Egészséges életmód? (1) - Táplálkozás

Az utóbbi években nagyot változtak étkezési szokásaink. Nem állítom, hogy reformkonyhát vezetek, de sok mindenre figyelek és állandóan javítani szeretnék berögzött rossz szokásokon.

Fiatal házas-korunkban még rendszeresen vettük a különféle felvágottakat (párizsit, szalámit), használtam a delikátot, a szénsavas üdítőitalokról nem is beszélve: szinte szégyelltük, ha nem volt ilyesmi állandóan a háznál. Akkori életmódunkból kifolyólag gyakrabban megfordultunk gyorséttermekben, illetve az üzletekben kapható gyorsfagyasztott félkész ételeknek is nagyobb keletje volt.

Hogy pontosan mikor állt be változás és hogy pontosan mi váltotta ki, már nem tudom, csak emlékszem, hogy lassan kimaradoztak az üdítők és helyükbe rendszeresen az ásványvíz költözött. Igaz, hogy a szénsavas fajtája, no, de csak nem adtunk "csapvízért" pénzt! Aztán meguntuk a párizsikat, no meg az áruk is akkora lett, hogy sokszor a tiszta sonka olcsóbb volt. Aztán meguntam az ételízesítők egyenízét is; elegem lett abból, hogy bárhogy is készítem el azt a húst, mindig ugyanazt eszem. És még sorolhatnám. Mindez még a pocakosságom előtt történt. Krisztával való terhességem alatt tudom, hogy már tudatosan kezdtem figyelni erre-arra. Előszöris házi tejet kezdtünk venni, mert nagyon szerettem, nagyon jólesett és az üzletire ráment a vagynunk. Anyu valahonnan kefírgombát szerzett, én pedig rendszeresen otthon állítottam elő a savanyított tejterméket, ami az utolsó harmadban nagy hasznomra vált a székletem rendben tartásában. Ha ásványvizet vettünk, már kétfajta került a kosárba, mert képtelen voltam a szénsavasat meginni a rettentő gyomorsavam miatt. Nem mondom, hogy diétáztam, dehogy. Ha éppen a zsíros kenyeret kívántam meg vagy a pástétomosat, netán éppen fagyoskolbász-ehetnékem volt, hát azt ettem!

Aztán megszületett Kriszta és 4 hónaposan elkezdtük a hozzátáplálást. Igazából a szemem ekkortájt kezdett felnyílni, tulajdonképpen már egy picivel hamarabb, amikor elkezdtem olvasgatni, kutakodni a témában. Kriszta tápszeres étkezései elkerülhetetlenné tették a székrekedést és a háziorvosunk javaslatára két és fél hónaposan majdnem elkezdtem alma- és meggylével “segíteni”. Aztán egy fórumon, ahová akkoriban írtam, megemlítettem a dolgot, és egy anyuka annyira kategórikusan kijelentette, hogy az én dolgom, hogy mit teszek, de ő biztos, hogy 4 hónap előtt nem adna más ételt a babájának, hogy megijedtem. Csomó kérdés vetődött fel bennem, addig fogalmam sem volt arról, hogy van egy bizonyos kor, ami előtt a babáknak nem tanácsos szilárd ételt adni, vagy egyáltalán vannak dolgok, amikkel nem szabad őket idejekorán táplálni (az itteni szokáshoz híven a danonino szerintem az első babaételek között szerepelt volna, ha idejében fel nem nyílik a szemem). És akkoriban találkoztam először a nagyon allergén dolgokkal, a teljes kiörlésű gabonákkal, később pedig a homeopátiával. Persze, a babatáplálással kapcsolatban is sokszor homlokegyenest ellenkező dolgokat olvastam a neten, de azért már kezdett kialakulni bennem egy kép arról, hogy mit és hogyan kellene tenni. Voltak dolgok, amik közösek voltak mindenhol, pl. a tehéntejről, a mézről szinte egyforma volt a felfogás bármelyik oldalon.

Ahogy Kriszta áttért a felnőttes táplálékra, nagyon visszafogottan kezdtem fűszerezni a saját ételeinket is, sőt, volt egy időszak, amikor már azt ette, amit mi, de kivettem belőle még mielőtt véglegesen megsóztam volna. Mert eleinte semmit sem sóztam, már majdnem egyéves volt, amikor kezdtem bevezetni. Cukrot is keveset használtam, szerencsére idejében rászoktattam a vízre, így ma is, ha szomjas, csakis vizet hajlandó meginni. Fűszerezésnél előtérbe kerültek a zöldfűszerek és az addigi kevésnél is kevesebb borsot kezdtem használni. Tehéntejet 15 hónaposan kezdett inni, amit akkor is, azóta is nagyon szeret.

Borókával picit másként alakultak a dolgok. Mivel szoptattam, csak 6 hónaposan kezdtük a hozzátáplálást és bár szintén nagyon vigyáztam a rizikós ételekkel, mindent csak idejében, fokozatosan vezettem be, azért nála mégis hamarabb történtek a dolgok. Pl. az alma és a krumpli után már rögtön megkóstoltattam a húst. Érettebb volt korban, már amúgyis ehette, ezért adtam is. De pl. a tejtermékeket sokkal később vezettem be, mint Krisztának, hiszen neki ott volt állandó tejtermékként az anyatej, hál’istennek jó hosszú ideig. Végül az történt, hogy ő hamarabb kezdte enni a mi ételeinket. Kb. 11 hónaposan már javában a család ételeivel táplálkozott ő is, de ekkor is érvényes volt a visszafogott fűszerezés és zsírosság. És azóta is igyekszem ezt betartani. Pl. anyósomnak szinte mindig sótlanok a mi ételeink, nekünk pedig sósak az övéi.

Azóta szintén vannak törekvéseim. Szerencsére, István mindenben támogat, erről nagyon megegyezik a véleményünk, felfogásunk. A disznóhúsevést minimálisra csökkentettük, helyette több csirkét, halat eszünk. Mostanában gyakrabban használok teljes kiörlésű liszteket, ha valamit sütök, vagy csak egyszerűen egy kicsi korpával vegyítem össze a fehér lisztet. Szénsavas üdítőket nagyon ritkán veszünk, tényleg csak akkor, ha vendég jön a házhoz, bár mostanában olyankor is inkább valamilyen 100%-os gyümölcslevet vásárolunk. De még a gyümölcslevek sem mindennaposak, a szénsavmentes vagy a max. csökkentett szénsavtartalmú ásványvizeket isszuk. És az is meg szokott történni, hogy elfogy a palackos víz, és csapvizet iszunk. Rosszízű sokszor, valóban, de van, amikor egyszerűen azt kívánom. Üzleti lekvárt, kompótot a lányok még nem kóstoltak; ha cukrot és tartósítószert is használok egy keveset, akkor is házi, tudom, hogy mi van benne, tudom, mit eszünk meg, bár tavaly már cukor- és tartósítómentes befőttet is tettem el, idéntől pedig bővíteni is fogom a palettát. Az ételízesítőm is házi, bár még így is sokszor elfelejtem használni. Csokoládét, cukorkát (ez max. Dunakavics, azaz bárányka, ahogy ők hívják, illeve Apuéknél Negro) néha kapnak, nem mondom, de teljesen sosem akartam eltiltani őket az ilyesmitől. Sőt, családi összejöveteleken Kriszta már kb. egy-egy ujjnyi szénsavas üdítőt is megkóstolhat, de mindig örömmel tölt el, hogy pár perccel azután, hogy megissza, vizet kér, mert szomjas. Boró még nem kaphat üdítőt, ebből senkinek sem engedek. És akkor végül, de nem utolsó sorban, nagyon sok friss zöldséget, gyümölcsöt eszünk. Örülök, hogy lányaink örökölték ezt a "mániát", irdatlan mennyiségű alma, narancs, mandarin fogyott ezen a télen is. Néha persze, feldobva a választékot banánnal, kivivel, körtével, és persze, pomelóval. Zöldségek terén ilyenkor az aktuális dolgok fogynak: répa, fekete- vagy jégcsapretek, cékla, petrezselyem, paszternák, zeller (gumó és szár), javarészt inkább frissen, nyersen, egyszerűen ropogtatva vagy salátának. Mostanában kaptak rá a lilahagymára (nálunk vöröshagyma), amit eddig azért nem ettek, mert csípett.:) Ilyenkor télen szinte sosem veszek nyári zöldséget, gyümölcsöt. Néha egy-egy uborkát még talán, kaliforniai paprikát inkább (ez nagyon finom most is), de paradicsomot soha, legfeljebb szilveszterkor, díszítéshez, bár a paprika akkor is használatosabb, gyümölcsből pedig szintén sosem veszek barackot, epret, dinnyét vagy hasonlókat, amik most már egész télen kaphatóak, de nemcsak, hogy megfizethetetlenek, hanem nem is kívánjuk őket.

A leírtakból szerintem ki-ki mást szűrhet le attól függően, hogy ki milyen életmódot folytat. Ha valaki reformosan táplálkozik (utálom a lét-tudatos kifejezést, amúgy) annak mi nagyon átlagosnak tűnhetünk, esetleg az eredmények is nevetségesek lehetnek, de ha valaki ennél is kevésbé figyel/het a táplálkozásra, már „irigyelhet“ minket. Mindenesetre, itt a környezetünkben abszolút csodabogaraknak számítunk törekvéseinkkel: kevés kenyeret fogyasztunk, a húst „képesek vagyunk“ csak valamilyen salátával megenni, ritkán eszünk cukrászdai tortákat, igyekszünk kevesebb húst fogyasztani, illetve minél kevesebb zsírosat, a bolti műtej helyett házit használni, ami igaz, hogy zírosabb, de legalább a tejszín- és tejfölszükségletet is fedezi, stb.

Érdekes módon, abszolút nem erről akartam ma írni, de ez a „bevezető“ szükséges volt hozzá. Csak kicsit túl hosszú bevezető lenne ahhoz a pár sorhoz, amennyit írnék, úgyhogy inkább meghagyom így és arról a másik témáról a következő bejegyzésben lesz szó.