2010. április 20., kedd

Megkérdeztem ma a tanárt, hogy mi a tanfolyam célja, milyen szintre kell eljutni, mi az amiből majd vizsgázni kell. Válasza: háááát, még nincs körvonalazódva, hogy konkrétan mi lesz, egyszóval: fogalma sincs. (Jó, ez már két szó volt...) Mert gondoltam, ok, elmegyek majd vizsgázni és addig béke velük. De nem, mert az a fontos, hogy ott legyünk.
11-kor, az első szünet után leléptem. Egyenesen a munkaügyhöz mentem és kijelentettem, hogy nem fogom a kurzust elvégezni. Nem kötelezhetnek rá. Mármint, hogy pont ezt végezzem. A csaj, aki ott volt, megértőnek tűnt, (határozottságom sem lehetett mellékes:P) és azt mondta, hogy megoldjuk a problémát. Ezt az első ciklust (3 hét) végezzem el, menjek akkor, amikor tudok, az sem baj, ha egy héten egyszer teszem, és miután lejárt, próbál keresni valakit helyettem. Akkor pedig meglátjuk, hogyan tovább. Végülis nincs még konkrét megoldás, de most már tudom, hogy nem hagyom annyiban.

Vajon nem lenne jobb, ha visszamennék első osztályba, hogy megtanuljak írni-olvasni? Elvégre munkanélküli vagyok, ráérek!

4 megjegyzés:

Kati írta...

Egyik ismerősöm szinte teljesen ugyanilyen helyzetben volt. Ő ugyan otthonról dolgozott valamit mellékesért - ezt persze nem lehetett a "munkanélkülin" bejelenteni, de nem nagyon tudott ilyen tanfolyamra járni. Aláírta a szerződést leszamilesz-alapon, és szintén arra hivatkozott, hogy neki ilyesmik nem kellenek, ezeket tudja már...
A vége az lett, hogy kitették a munkanélküliek jegyzékéből. A betegbiztosítót azóta otthonról fizeti, az "évei" (amik után a nyugdíjat kapja majd) nem futnak...
Szóval csak azt akarom mondani, rendesen nézz utána, megteheted-e, hogy kiszállsz.
Nem akartam durva lenni, remélem, nem érzed kioktatásnak, amiket írtam.

sedith írta...

Nem éreztem kioktatásnak, Kati, durva sem voltál. Pontosan így van itt is, ha nem végzel kurzust, elveszted a munkanélküli státuszt és a pénzt is. De én nem ezt akarom. Én csak azt akarom, hoyg más kurzust végezhessek (a szakácsot), amit szintén ők ajánlottak fel, csak végül gyorsan felülírták ezzel a másikkal, amit nagy hirtelenjében nekem el kellett tulajdonképpen fogadni.
Amúgy nagy hülyeség, szerintem és egy olyan valakit, aki egyetemet végzett (most nem nagyképűségből mondom), méghozzá szinte ugyanazon a területen, amit ők azt hisznek, hogy háromhetes kurzusokkal pótolhatnak, illetve olyan munkakörben dolgozott, ahol nem csupán egy emailküldés vagy wordben dolgozás volt a feladata, éppen ne tegyék össze oylanokkal, akik még a számítógépet sem tudják kikapcsolni.
Szóval, én csak úgy akarok kiszállni, hogy másikba iratkozzak. És ezt nem akadályozhatják meg. Ja, és a szomszédot meg azért nem hívják be kurzusokra, mert egyetemi diplomája van. És, hogy mégjobb legyen, az unokatestvérem felesége azért nem kell, hogy járjon, mert kisgyereke van, én nincs aki vigyázzon rá. Akkor mi van?
Szóval, köszi, hoyg aggódsz, de ne félts: trvényes keretek között akarom a dolgokat, de ami nejem jár és amihez jogom van, azt nem fogom hagyni. :)

Anna írta...

Ne is hagyd. Mert azon bukik sokminden itt minálunk, hogy a nagy többség mindenbe beletörődik. Még abba is hogy visszamenjen első osztályba.
Hát már akartam is mondani, hogy tényleg nem sok keresnivalód van azon a kurzuson... Kívánok sok sikert az ügyintézésben.

Sz. Zita írta...

Szia. Ne törj le, nekem is van egy ismerősöm, aki mondta, hogy minden hónapban valakivel elintézteti a pecsételést, aki ott dolgozik, mert ha nem látnak, nem kell kurzusra járni. Szóval ha akarod megérdeklődöm, hogy ez hogy megy, mit lehet tenni. Puszi