Hogy repül az idő!!!

Hogy repül az idő!!!

Gondolom, mindenkinek teljesen újat mondtam a címmel!:D:D:D

Borókánk, drága Kicsünk, kisebbik Csillagunk vagy nevezhetjük bárminek, ma másfél éves lett. Erről és még néhány apróságról szól ez a bejegyzés...

Kicsi lányunk teljesen normálisan, átlagosan fejlődött eddig mind testi, mind szellemi, lelki téren. Az elmúlt félévben tartotta a súlyát (amit magamról, sajnos, nem tudok elmondani:P) úgyanúgy 10 kiló most is, mint egyévesen. Persze, grammokat nem tudok, de plusz-mínusz 20 dekánál többet nem tévedek. Igaz, tekintve azt, hogy az utóbbi kb. 3 hónapban, evési sztrájkot tartott: sokszor csupán annyit evett, amennyit saját magának sikerült véletlenül a szájába juttatnia, és persze, azt, hogy ebben az időszakban tanulta-fejlesztette a járást, szaladást, egyáltalán nem meglepő a súlytartás. Én azon csodálkozom, hogy nem fogyott! Magasságban (érdekes, hogy már nem hosszúságról beszélünk) viszont nagyon ráhúzott. Míg ezelőtt egy hónappal 80 centinek mértem (meglehet, hogy nem volt pontos), mostanra a konyhaablak alja – ami 83 centire van a földtől - jól súrolja fejét, ha nem akarja, hogy koppanjon, be kell húznia a nyakát!:)
Arcocskája továbbra is kis pufók, pocakja előreugrik:D, kezei, lábai jellegzetes babatestrészek, lábmérete 20-21-es. Haja nagyot nőtt mostanában, gyönyörűen kunkorodik, és szőkébb, mint valaha!:)

Az utóbbi hetekben-napokban szorgalmasan jegyzeteltem, le-leírtam egy-egy tulajdonságát, tudományát, hogy a beszámolókor ne felejtsek el semmit. De azért abszolút nem törekszem a teljességre!

Az utóbbi idők legnagyobb vívmányai közé tartozik, és természetesen a további életét megváltoztatja, hogy megtanult egyedül enni. Nemcsak a falatkákat eszi egyedül, azt már rég tudja, hanem a készételeket is. A szilárd dolgokat most már eléggé magabiztosan kanalazza-villázza (mert természetesen, ha mi villávaleszünk, neki is az kell), de a levesféléket is megeszi kisebb-nagyobb pancsolással, szemeteléssel körülötte. Ehhez kapcsolódik, hogy most már nem (feltétlenül) utasítja el, ha én is szeretném etetni. Mert azért a leveseket szívesebben adom én a szájába! Szóval, úgy látszik, meg kellett tanulnia önállóan enni, hogy elfogadhassa mástól is az ételt. :D Ahogy gyakorlottabb lett az egyedülevésben és ahogy rendre több és több foga bújt ki, úgy kezdett visszatérni az étvágya is; most már mondhatom: normálisan eszik. Mindene a gyümölcsök: jöhet bármi, bármekkora mennyiségben, bármilyen formában. „Amma” számára minden gyümölcs. Szerintem képes lenne csak ezeken eléldegélni. Aztán nagy kedvenc még a paradicsom. A friss uborka már nem csúszik annyira, de a savanyúuborka bizony igen! Ha véletlenül nyitvamarad a kamraajtó, máris otterem és ütögeti az uborkásüveget: (u)búúú, (u)búúú. Addig sír, amíg adok neki belőle. A kenyér továbbra sem a kedvenc eledel, de ha megkenem valamivel, azért lecsúszik. Most már szívesen eszi, pl. a vajaskenyeret, eddig ez nem volt étel számára! Vagy ha ketchupot öntök a tányérra, akkor ügyesen kimártogatja kenyérkockákkal. A tejbegríz a bármikor bevethető Jolly Joker, persze, a gyümölcsökön kívül. A főtt ételekből, mondhatom, mindent megeszik, de ez azért függ a pillanatnyi éhességtől, hangulattól. Pl. a tökfőzeléket nagyon szereti, sokszor megette, legutóbb viszont csak 2-3 falatot volt hajlandó lenyelni.
Nos, evés után inni is szokás, ezzel Borókám is így van. Méghozzá egyedül (is) megteszi ezt. Egyelőre csak néha bízom rá a poharat, mert ha nem iszik tbbet, rögtön kilocsolja, de tud és nagyon szépen iszik egyedül is. Csőröst már alig használunk. Szinte csak olyankor, ha Krisztának eszébe jut csőrösözni és akkor Persze, hoyg Borónak is az kell! Ha esetleg evés közben is megszomjazik, akkor a pár hónaposan megtanult és azóta is használt sűrű felbólogatással adja tudtomra. Pedig valami dzsííí-szerűséget is tud mondani a vízre, de ezt nem használja. Természetesen, az itóka a víz. Szívesen issza, aminek nagyon örülök. Ezenkívül viszont szereti a tejet és a teát is. Tea, igaz, ritkán van, de a tejivásnak is nagyon örülök. Sőt, „ördögi” tervem van, amiben a tejnek nagy szerepe lenne.
Mostanában néha adtam neki bodzaszörpöt és meggyszörpöt, hát normális, hogy ízlettek neki, de olyan aranyos volt, amikor rájött, hogy a pohárban nem víz van. Rácuppant, kortyolt nagyokat, majd meglepetten, de elégedetten felnézett, mintha azt mondaná: jé, de finomat adtál nekem!:)

Most írom, mert pl. ilyenkor kimutatja: ha úgy jön ki a lépés, hogy Kriszta kap először innivalót, Boró nagyon rossznéven veszi. Azt se szereti, ha meg kell osztania az itókáját (ételét, játékát) nővérkéjével. Az ilyen jogtalan elvárásoknak szinte sosem teszek eleget, legtöbbször elmagyarázom, hogy néha türelmesnek kell lenni, várni kell, illetve igyekszem, hogy egyszer egyik, máskor a másik legyen az első.

Bár teljesen más dolog, mégis az evés-ivás szerves velejárója a fogmosás, ami, sajnos, nagy mumus nálunk. Meglehet, hogy a fogbújás miatt sokkal érzékenyebb volt mostanában az ínye, de nem engedte, hogy megmossam neki. Természetesen, odaadom a kezébe, sőt, soron kívül is sokszor kéri, rágcsálgatja, de ez nem elég. Főleg a hátsó fogakon látok már sötétebb lepedéket. Időnként „elkapom” és, amennyire csak tudom, óvatosan megdörzsölgetem őket, de egy állandóan vergődő gyerekkel ez nem könnyű feladat. Hát, ennek még meg kell találjuk a kivitelezési módját.

A lépcsőkön angyon ügyesen közlekedik. A korlátba kapaszkodva le- és felmegy, ha nem vagyok elég figyelmes és gyors. Bár sokszor már nagyon jól is jön! Ha a kezét fogom, felfele már váltott lábbal megy a lépcsőzés, lefelé viszont még bizonytalan. Ahová csak tud (és nem tud) mindenhová felmászik/felmászna. Amióta rájött, hogy a kisszékkel jól megtoldhatja magasságát, ki is használja: a magasabban levő polcokon, fiókokban kutat, felmászik az asztalra, stb. Szaladni is tud, bár ez még nem az az igazi szaladgálás, inkább csak nagyon gyorsan szedi a lábait. Hátrafelé simán megy. Kezdi felfedezni a labdát. Hogy azt gurítani, rúgni lehet. És persze, rá is lehet ülni, majd nagyot borulni, ahogy kigurul a feneke alól. :D

Tud sírni, de nagyon. Mindazonáltal nem mondható sírósnak. Ha nincs baja, akkor nem sír, ha pedig igen, akkor biztos, hogy annak oka van. Akkor sem sír, ha csak egyszerűen elesik, más dolog, ha megüti, beveri valamijét. A játszótéren sokszor elcsodálkoznak (és tudom, hogy sokszor meg is botránkoznak) az anyukák, hogy elesik, felkel és megy tovább, én pedig nem ugrok rögtön, hogy agyondédelgessem emiatt. Ha nagyot esik vagy látom, hogy megütötte magát, természetesen, ottermek, sőt, sokszor már a mozdulat elején megiramodok, más kérdés viszont, hogy sikerül is elkapni.
Hisztizni is tud a kisasszony. Bár, becsületére legyen mondva, régi jó szokásával, a fejfalbaveréssel szerencsére felhagyott. Sőt, a földönfetrengés sem túl gyakori, helyette inkább az van, hogy inkább óvatosan, mint hirtelen hasrafekszik, és a behajlított karjára teszi a fejét, miközben a popsi a levegőben „úszkál”. Aztán meg csak amúgy kukucskál a hónalja alatt, és lesi hogy én hogyan reagálok. Legtöbbször nevethetnékem támad, olyan vicces a pozíciója, de persze, a reakcióm attól függ, hogy miről van szó.
Azt is megfigyeltem néhányszor, hogy féltékeny. Eddig azt hittem, hoyg véletlen a dolog, de az este nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a figyelmemet próbálja elvonni, hoyg ne Krisztával foglalkozzak. Ha egyedül fektetem őket, akkor legtöbbször úgy szokott lenni, hogy Boró csak azután szopizik, hogy Krisztát ágyba dugtam, de Kriszta lefektetése azért igénybe vesz néhány percet. Nos, az este pedig, ezalatt a pár perc alatt Boróka állandóan csak próbálkozott: dobálta az ágyra a kispárnákat, a plüssállatokat, ott nyafogott az ágy szélénél, miközben megpróbálta meghúzni Krisztának a haját, visított egyet-egyet, szóval csupa olyan dolgokat művelt, amivel azt próbálta elérni, hogy csak vele foglalkozzak. A fektetési rituálé azért nem maradt abba, egy idő után pedig felfedezte Krisztának a szandálját és az érdekesebbnek bizonyult.

A tegnapi történetben leírtam, hogyan viselkedett, amikor Kriszta meg szerette volna ölelni. Durcáskodott. Ezt már sokszor művelte, és olyan édes, ahogy csücsörít meg összehúzza a szemöldökét! Az pedig, hogy a kezével amolyan hessegető mozdulatokat tesz, mintha még azzal is el akarná űzni a személyt vagy gondolatot, egyenesen jópofává teszi. Számomra meg olyan érdekes és meglepő, hogy egy ilyen kisember már ennyi és ennyiféle érzelmet képes kimutatni! Tegnap történt még egy nagyon aranyos eset. Kriszta szépen felöltözve várta anyósomat, amikor megjött Barnika. De a fiú hamar megunta a nálunklétet (tulajdonképpen két perc után már hazament, utólag derült fény az okára), Kriszta pedig zokon vette a dolgot és sírt utána. Az előszobaban térdelt, Boróka meg mellette ücsörgött. Egyszercsak hallom: dede, és Boró az ölébe húzta Kriszta fejét és simogatta.:) Hát azt hittem, nem látok jól.

Ha írtam a sírásról, írnom kell az éneklésről is. Már sokszor írtam, hogy dúdolgat a kisasszony, mostanában sincs ez másképp. Nagyon érzékeny a zenére, ahogy meghallja, rögtön „énekel” és ütemesen mozog rá. A hangszerek is nagyon izgatják a fantáziáját.

Az alvása mostanában, azt mondhatom, nagyon jó. Legalábbis ahhoz képest, hoyg milyen volt még hónapokkal ezelőtt. Most már az sem ritka, hogy több éjszakát egymás után átalszik, bár van, hogy néha megébred. De ez az ébredés is többnyire valamikor hajnali 5 körül szokott lenni. Az éjszaka pl. este 10-től reggel 7-ig aludt, de akkor már fel is kelt teljesen. Olyan is van viszont, hogy megébred 7 után, szopizik és még alszik 1-2 órácskát.
Még mindig rendszeresen szopizik. Általában reggel és este, de ha megébred éjszaka, legtöbbször olyankor is megszoptatom. De ha szopik 5-kor, a reggeli ébredés után már nem kínálom. Szóval, átlag két szopi van napközben; szeretném, ha már nem lenne, de egyelőre még mindig rábízom a dolgot. Az említett „ördög terv”, ami a leszoktatásra irányulna, még csak gondolatban kezd érlelődni, konkrétan még semmit sem tettem érdekében. Tulajdonképpen úgy vagyok, hogy egyelőre még hagyom magam sodorni az árral azzal az állandó reménnyel, hogy egyszercsak magától abbahagyja. Nyílt titok, hogy főleg azért szeretném így, mert akkor talán kisebb lenne a lelkiismeretfurdallásom.

A bilivel szerintem kitűnően állunk. Érzi, jelzi, ha valami van a pelusban. Természetesen, hogy csak utólag, de ez már jó jel: tudja, hogy ott valami történik, előbb-utóbb pedig úgyis megérti az ok-okozati összefüggéseket is. Nem is várom el tőle, hogy másfél évesen kisakkozza magának: jé, valami indul, hoppá, mindjárt kint van, szólni kéne, hogy a biliben a helye! De nagyon érdeklődik a bili iránt. Szívesen ráül mind ruhástól, mind ruha nélkül, és ha épp úgy adódik, talán pisi is kerül bele. Nem mondom, tisztábatevéskor, lefekvések előtt, mindig mgkérdezem, hogy akar-e a bilibe pisilni és ráültetem, aztán ha lesz eredmény lesz, ha nem, nem. Ha látom, hogy erőlködik, olyankor is lekapom róla a pelust, került már így kaka is a bilibe. Különben olyan édesen mondja, kaka (esetleg kaga, gaga) és mutatja a bilit, hogy jön, hogy megegyem olyankor. Múlt héten, Idecsen tanulta meg ezt a szót.

És akkor a beszéd. Hát, nem valami bőbeszédű a csajszim, egyelőre még nem nő a javából! Pedig olyan tisztán és érthetően ejti ki: nő. (Úgy tanulta meg, hogy Barnikának fájt az ujja, és mondta, hogy lehull a körme, de majd „nől” helyette másik. Kriszta kijavította, hogy nem nől, hanem nő. Többször is elismételte, mire Boróka is kezdte bőszen mondogatni. :D)
Amúgy mindent ért és abszolút megérteti magát. Egy-két szó, pici hangutánzás, néhány mozdulat és elmesél egy-egy „történetet”, elmond egy-egy mondatot. Pl. Pfffu (apu), kitárt kezek, tenyerek felfelé (azaz: nincs), integet (vagyis: elment), majd brrrrrrr (mármint: autóval). 
Ennek ellenére viszont, az utóbbi időben mégiscsak meglódult a nyelve, az eredeti baba, mama, néni, pfffu (apu), hintte (hinta) mellett most már mondja az említett amma (alma), kaka, nő, (u)búúú (uborka), bu (blúz), bóóó (gomb), bá (bácsi) szavakat és legújabban az „ü ü”-t valami zöngével kitöltve a kettő közötti helyet, és ami nem más, mint a fésű, illetve a dűzsű (gyűrű) szót. A labda nála drrrrr, a bicikli pedig dzíídzííí. A kutya uauau lett az eddigi cicci után, a cica, ami szintén cicci volt, pedig áááájjjjj. Továbbra is nagy kedvenc az óóóó, vagyis a ló, illetve ugyancsak óóóó a kés is. Rájöttem, mitől "óbégat": hát az ollóból jön az ó, és így minden vágóeszköz az óóó gyűjtőnevet viseli. :D Egyszer pedig a cukornak azt mondta, hogy toko, de ezt nem tudom, hogy véletlen volt-e vagy valóban tudja. Szóval, mint nyilvánvaló, Borókám nem tartozik még a nagy beszédesek közé, de mégis állandóan mond és dumál. Számomra teljesen új ez a dolog, és újdonság maga a beszédstílusa is, és ha jól sejtem, nála lesz használatban babanyelv is. Mindenesetre, most már nap mint nap tanul új szavakat vagy régieket tökéletesít.
Ne nézzen senki se hülyének, de már angolul is mond két szót :O: mummy és daddy, ami nála mámmá és dedde-ként hangzik. A Magyic Englishből hallja és észrevétlenül is belopóztak a szókincsébe. Erről az angolozásról amúgyis szeretnék írni bővebben, Krisztával kapcsolatban.:)

Ezenkívül még mit írhatnék? Pl. azt, hogy szeret öltözködni, nadrágra bugyit húzni és a fejére nadrágot; szeret cipőkbe bújni, főleg a nagyokéba, az sem baj, ha kissé kacsára áll a lábán; szeret mókázni, talpat csiklandozni, hasat fújni, szaladgálni, olvasni, építőzni, kockabedobózni, főzőcskézni és mindezek mellett ő a világ legnagyobb huncutkája, mosolygósa, nevetőse. És mindennek tetejébe ő a mi kis gyönyörűségünk, akiért hálásak vagyunk az Égnek.