Bözöd, Bözöd és újra Bözöd

Múlt kedden Bözödön voltunk, vasárnap Bözödön voltunk, tegnap újra Bözödön voltunk. Ez az a hely, ami szinte mindig, mindenkit kielégít. A kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad: István is tud halászni, mi is tudunk hűsölni, szórakozni.

Igaz, jó lenne, ha a part nem lenne annyira szemetes, de ugyanaz működik, mint sok más helyen, sokszor: a senki földje a part, mindenki csak hárítja a felelősséget a másikra, de tenni senki nem tesz érte. Pedig elegendő lenne csupán egy hatalmas konténer is az út szélén, ahová mindenki beledobhatná a maga zsákját, zsacskóját, amit megtöltött, és bár hetente egyszer ürítenék ki. De nincs konténer, a zsákokat kiszakítják a kóbor kutyák, széthordanak mindent, oszt gyönyörű látvány fogad, főleg egy olyan nap után, mint amilyen a vasárnapi volt... Persze, a saját zsákját el is vihetné mindenki (tavalyelőtt pl. Szelterszről hazahoztuk a szemetünket és itt dobtuk el), de ... na, nem vagyunk egyformák.

Hát, eljött hozzánk is a kánikula. Eléggé szeszélyesen, nem mondom, mert nem ritkán történik meg az, hogy egyik pillanatról a másikra esik az eső, vagy itt esik és párszáz méterrel tovább már nem, de a hőmérséklet már az emberi tűrőképesség felső határait súrolja. Tegnap is 35 fok volt árnyékban, de vasárnap még melegebb volt.

Vasárnap reggel István 7-kor érkezett haza a lakodalomból, kipakolta a felszerelést (a zenész- előtagút), és bepakolta a felszerelést (a horgász-előtagút:D), lecipelte az általam előkészített csomagokat és már indultunk is. Ákosfalván egy nagy dinnyét vettünk, itt értek be minket Aniék, négyen, Édesanyámmal és Édesapámmal.

Bözödre érkezve elhűltünk a tömeg láttán, pedig még csak alig múlt 8 óra, amikor megérkeztünk. Laciék kunyhója előtt volt a legnagyobb az embertömörülés, így lemondtunk az ő társaságukról (csak azután érkeztek) és inkább a szembepartot választottuk letelepedési helyül. Ott is sokan voltak, de mivel nincs olyan szekér, amire ne férne rá még egy villával (ti. széna), hát nekünk is került hely. A lehetőségekhez mérten, méghozzá elég jó. A fiúk el is mentek hamarosan kiválasztani a pecázó helyet; muszáj volt elmenniük, hogy csendben halászhassanak, hogy a fürdőzők ne zavarják őket. Mi pedig, gyors kipakolás után, még gyorsabban be is pakoltuk magunkat a vízbe. "Szörnyű" volt a meglepetés, amikor belebújtunk; más szóval nem is tudom mondani, minthogy: pisimeleg volt. Bennültünk vagy félórát, vagy tán többet is, de sehogy sem akaródzott kiszállni. Csobbantunk, úszkáltunk, nevettünk, fröcsköltük egymást, nagyon jó volt. A csajok teljesen lefárasztottak minket, főleg Boróka. Egy adott pillanatban azt mondta Ani: gyere, vedd kezelésbe a lányodat, mert én már nem bírok vele.:):P

Amíg elmentem a fényképezőgépért, kölcsönkaptak egy felfújhatós matracot.



Aztán, ezen felbuzdulva, felfújtuk a mieinket is.






A parton is elfoglalták magukat:

Ebédre miccset sütöttünk és kétféle flekkent, majd mindenki visszatért kedvenc elfoglaltságához. Csupán Boróka volt kénytelen beletörődni az akaratomba: a két autó közé kifeszített pokróc árnyékában pihente a nap melegét és fáradalmait. És, mivel édesanyám a kirándulásban leginkább az árnyékban pihenést szereti, odahúzódott Boró mellé pihenni, felügyelni rá. Mi pedig valamivel nyugodtabban élvezhettüka fürdőzést. Végül Krisztával felpattantunk az egyik matracra (éreztem én másnap, tiszta izomláz volt a hátam) és szépen ellubickoltunk Istvánhoz és Édesapámhoz (Csaba már felhagyott a vízkorbácsolással, ő már Anival lubickolt). Valamivel hamarabb kiszálltunk a partra, hogy ne zavarjuk el a halakat. Visszafelé már sietősre kellett fognunk a haladást, mert a hegy mögül csúnya morajok hallatszottak és erősen "szürkült". Miután partot értünk, sebtében összepakolásztunk, megtisztítottuk a halakat és már indultunk is, mert attól féltünk, hogy a főútra felvezető mezei úton nem tudnánk majd kikaptatni, ha az eső jól elmossa. Végül nem esett az eső, azt mondták Laciék, de mire mi hazaérkeztünk, otthon már esett.

A napra az eredményhirdetés tette fel a koronát; miután másodszor hazaérkeztünk (először hazamentünk, majd vissza Aniékkal, eredményeket nézni) és Aniék elmentek, Istvánnal még sokáig beszélgettünk (pedig szombat reggel óta egy szikrát sem aludt), örömködtünk a vizsga kimenetelén és egy kicsit megnyugodtunk a közeljövőt illetően.

A tegnapi nap jól indult, rosszul folytatódott, majd a vége ismét jó lett. Mire kiérkeztünk Bözödre, elbújt a nap, esni kezdett. Csendesen, ráérősen, az ég elszürkült, teljesen elsimult, nem úgy nézett ki, hogy valaha még meglátjuk a napot. Behúzódtunk Laciék kunyhójába, és bár eleinte még érdekes volt az emeletes ágy emeletén ücsörögni, mogyorót rágcsálni, majd fadarabokat festegetni, egy idő után már alig lehetett benntartani őket. A déli alvás kimaradván, Borókát sikerült elaltatni, Robika is szépen aludt a hordozójában, de a két nagy (Lackó és Kriszta) nem bírt magával. Végül Meli beadta a derekát és a még szitáló esőben, de kellemes kinti hőmérsékletben, beengedte Lackót a vízbe Lacival. krisztát sem lehetett megállítani, és bár ilyen időben nem igazán kívántam a fürdőzést, egyáltalán nem bántam meg. A víz isteni volt, nem jött, hogy kibújjunk. De Valaki velünk tartott, mert mire kifürdőztük magunkat, elállt az eső is, kisütött a nap is, így a manók még jót tudtak játszani estig. Kellemesen kifáradva, hallal megrakodva tértünk haza, majdnem negyed 11-kor. :P