2010. július 30., péntek

Szabadság, avagy apátlan apás napok

Na, ezt jól megaszontam! De rögtön elmagyarázom, és már nem is lesz olyan érthetetlen.

Arról van szó, hogy végre eljött a nap: Istvánnak ma van az utolsó munkanapja. Na nem azt jelenti, hogy soha többé nem fog dolgozni (Isten őrizz!), hanem azt, hogy ma jön szabadságra és kerek három hétig lesz itthon. Azaz lenne...

Holnap, ugye, szombat, tehát szombaton zenélés: ez nálunk már mindenhetes forgatókönyv, és szeptember közepéig az is lesz. De ugyanígy, ezen a vasárnapon szintén zenélni fog. Úgyhogy: van István, nincs István.:D No, de egyet sem kell búsulni, vasárnap már reggel korán megyünk mi is Idecsre Borókával.

Aztán, a jövő hét eleje: István megünnepelni szándékszik a rég várt szabadságot, úgyhogy el is húz itthonról. Hová máshová, mint ... Bözödre.:D Nagy a készülődés, szerintem legalább annyira izgul most ő is, mint amikor én készültem Dévára. Igen, nélkülünk fog elmenni, Lacival, hétfőtől szerdáig, ha minden igaz, legalábbis, ha alamiylen hatalmas eső, elhúzódó rosszidő haza nem zavarja őket. Nem baj, menjen! Kell neki is egy kis egyedüllét. Úgysem ment el még soha így, nélkülünk, csak munkahelyi kiszállásra, ami egyáltalán nem ugyanaz. Már régóta ábrándozik róla: viszik a csónakot, majd jó estébe nyúlóan horgásznak, sütögetnek ezt-azt, és kikapcsolódnak, pihennek.

Őszintén? Én nagyon örülök most ennek, ugyanis éppen ezen a hétvégén van a VKF!, amire remélem, millióegy pályamű fog beérkezni (ha kedvetek tartja, pályázzatok ti is, a szabályzat megengedi!:)), azt pedig kedden-szerdán fog kelleni feldolgoznom, rendszereznem, megírnom az összefoglalókat. Nem is baj, ha nem kell még pasira is főznöm ezekben a napokban. :)

Majd, ha hazajön, még lezserkedünk pár napot, mielőtt ismét belevágnánk a sűrűjébe: készülünk a 7-ei teremdíszítésre (szombaton esküvői termet díszítünk Anival), a 8-ai szülinapozásra és a 9-ei indulásra. Utána meg pár napig tényleg csak lógatjuk a lábunkat!:)

5 megjegyzés:

Natimi írta...

Igazad van!Mindenkinek szüksége van egy kis külön pihire,nyugalomra:)..még Krisztának is.Hogy ő legyen egyedül,ő legyen a nagy,az akivel foglalkoznak és a középpontban lehet egy kicsit.Nincs ott a kicsi,akire mindig tekintettel kell legyen vagy egyáltalán nincs ott a tesó,csak ő egyedül.Se anya,se apa!Kellenek az ilyenek.Tudom,Anettnek is.

Jó pihenést Istvánnak:)

Ha kíváncsiskodhatok egy kicsit...?!hová mentek nyaralni 9-én?Már több helyen olvastam,hogy mentek,de hogy hova azt nem tudom?!...:)

Akkor kellemes csajos napokat nektek és sikeres munkát neked Edit:)
Puszi,
Timi

sedith írta...

Timi, pontosan így gondolom én is!:)
Hát, nem vagyok babonás, de mostanában azon az elven vagyok: hiszem, ha látom. Úgyhogy, majd ha hazajöttünk, megtudod. :)

sedith írta...

Jaj, és azért nem kell ki tudja mire gondolni, csak egy kődobásnyira megyünk innen. Inkább azt mondom, hoyg örülök, hoyg még egyáltalán ide is eljutunk. :)

Mónika írta...

Szia Edith!

Már nekem is többször megakadt szemem azon a "titokzatos" utazáson.
:)
Ha az a kődobásnyi "erre" esik akkor bárhol is legyetek megtalálunk!
:))))
És ezt vedd fenyegetésnek!
:)

Puszi,
Móni

sedith írta...

Móni, az a kőhajításnyi tényleg itt van a közelünkben, az egyik általatok is felkeresett városkában. Idén semmiképpen sem mehetünk messzebbre, sajnos.
Ami pedig az általad említett "erre"-t illeti, vigyázz, mert szavadon talállak fogni!;):)
Puszillak:)