2010. február 11., csütörtök

Farsang

Végre nyilatkoztak az óvónők: jövő csütörtökön lesz a farsangi "bál".
Tegnap, amikor érdeklődtem, még azt mondta az egyik, hogy hát, talán jövő péntekre ütemezik be és megtartják magukban, de mára - úgy látszik - döntés született. Biztos, csalódott arcom miatt döntöttek másképp! :D Amúgy meg nem, hanem az elmaradt karácsonyi ünnepséget is némiképp pótolni szeretnék a mostani összejövetellel. Egyelőre csak lélekben készülök rá, no meg fejben a jelmezötleteken, de nem élem túlságosan bele magam, nehogy valami miatt ne vehessünk részt. Pedig már nagyon várnám!
Azt is kitalálták az óvónők (pedig, amikor Ágnesnél olvastam hasonlókat tavaly-tavalyelőtt, azt hittem, nekem sosem lesz részem benne), hogy a szülők is beöltözhetnek. Persze, nem kötelező, éppen ezért kíváncsi is leszek, hány szülő fog beöltözni, de én nagyon jó ötletnek tartom és én számítok is beöltözni:P. A magam "jelmezéről" már van némi elképzelésem, még csak a kellékek beszerzése szükséges. Hogy Kriszta mi lesz, azt rábízom, Borónak viszont ki kell találnom valamit, mert szegénykémnek fogalma sincs, mi fán terem az ilyesmi!

Kép innen.

4 megjegyzés:

Ági írta...

Olyan izgi. Én speciel sajnálom, hogy már vége van a készülődéssel teli időszaknak, lezajlott az esemény.
Látod milyen furcsa. Nálunk idén már nem tartanak igényt az aktív szülői részvételre, nálatok meg most vezetik be. Kíváncsi leszek én is hány szülő vetkőzi le gátlásait és megy át egy kicsit gyerekbe. Biztos vagyok benne, hogy te igen!
Boróka lehetne hóangyal. Még jelmez se kell, annyira angyali a pofija. A kicsiknél egy kislány az volt. Ha kell kép róla küldök az email címedre szívesen.

Ágnes

Ági írta...

Közben látom, hogy egyszerre írtunk egymásnak. :-)))

ilgya írta...

Ez nagyon izgi! Majd azért mutass képet magatokról:) Jó mulatozást kívánok!!!!!

Agi írta...

Edith, de jó végre nektek is egy kis ovi ünnepség!
Már várom a képeket biztos most is nagyon őtletes leszel mint mindig!
Jázminéknál ma volt de csak a gyerekek voltak maguk közt.