Andy és az ő játékai

Nem tudom, ismeritek-e a Toy story-meséket, de nálunk Woody a kedvenc mesék közé tartozik. A régi és az új is. A régi a 2-es, az új pedig az 1-es Toy story, és azon egyszerű oknál fogva kapták a régi és új jelzőket fordítva, hogy hamarabb a 2-est nézték. És hosszú időn át csak azt.

Sosem voltam túlságosan mesepárti, bár arra sem törekedtem soha, hogy eltiltsam lányaimat a rajzfilmnézéstől. Az arany középutat próbáltam ebben is megtalálni. Krisztával könnyebb volt ez is, Boróka viszont sokkal tévéfüggőbb (lenne), mint nővére, sokszor, ahogy kinyitja a szemét, már azt mondja: tedük új Hudit (új Woodyt).

Aggódtam is emiatt egy időben, de rájöttem, hogy megfelelő figylemeltereléssel, foglalkoztatással el lehet vonni könnyűszerrel a tévé elől. De az is igaz, hogy néha, főleg amikor határidőre el kell küldenem az anyagaimat, jól jön egy-egy mese, amit ideig-óráig csendben, elmélyülten néznek.

De nemcsak ezért jók a rajzfilmek. A negatívumaikról most nem akarok írni, bár kétségkívül, ilyen oldaluk is van azonkívül, hogy leragasztják a gyerekeket a képernyő elé. Én most kimondottan az egyik jó oldalukat akarom kiemelni: történetesen azt, hogy példaértékűek lehetnek.

Az történt ugyanis, hogy lányaim addig-addig nézték a Woodykat, hogy közben megtanultak játszani a játékaikkal. Egy napon, még régebben, hallom Krisztát: - Boróka, gyere játsszunk mi is úgy, mint Endi! És előszedtek ezt-azt és játszottak. Boró hamarabb elunta a dolgot (már koránál fogva is), de Kriszta nagyon hosszasan szokott játszani. Sokszor külön-külön játszanak, ki-ki azzal, amit per pillanat éppen érdekesnek, fontosnak tart, de az együttjátszások sem ritkák. Bizisten, ma egyszer hallottam Borót nyafogni, amikor rálépett valamelyik játékára és az megszúrhatta-nyomhatta a lábát. Azonkívül csendben volt. Néztek mesét is ma, de keveset. Éppen most pótolják a Régi Woodyval.

Nem tudom, eddig miért nem ment ez. Hiába ültem le velük játszani, mutattam, mivel, hogyan kell, nem kaptak rá az ízére. Most maguktól jöttek rá, úgy látszik, erre volt szükségük: hogy önállóan fedezzék fel a játék örömét. Kriszta már reggel kiürítette a játékos fiókokat és rácsodálkozott olyan dolgokra, amiket eddig sosem látott meg. Kezdte rendszerezni, csoportosítani a játékokat, hogy az "egyneműek" egyhelyen legyenek. Így bekerültek a babatáskába a babázáshoz szükségek eszközök, külön mentek az orvosi felszerelések, és virágkorukat élik a gumiállatkák. Előléptek a plüssök, rég elfeledett babákat öltöztetett, és az órapuzzle még meglévő számjegyeit illesztgette a helyükre. Mindent magyaráz, kommentál, sztorikat talál ki, monológ-párbeszédeket folytat, illetve Boróval igazi párbeszédeket "játszanak le". Végül, mire Borókát elaltattam, Kriszta "vonatozni" kezdett a játékokkal



és azok még most is ott állnak glédában az előszobában. Délutáni pihenés után is folytatódott a menet, a szobájuk a feje tetején áll,



de nem bánom, legalább jól érezték magukat, aktívan játszottak, és csendben voltak. Borókának közben vízfestékeznie is kellett, rátört egy tehetségfitogtatási roham:D, és érdekes módon nem is unta meg hamar: két lapot festett be, mire megelégeltem a pancsolást-maszatolást.

Szóval: mesére fel, hogy a gyerekek játszani tanuljanak! Én, mindenesetre, nagyon köszönöm ezt Andynek és a játékainak!