2010. február 6., szombat

Az elmúlt hét

Kicsit hosszúra sikeredett a szünet az utolsó bejegyzésem óta. Nem gondoltam, hogy így lesz. Vázlatos leszek most is, mert kicsit "korán" fekszem...

1. Megműtötték Édesapámat. Kedden volt a műtét és hál'istennek, úgy néz ki, sikerült. Kb. 25-30 centis vágása van a bal lágyéknál, ahová műeret "építettek" be az eldugult igazi eret kisegítendő. Tegnap már felkelt, ma már rendesen járkált is, úgyhogy hétvégén már htha hazaengedik!:) A jobb lábán kb. 1 hónap múlva végzik a műtétet.

2. Hivatalosan is munkanélküli vagyok, január 7-ei kezdettel. Volt némi járnivalóm, de azért gördülékenyen, akadálymentesen ment minden. Csak a finánc (azt hiszem az Apeh megfelelője) járatott üresben egyik nap, amikor ki kellett vennem tőlük egy papírt és még nem volt készen. Végülis jogosan, mert igaza volt az úrnak, aki felvilágosított: este fél hétig tart a nap, addig valamikor készen lesz. Köszönöm. Másnap reggel nyitáskor már ottvoltam és tényleg, a papír már készen volt. Ezután már egy órán belül kezemben volt a végzés. 6 hónapot kaptam és 460 lejt havonta. Ezenkívül beiratkozhatok (tulajdonképpen szinte köteles vagyok beiratkozni)ingyenes tanfolyamokra, amiket akkor is befejezhetek, ha közben találok munkát. Úgy néz ki, hogy a régóta óhajtott szakácskurzust mégiscsak megcsinálom!:)

3. Kicsi drágáim ezen a héten is itthon voltak. Iskolákban-óvodákban amúgyis vakáció volt, de Borónak még mindig folyik az orra. Egyszerűen, fogalmam sincs, mi lehet. Orvoshoz, igaz, nem vittem, de konzultáltam vele. Különben semmi baja, csak éppen folyik az orra. Hol jobban, hol kevésbé, vannak napok, hogy kell szívni, máskor meg nem, szóval, nem vagyok elég okos. Mára az én torkom, sőt, inkább a gégém kezdett vacakolni, minden nyelésnél egy jókora gombócot kellett legyűrnöm. Egyelőre én is a klasszikus, természetes módszereknél tartok, bár néha bekapok egy-egy Paracetamolt, Algocalmint.

11 megjegyzés:

Maresz írta...

Gyógyulást kivánok édesapádnak! Melyik korházban műtötték? Még ott van? Ha jössz hozzá és lesz egy kis időd találkozhatnánk. Én (Sp. Clinic de Urgenta) a nagy korházban dolgozom az igazgatóságon egyik irodában (3-ig ott vagyok).

Sz. Zita írta...

Örvendek, hogy sikerült a műtét, és minden rendben van, gondolom most már te is nyugodtabb vagy. Jó felépülést neki, és sok türelmet anyudnak :) Puszi

Loihi írta...

Jobbulást édesapádnak! Ez a szakácskurzus tök jól hangzik. :-)

zafiram írta...

Édesapádnak és neked is gyors felépülést, gyógyulást kívánok!

Gabi írta...

Jobbulást kívánunk nkeed,és édesapádnak is!Na,meg persze Borónak is!
Szkokán fiúk

sedith írta...

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat!

Maresz, nem tudom meddig lesz bent, talán holnap már jöhet haza. Én ma megyek hozzá, de te nem hiszem, hogy ott leszel ma!:) De még "beszélünk"!:)

Maresz írta...

Igen, szombat - vasárnap nem dolgozunk. Sajnálom...

iméon írta...

Örülök, hogy apukád túl van a műtéten, reméljük gyorsan felgyógyul. Borónak is gyógyulást, sok puszi: Noémi

Ági írta...

Remélem apukád újra a régi és sikeres műtétről beszélhettek azóta.

Hiszem, hogy semmi nincs véletlenül, így a munkanélküliséged és ezzel párhuzamosan elvégezhető szakács kurzus sem, ami rettentő izgalmasnak hangzik. Még nagyon sokra viszed érzem, remélem észreveszed a melletted elhaladó jeleket.
Puszillak,
Ágnes

sedith írta...

Noémi, Ágnes, köszönöm a jókívánságokat! Igen, úgy néz ki, hogy jól van Édesapám.:)

Ágnes, én is hiszem, hogy semmi sem véletlen, és hiszem, hogy ezalatt a "kegyelmi idő" alatt, amit munkanélküliként kaptam, még sok minden történik, történhet. Éppen ezért (is) féltem belemenni az egésznapos irodai munkába, mert onnan aztán még nehezebben törhettem volna ki.
Nem tudom, hogy ez a tanfolyam mennyire színvonalas lenne, de ha kapnék csak némi alapot is az eddigi tapasztalataimhoz és egy oklevelet róla, már gazdagabb lennék. És nem mellesleg, ingyenes. Pénzért nem tudnám kiszakítani rá az időt. :D Még nincs konkrétum, de hamarosan döntenem kell.

Kati írta...

Nálunk is kezdődik a nyavalya. :-( Mindenkinél, szépen, sorban...

Jó, hogy ilyen optimizmussal állsz a munkanélküliség elé. :-)