kati írta...

Aranyos! :)

Klassz játszóteret találtatok. Most már lehet menni gyakrabban, ha a közelebb levőket esetleg unjátok. :) Nálunk is van egyetlen hasonló, a többire épp hogy homokot hordat a város két évente egyszer. :s

Patri-cica írta...

:D

Renáta baba írta...

:-)))

ilgya írta...

édes:)

anitka írta...

Imádnivaló!!! Nagyon bírom az ilyen cserfes csajokat!

Albert-Ferenczy Eszter írta...

:-))))))))) micsoda esze van ennek a Krszitanak. Edes ....

Puszi nektek