Nyolc

Nem, nem ekkora jegyet kaptam, bár, kétségkívül, kiugranék a bőrömből, ha így lenne. Ez most mást jelent.

Történetesen azt, hogy István most már nyolc éve eszi az éle...jaj, bocsánat, az ételemet!:D Tegnapelőtt, 13-án, volt a házassági évfordulónk. A nyolcadik. Teljesen szokványos nap volt, csak a második felét "derítettük fel" egy kicsit. István korábban hazajött és kockáztatva egy nehéz délutánt és egy még hisztisebb estét, a csajokkal együtt kiruccantunk a Bözödi tóhoz. Nagy meleg volt, de az autó árnyékában jól megvoltunk egy ideig, amíg az autóba nem kergetett a kis csepergés. Éppen elég volt, hogy a csomagtartóban meguzsonnázhassunk hármasban. :) Utána már lehetett is futkározni a felszáradt füvön. Fürdeni itt, sajnos, nem lehetett, mert meredek volt a part és rögtön mélyülő, de majd a fürdést is bepótoljuk! Este aztán a vihar kergetett haza, a szó szoros értelmében, csak éppen becsuktuk magnk után az ajtót és már a nyakunkban is volt a felhőszakadás. Mire a gáthoz értünk, az éppen kiásott árok már majdnem teli volt vízzel, akkora mennyiség hullott le. Az úton végig esett, oylan robajjal és akkora intenzitással, hogy állandóan attól féltem, betörik az ablak. Ákosfalva előtt még meg is ijedtem, amikor láttam, hoyg egy kb. 20 m-es sávban hogyan hömpölyög át a sárlé a négysávos úton, a túlsó felén sem tudta nyelni a sánc és a szántóföld a vízmennyiséget. Anival többször beszéltem (ő nálunk volt), csak egy kis csepergés volt arrafelé. És valóban, Vásárhelyhez közeledve, már sütött a nap, nyoma sem volt esőnek.

Visszatérve a délutánunkra, egyáltalán nem volt baj a csajokkal. Festettünk. Nem is akármit: köveket. És bár én ezt már régóta ki szerettem volna próbálni, mégis azt mondhatom, hogy a végső lökést Móni adta meg hozzá, nemrég megjelent bejegyzésével. És nem is akármivel festettünk, hanem éppen a Mónitól ajándékba kapott festékekkel. Azt mondhatom, hoyg ennél jobb elfoglaltságot nem is találhattunk volna, a kövek adottak voltak az úton (Móni, azóta eltűntek a kátyúk, tisztességesen lehet haladni a köves úton, csak nem tudom, meddig van megcsinálva.), a víz is a tóban, István vedrének a fedele pedig színpalettául szolgált. Boróka volt nagyon belemélyedve, olyan ügyesen festegette őket (no meg magát:D), hogy magam is meglepődtem. Kriszta is ügyeskedett, készített egy gyönyörű ezerpettyes katicabogárkát, de teljesen egyedül csinálta! Boró is sok követ egyedül festett meg, a katicáknál viszont én is besegítettem.

És, visszatérve a bejegyzés elejére, azt mondhatom, ennél szebb házassági évfordulót nem is szerettem volna. Eredetileg úgy akartam, hoyg kettesben elmenjünk az Excaliburba, mármint, hoyg ezzel lepem meg Istvánt (igen, én őt, mivel ő nem a meglepiszerzés embere:P), de végül azt mondtam, jobb lesz az mindannyiunknak, ha négyesben megyünk valahová, hiszen mi már csak négyesben vagyunk teljesek, egészek.