2009. december 26., szombat

Karácsonyi történet

Milyen kicsi lett a domb, ahol annakidején naphosszat szánkóztunk! Biztos, hogy ez ugyanaz a dombocska? És ez biztos ugyanaz a lépcső, ahová kicsi koromban kiálltunk és a karácsonyi verseket szavaltuk? És hol vannak az “öregek”? Még csak most volt, hogy Édesapám, Édesanyám valahol a sor végén kullogtak, én meg arról ábrándoztam, hogy egyszer majd én is kiállok Úrvacsorát venni, de mindez még olyan távolinak tűnt. Most meg… Édesapám előtt csak négyen álltak, és messze nem én voltam az utolsó a sorban.

Talán nem mindenkinek mondanak sokat a fenti sorok, de én még mindig nem tudom felfogni ezt az egészet. Eltelt az idő, egyszerűen. Ott, ahol én ültem a templomi padban annakidején, most “idegen” gyermekek ülnek, és most már a saját gyerekem is közöttük van.

Nagyon jó volt otthon lenni. Nemcsak otthon a házban, hanem otthon a templomban is. Emlékezni, újraélni sok-sok régmúlt karácsonyt, amikből konkrét emlékek igaz, nem feltétlenül maradtak (bár akadnak azért), de az érzések, a hangulatok igen. És akkora melegséggel töltött el mindez! És jólesett látni a sok régi arcot! Igaz, némelyiküket igencsak ráncosabb kiadásban, de akkor is. És jólesett ott, azon falak között hallani az Igét. Volt karácsony, nagyon ritkán, de volt, amikor “nem jutottam el” templomba, és állíthatom, hogy az nem volt számomra karácsony.

A mostani az. Nem hull a hó sűrű pelyhekben, nem is fehér semmi, sőt, fekete mocskos kinn minden és esik az eső, de ennél szebb karácsonyom nem emlékszem, hogy lett volna. Mert talán most jutottam el oda, hogy felfogjam teljesen az üzenetét. És, bár a tárgyi ajándékok eddig sem voltak túl fontosak számomra, rájöttem, hogy azok az égvilágon semmit sem érnek, ha nem lehet együtt a család, ha nincs békesség, ha nincs egészség.

Másképp alakult az Ünnepre való készülődés, mint eddig bármikor. Vasárnapra virradólag Édesapámat mentő szállította kórházba. A baj a régi volt, de újult változatban. Nem tudtuk, mire számíthatunk. Olyan nevetségesnek éreztem a begyúrt mézeskalács-tésztát! Aztán mégiscsak megsütöttük a húgommal. És lassan, bár túl jó híreket nem kaptunk (és sajnos, nem is fogunk kapni), de megnyugodtunk. Csütörtökön hazaengedték, így együtt lehettünk az Ünnepen. Ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattunk volna!

A gyerekek, természetesen, kaptak ajándékot, hiszen nekik egyelőre úgyis azok jelentik a Karácsonyt, de én tudom, hogyha belül nincs Ünnep (ünnep, a maga összes értelmezésével), hiábavaló minden külső “körítés”.

Hát ilyen volt az idei Karácsonyunk.

További békés ünneplést mindenkinek!

7 megjegyzés:

Ági írta...

Édesapádnak jobbulást kívánunk, nektek pedig sok erőt. Edith, neked VAN apukád, együtt lehettetek, otthon volt. Nekem már nem adatik meg ez.
A gyerekeid mosolya az ajándékok és a fa láttán pedig remélem gyógyír lelkednek.

Gyönyörűen leírtad a gyerekkorod tükörcserepét.

Sokat gondolok rátok,
Ági

sedith írta...

Köszönöm, Ágnes, tudom, hogy így van, ahogy leírtad. Nagyon sajnálom, hogy Nálatok már nem teljes a család. De, "a gyerekeid mosolya az ajándékok és a fa láttán pedig remélem gyógyír lelkednek." :)

Kívánok még sok szép örömteli Karácsonyt Nektek!:)
Puszillak

Agi írta...

Edith, édasapádnak sok sok erőt és egézséget.
Annyira szépen megfogalmaztad igy van az a legszebb ha az egész család együtt van és mindenki jol van ennél nagyobb kincs nincs is!
További Kellemes Karácsonyt Kivánunk nektek!

andi írta...

szia!
édesapádnak jobbulást kívánunk! remélem még sokáig veletek lehet..mi is szerencsések vagyunk, mert még teljes a család, remélem még sok évig az is lesz..gyönyörűen írtál a gyerekkori karácsonyaidról, megkönnyeztem...

ilgya írta...

Nagyon sajnálom apukádat további erőt és kitartást kívánok és meghitt boldog együtt töltött perceket. Ha nem jönnék akkor B.Ú.É.K.

iméon írta...

Átérzem, amiről írsz. Gyerekkorunkban minden karácsonykor mentünk templomba. Mi is szerepeltünk, mikor már nem szerepeltünk, akkor a kicsiket mentünk megnézni. Mindig volt kit. Aztán teltek az évek és már nem mentünk el otthon sem. Azóta sem voltam templomban sem karácsonykor, sem máskor. Néha furcsa vágy fog el, hogy be kell mennem egy templomba. Tudom, hogyha otthon elmennénk karácsonykor, bennem is ugyanilyen érzések kavarognának.
Nagyon sajnálom, hogy Édesapátok kórházba került, és hogy amint írod, nem valószínű, hogy jó híreket fogtok kapni. Legalább a Szentestét együtt tudtátok tölteni, és együtt volt a család. Az ajándékról ugyanígy gondolkodom. Mi a férjemmel egymásnak nem is teszünk ajándékot a fa alá. Csak Eszter kap, és az az ajándékunk, hogy együtt vagyunk, 100x türelmesebbek és figyelmesebbek vagyunk és örülünk Eszter örömének.
Minden jót nektek. Noémi

KömiMeli írta...

Jobbulást kívánok Édesapádnak, Nektek pedig kitartást és sok erőt!!!
Puszi
Meli