Játszótér - képekkel 2.

Azért a frizurát érdemes szemügyre venni... :D









Amint a képekből is látszik, ezúttal a lányok jobban feltalálták magukat a játszótéren. Boró is meg-megállapodott egy-egy helyen, Kriszta meg épp a fordítottja volt: ő most futkározott egyik helyről a másikra kipróbálva a dolgokat. Mintha múltkor attól tartott volna, hogy a csúszdák valami csoda folytán eltűnnek és nem csúszhat többé. Aztán ma bátrabb, kísérletezőbb, felfedezőbb volt! Élvezte a kicsiknek, de a nagyobbaknak is szánt játékokat.

Még ilyen is legyen!

Hatalmas meglepetésben volt részem tegnap. És nagyon kellemes meglepetésben!

Istvánnál érdeklődtem, mik a délutáni tervei, és mivel nem voltak, azt javasoltam, menjünk egyet valamerre. Akár sétálni, akár játszani, akár az állatkertbe, mindegy, csak kinn legyünk a jó levegőn. Nem igazán akaródzott neki, de végül csak elmentünk. A Somostető hallatán félszájjal meg is jegyezte még a telefonban, hogy hallotta, hogy valami játszótér épült ott, de én nem tulajdonítottam túl nagy fontosságot neki. Talán féltem a csalódástól vagy mi.

De amikor megérkeztünk, szemem-szám tátva maradt a látottakon: a hatalmas nagy tér, ahol régebb drága pénzért körhintázni, hullámvasutazni meg még fene tudja mizni lehetett, egyetlen óriási gyerekparadicsommá változott. Alig tudtuk visszatartani Krisztát, amikor meglátta a sok színes játékeszközt, csúszdákat, hintákat, satöbbiket. Igaz, ő kevéssel is beérte végül. Annak ellenére, hogy összejárta Istvánnal az egész teret, hű maradt a "kölbe-kölbe csúszdához", azaz az alagútas spirálcsúszdához. Nem lehetett onnan kirobbantani!:)

Borókával nem volt ilyen egyszerű, ő sehol sem töltött 5 percnél többet, talán kivéve a neki való csúszdát. Most már hintázhatott volna nyugodtan, mert itt olyan hinta is volt, amiből nem eshetne ki, illetve a nagy, kerek, többszemélyes, kötélhintát is kipróbáltuk, de nem, pillanatok alatt elunta magát. A forgatós hintaféle is tetszett neki, de amikor egyedül maradt, már nem tudta rendesen forgatni magát, úgyhogy inkább kiszállt abból is, mert hogy is képzelem, hogy én forgassam?:D Végül bújócskázott a színes "vonatkában" is, de még nem igazán tud lehajolva bújkálni, sétált, szaladt innen oda és onnan ide, és körbejártuk az egész teret. A ping-pongasztalok környékén is ólálkodtunk egyet, megérdeklődtem, hogyan lehet kölcsönözni őket. Nem mintha a két manó mellett lenne idő ilyesmire, de sosem lehet tudni, hátha olyan szerencse ér, hogy valaki vigyázhat közben rájuk. Imádok ping-pongozni, de Svájc óta még ütő sem járt a kezemben.

Első elképedésem után kezdtem szemügyre venni tüzetesebben a helyet (és őszintén? először a hibákat kezdtem keresni, mint minden valamirevaló keleti – irul-pirulós smiley), és rá kellett jönnöm, hogy bár biztos akadnak félszegségek, ez egy olyan megvalósítás, amiért örülni kell. Talán még hálásnak is illik lenni érte. Mert eddig nem volt ilyesmi, csak valami csámpás, hinta-csúszdás, játszótérnek csúfolt nagy semmi. Itt pedig gyönyörűen karbantartott pázsit, piskótázott sétányok vannak, a játszószerek alatt pedig valami puha, parafaszerű lapok, amik messziről betonnak néztek ki és meglepődtem, amikor beléjük süppedtem. Igen, lehet nevetni, hogy ennyire tudatlan vagyok, és talán sokatok el sem tud képzelni másképp egy játszóteret, de én még ilyet nem láttam. Minden gyereknek jut játékszer (bár azért kíváncsi lennék egy vasárnap délutánra is), minden korosztály megtalálhatja a magának megfelelő elfoglaltságot, szórakozást. Mindenfelé padok (és környezetbe olvadó kukák) vannak, itt-ott, fedett pavilonokban asztalkák, asztalok sakktáblával, a játszótér pereme felé pedig piknikezőhely. Sőt, civilizált körülmények közötti sütögetésre is van alkalmas hely, bár nem hinném, hogy a mi családunk ezt bármikor is igénybe venné. A ping-pongasztaloknál lehet sakktáblát, römit, magyar- és pókerkártyákat kölcsönözni a személyi igazolvány letétbe helyezésével. A piknikező helyen is túl még egy jó hosszú és keskenyebb terület van, ahol valami fabódéféleségeket láttam, de hogy ott mi lesz, még nem jöttem rá. Egyelőre mindenképpen még kezdeti stádiumban vannak ott a munkálatok, a gyepet is csak nemrég vethették be, mert a fű csak most kezd bújni. Majd meglátjuk, mi lesz ott is, bár szerintem folytatódik a piknikhez alkalmas terület.

Szóval, ezt is megértük. Majdnem két és fél évvel az Unióba kerülésünk után, végre, az Unió is eljött hozzánk. Legalább a játszóterekkel lépjünk mi is be igazából! (Közben megtudtuk, hogy nemcsak ez van a városban, hanem a víkendtelepit is kibővítették-felújították, illetve a város többi részébe is terveznek egy-egy ilyen nagyobb szabású játszóteret.)

Most már csak azt remélem, hogy itt, az előttünk árválkodó téren is valami hasonló minőségű játszót fognak építeni. Mert állítólag már tisztázódott a terület tulajdonjoga és (nyártól vagy nyáron vagy addig) elkezdik rajta a munkálatokat. Nagyon jó lenne, mert a többi, ami decemberben épült, nem éppen ilyenek. Jó, hogy vannak, természetesen, főleg mi, anyukák, ezért is hálásak vagyunk, mert legalább nem a járdákat kell rónunk csemetéinkkel, ha levegőzni akarunk, de egy olyan klassz kis hely, mint amilyen a Somostetőn van, itt az orrunk előtt sem ártana!

Fotózni majd legközelebb fogunk. :(

Boróka 1 éves 4 hónapos

Ismét a Babaszobát vettem igénybe, hogy kissé könnyebb legyen rendszerezni a dolgokat. A bekezdések közé beszúrom saját kommentárjaimat arról, hogy mi érvényes Boróra a leírtak közül és mi nem.

„A 16-18 hónapos gyermek már egyre ügyesebben közlekedik a lépcsőn is, mire másfél éves lesz, kis segítséggel gond nélkül fellépked rajta. Felfelé mindig könnyen megy, de lefelé csak segítséggel képes haladni, ezért vigyázni kell rá. Minden bútorra és megmászható dologra fel tud mászni. Próbálja elrúgni és gurítani a labdát, forog, zenére táncol. Szaladni még nem tud, de egyre gyorsabban szedegeti a lábait, és nagyon élvezi a kergetőzést. 18 hónaposan néhány lépést hátrafelé is megtesz.”

- Boróka még nem lépcsőzött túl sokat, de érdekes fel-és leszállási technikája van. Felfelé mászik, lefelé pedig minden lépcsőfokra ráül és úgy teszi tovább a lábacskáit. Ezt csinálja, ha egyedül kell boldogulnia. Ha fogom a kezét, akkor nagyon ügyesen lépked, valóban, bár lefelé sokszor a két-három lépcsőfok átlépését célozza meg. :D
- A labdát nemcsak próbálja, hanem elgurítja és el is rúgja. Próbálkozik az elhajításával.
- Már rajtakaptam azon, hogy pár lépst megtett hátrafelé.

„Érzelmi, hangulati eseményekre jól reagál, ringatja, etetni és fürdetni próbálja a babáját. Segítőkész és együttérző: ha látja, hogy valaki szomorú, vigasztalni próbálja. Szereti csoportokba rendezgetni a játékait. A különböző műszaki cikkeken, játékokon csavargatja és nyomogatja a gombokat, és megtanulja fel- és lekapcsolni a villanyt. A könyvekben már nem csak a képek, hanem a versikék és a mondókák is érdeklik. Nagyjából kettő-öt sor terjedelemig tud figyelni. A dalokat próbálja hallás után dúdolni. Akárhányszor is képes ugyanazt a könyvet végiglapozni.”

- A babaápolás szerintem csak abból adódik, hogy Krisztától eltanulja a dolgokat; nővére ebben a korban még nem babázott. De ki tudja?
- Még nem reagál a szomorúságra, legalábbis nem együttérzéssel, inkább mókának veszi a sírást, szomorúságot.
- Nem vettem észre, hogy csoportosítaná a játékait, de a műszaki kütyüket tényleg imádja, főleg, ha az apja orgonáján gyakorolhat!;) :P
- A villannyal boldogulna, de szerencsére, egyetlen kapcsoló sincs elérhető magasságban számára.
- Abszolút nem érdeklik még a versikék a könyvekből, de ha csak úgy mondókázunk, akkor igen. Sokat ismer, felismer és mutogat. Elmondani még nem tudja egyiket sem. De a dalokat már régóta próbálja dúdolni.

„Az egyszerűbb ruhadarabokat megpróbálja egyedül levenni.”

- És felvenni – tenném én hozzá. Már nemegyszer belebújt Krisztának a bugyijába :D Vagy sikerült az egyik lábát beledufni a nadrágja lábszárába. A nagyobb cipőket is már sikeresen felveszi.

„A gyerekek szókincsében - ahogy egyéb területeken is -nagyon nagy lehet a különbség. Meg kell jegyezni, hogy a nemek közötti különbségek is jellemzőek. A lányok sokszor néhány dolgot előbb csinálnak, mozgékonyabbak. Másfél éves korukra átlagosan nyolc szót ismernek, de vannak olyanok is, akik akár 40 szót is használnak, esetleg két szót egymás mellett ("baba ül", "anya baba", "baba hamm").”

- Igen, Boróka a 8 szós kategóriába tartozik (Kriszta ilyenkor a 40-esben és a tőmondatosban volt), szavai: mama (bárkire ezt mondja), néni (de nem rendeltetésszerűen), baba, pfúúú (inkább egy fújásféle, de ez megkérdőjelezhetetlenül: apu), á (jó röviden, erőteljesen: telefon), csz, csz, csz (sokszor egymás után + kézmozdulat: a tessék rövidített formája, de nála a kérés kifejezése) ánnnnyyy (vékonyan, nyávogva: cica vagy kutya, de a cicát néha cc-nek is mondja) és persze, a didi (vagy dd, dede, ami nem más, mint a cici.) Ezeken kívül nem igazán mond másokat, remélem, nem hagytam ki egyetlen fontosat sem. Persze, utánozza még néhány állatnak a hangját, de azokat nem tekintem külön szavaknak.

„A napközbeni kétszeri alvás már nem mindig szükséges, de az éjszakai önmagában kevés. Ilyenkor érdemes nagyobb hangsúlyt helyezni új napirend kialakítására. Ebéd után - 1/2 1-1 óra körül - tanácsos letenni aludni a kicsit.”

- Már régóta, talán ősztől, nem alszik kétszer, csak ha nagyon felborul a napirend: korán kel valamiért, esetleg utazunk és csak annyit alszik, amennyit a kocsiban, majd délután ismét, stb. Általában valóban, fél egy - egy körül fektetem és általában 2-3 órát alszik.

„Tevékenységek rögzülnek, például másfél évesen segít autót mosni, majd két éves kora körül a kisautót megmossa a poharából, ha vizet talál benne.”

- Autót még nem mosott, de sepregetni próbál, a lapátot is használná, illetve a földet is felmossa már. :D

„Határozott jelei lehetnek a féltékenységnek is. Ha a testvéreivel foglalkoznak, odajön ő is, igényli a simogatást, játékot, törődést. Ha nem sikerül magára vonnia a figyelmet, dühös sírásba kezd, vagy más módon próbálja kikövetelni a törődést; üt, tiltott dolgokat csinál. Eljátszik a másik gyermek mellett, de még nem vele.”

- Féltékenykedésen még nem kaptam rajta, de nagyon bújós, valóban igényli a törődést, simogatást, puszikat, ringatást, csikizést anélkül is. :) A szándékos figyelem magára vonását sem fedeztem fel, de tud ő sírni, hisztizni anélkül is. :D Ellenben, bizony tud ő már KrisztáVAL is játszani, csak meg kell találni a megfelelő játékot rá. Megfigyeltem azért, hogy ez csak akkor megy, ha maguktól kezdenek el játszani és nem akkor, ha esetleg én szeretném vagy próbálnám rávenni. :D

Ezeken kívül, természetesen, sok mindent írhatnék még róla, mint pl. hogy próbálja összerakosgatni az építőkockákat, bár még mindig a rombolás a kedvence; vagy hogy nem igazán szeret hintázni, nagyon hamar megunja, inkább a csúszda, illetve a mászóka érdekli; hogy imád még mindig szopizni és akkora beleéléssel kezdi tépni a blúzomat mondogatva, hogy didi, hogy öröm nézni-hallgatni és szoptatni; hogy mostanában nem igazán akar enni, vagy ha mégis akkor csakis saját magát etetve, alig tudok belelopni a szájába néhány falatot; vagy hogy útban a 12. fogacskája, ami lehet, hogy már át is tört, mert ma éjjel sokszor felsírt keservesen, alig tudtam visszafektetni; és stb. stb, de akár holnapig is folytathatnám!

Méghogy nem tud ő úri módon enni! Csak a kés hiányzik már a kezéből!;):P

Ujjak

Kérem szépen, nálunk az ujjak nem holmi jelentéktelen testrészek. Igenis: élő lények (szándékosan írtam külön), akiknek önálló életük van, különféle személyiségekkel, hangulatokkal, szerepekkel. Legalábbis az ujjak nagyon fontos részei Kriszta mikrovilágának: beszélgetnek, játszanak együtt, fantáziája pedig különféle tulajdonságokkal ruházza föl őket. Először csak sétálni indultak az asztallapon, majd a földön. Később már együtt festettek, színeztek (micsoda felfedezés :D), sőt, volt, amit Kriszta csinált egyedül és volt, amit az ujjak kiviteleztek. :D Aztán együtt örültek Krisztával, amikor valami öröme volt és ugyanígy vele együtt búslakodtak bánatában. Aztán megszűnt ez a szoros kapcsolat közöttük, mindinkább kezdtek önállósodni és maguk között társalogni (mármint az ujjak maguk között) és kialakították saját világukat a Krisztáén belül. Most már ott tartunk, hogy ők is olvasnak, mesét néznek, de még a pókoktól is félnek, sőt, örömükben összeölelkeznek. Mindegyik mindegyikkel megöleli egymást, és azon sem kell már csodálkozni, hogy az ujjbegyek egyszerű összeérintése révén már puszit is adnak egymásnak, amikor óvodába vagy munkába mennek.
Hogy honnan tudom mindezeket? Hát Krisztától, aki tudatosan vagy sokszor anélkül, hogy észrevenné, mesél róluk, magyaráz, egymondatos történetet talál ki. Volt, hogy nem értettem, kiről mesél és amikor visszakérdeztem, mintha felháborodottan mondta volna, hogy "az ujj" vagy "az ujjak".

Eddig csak részletekben volt fellelhető egy-egy szerep-töredék, mára viszont nagy érzéke és főleg igénye van nagyobbik lányomnak a szerepjátszásra. Sokszor kiosztja amúgyis a szerepeket: én Epelke szeletnék lenni és Bolóka lesz Süti. Anyu, te leszel Nalancsvilág. Jó lesz? De minderről majd egy másik bejegyzésben. Ezúttal az ujjaké maradjon a főszerep. :D

Anyák napja

Ezzel a gyönyörűszép csokorral szeretnék kívánni BOLDOG ANYÁK NAPJÁT minden kedves olvasó anyukának, nagymamának! Ezenkívül szeretettel köszöntöm Édesanyámat, Anyósomat, Mamáimat, Húgomat (bár ő még nem anya, de lesz!), Sógornőmet, Nénémet és tágabb családom minden édesanyáját! Adjon Isten nekik erőt, egészséget, sok-sok áldást egész életükre!

Melinda szülinapja képekben...

... és címszavakban.

Labdázással melegítettek be:


Megfoglak, kutya!:


Kutyalesen, még otthon, mármint Melindáéknál:


Egymásra találtak és a szó is nagyon jól talált:




Lepkelesen:


Társaság:






A vegetáriánus:
(No, nem kell megijedni, ekkor még csak a salátája került a tányérra, de kivette a részét a húsból és micsből is!)

Tátogó madárkák: István eteti a lányát és a fiát. A keresztfiát.:D




Bekaplak, miccs!


Már megint én hozom a tortát:


Anyuval közös produkció. Mindenféle szempontból: anyu sütötte a piskótákat, ketten csináltuk a krémet. Én vontam be tejszínhabbal, ő díszítette ki. Az orgonás díszítést én találtam ki, Apu pedig lehetővé tette, azáltal, hogy szerzett sötétlila orgonát. :D Sajnos, ez a legjobb kép róla:


A tortát csak félrevonulva lehet enni:


Én magammal eszem meg a toltát!!!

Jól megaszonta!

1. Kriszta néz kifelé az ablakon. Elmegy egy autó, de nem István volt. Megszólal: ha ez Apuka lenne volna....! :D

2. Megfogta a szalmakrumpli darabot, de az még nagyon meleg volt:
- Jujj, kicsit megforróztam az ujjamat!

3. Mai eset. Kriszta nagydolgát végzi a vécén.
- Siess, Kriszta, mert nekem is kell mennem!
- Jó, sietek.
Majd pár pillanat múlva:
- Vigyázz, anyuka, nehogy odakakálj! :D:D:D

4. Befújtam a csípéseit spray-jel. Próbálgatta mondani: spréj, de csak pléj lett belőle. Vagy néha ffffff...pléj. Én is kimondtam még egyszer, mire ő: - Ez az, nagyon ügyes vagy! :D

5. Jövünk haza ma az erdőről. Kutyafuttában indultunk, mert esni kezdett és nagyon féltünk, hogy nem tudunk kijutni idejében az erdei és a mezei földútról. Csúsztunk is rendesen, de pánikra nem volt ok. István azért mérges volt és véletlenül egy csúnyát mondott: - Sz...rom belé. Kriszta felkapta erre a fejét és mintegy kérdőre vonóan: - Hooogy? Nem éltettem jól!

Első pisi

Kicsit fura a cím, de annál szuggesztívebb, gondolom. Biztos nem kell sokat találgatni, mit jelent: megvolt az első pisi ... a bilibe! És persze, Boróka volt az elkövetője! :)

Előzményként csak annyi volt, hogy, egy ideje szinte minden nap megrohamozza a bilit és azzal szórakozik, hogy leül rá és feláll róla, no meg belehajítja a vécébe. Így történt ez ma délben is, miután lemostam a fenekéről a keményebb cuccot. De nem maradt sokáig és aztán vittem is az ágyra. Valamiért elléptem és ő már lenn is volt. Ahogy meg földet értek a lábai, kisterpeszbe állt és már csurgatott is. Hirtelen felkiáltottam, mire abbahagyta. Valami ruhadarabot kaptam el és a szőnyegről gyorsan itatni kezdtem, ő usgyííí, és mire megfordultam, már a másik helyen eresztette. Csak nagyon picit, másodszor, de már fogtam is és vittem a fürdőbe. Ráültettem a bilire és mondtam, hogy oda pisiljen, de sehol semmi.

Este, szintén tisztábatevéskor, csurdén (=meztelenül) hagytam egy kicsit. De gondoltam egyet és odavittem a bilihez. Ült rajta, ült, majd valami sejtelmes mosolyfélével rámnézett és már hallottam is, hogy csorog bele a vizelet. Végigcsinálta, az egészet beleengedte. Mosolygott, és nem tudom, hogy csak az én szemeim láttak benne valami büszkeségfélét vagy valóban ott bújkált a szemeiben?! Már menet közben kezdtem dicsérni, végül, mikor felállt, „megcsodáltuk” a végterméket. Nem sokat teketóriázott, már ragadta volna meg a bilit, hogy öntse a vécébe (Hiába na, a nagytól sokmindent eltanul!)

Így történt. Hogy mikorra lesz szobatiszta, nem tudom, még nagyon távolinak tűnik, és tulajdonképpen távoli is, de a legeslegelső lépés afelé már megtörtént. Apránként majd jön a többi is.

Mondtam már, hogy nagyon büszke vagyok a lányomra? És azt, hogy mennyire szeretem?

Egészen friss

Kb. három órája érkeztünk haza Idecsről, Édesanyáméktól. Az utóbbi két és fél napot ott töltöttük a lányokkal. István messze utazott, mi meg, ha nincs itthon a macska, ... alapon elhúztuk a csíkot a négy fal közül.

Kedden "érdekes" volt az elindulás itthonról 1 kisebb hátizsákkal, 1 utazótáskával no meg két manóval! Eleinte úgy képzeltem (mondtam én, hoyg naiv is tudok lenni!), hogy busszal megyünk a vonathoz, de amikor láttam, hogy a hátizsák már teli és még semmit sem pakoltam, jobbnak láttam lemondani róla. Taxit hívtam és bevitt egészen az állomásig. A vonatra felülni és leszálláskor is segített valaki, úgyhogy nem volt semmi gond. Sőt, leszálláskor már Édesapám és Édesanyám is vártak. Majdnem dél volt, mire megérkeztünk és alig szusszantunk egyet, el is indultunk a rendelőbe. ( Még jó, hogy idejében felfedeztem, hogy Borónak nem vittem otthoni cipőt és így üzletet is útba ejtettünk.) Ha már ott jártunk, elvittem a csajokat a doktornőhöz, Borókának amúgyis lassan két hete folydogál az orra, Kriszta meg reggeliben köhécselni szokott. De semmit sem fedezett fel a doktornő. Borónak kicsit piros volt a torka, de nem voltak gyulladtak a mandulái, úgyhogy a kéthetes antibiotikum-kúra megteszi a hatását és elmúlik az is. Krisztának semmit sem írt fel. Örömmel fogadtam azt a hírt is, hogy Boró nem kap most 15 hósan oltást, mert azt is megkapta az egyévessel együtt (végülis 12-15 hós korában kaphatja) és akkor a jelenlegi törvények szerint már csak iskolába induláskor van a következő oltás. Kriszta sem kapta már meg a 2,5-3 évesét, mert kivették (hál'istennek).

Ez a nap már amúgyis utazgatással telt, úgyhogy miután a lányokat lefektettem, maxi-taxira ültem és meglátogattam Mamát Régenben a kórházban. A sűrű járatok miatt szerencsére gyorsan meg lehet ejteni egy ilyen utat, jó másfélóra alatt már otthon is voltam. Sőt, közben még egy jó túrkálót is sikerült útbaejteni, ahol Kriszta gazdagodott egy nagyon klassz bőrpapuccsal (szinte ingyen adták) és még vettem nekik néhány pólót, rövidnadrágot.

Délután Anival Édesapámnak segítettünk öntözni; a Mama kertjében csak úgy lehet, ha vederrel visszük, úgyhogy megvolt nekünk az aznapi karmunka. Persze, Kriszta és Boróka hathatós segítsége nélkül ezúttal sem mentünk volna semmire, hiszen ki lépett volna a hagymaágyásba, ki ette volna a földet, ki sírt volna az anyukája után, ha ők nem lettek volna ott? ;) :P

Estefelé „elszaladtunk” Fickóra is, meglátogatni a család másik részét. Sajnos, ekkorra már szörnyen fújt a szél, s mivel amúgyis már a hegyek lábánál voltunk, méginkább fújt, mint pl. itthon vagy Idecsen. De ez nem gátolta a lányokat abban, hogy a bárányokban és a tehenekben gyönyörködjenek, közben pedig pufulecet lakmározzanak. Végül, bár már eléggé sötétedett, még a hegyoldalt is megcéloztuk, ahol Artúr és Kriszta csak amúgy fickándozott, Boróka pedig jó öregesen üldögélt és cammogott, és jókora csokor tavaszi kankalinnal tértünk vissza. Azon a részen teljesen benőtte a hegyoldalt, volt ahonnan szedni! (Nem tudok arról, hogy minálunk is védett-e!) Már félig meg is szárítottam a magunk részét, elteszem télire, mert jó lesz köhögés ellen. Érdekes ennek a növénynek a román neve, mindig is nagyon szerettem: ciubotica cucului, ami azt jelenti, hogy a kakukk csizmácskája.














Tegnap sehol sem voltunk, kivéve a közeli élelmiszerboltot és a szomszédokat, ahol Kriszta kiskutyákat, kecskegidókat nézett és szerzett két csokoládét. Nem volt gond, hogy nem tudott románul, a csokoládé szót így is megértette!:P De olyan édes volt a drága, azt mondta, az egyiket Borókának adja, pedig senki sem kért ilyesmit tőle!
Ezenkívül a csajok az udvaron rótták a köröket, ugráltak a lépcsőkön és „homokoztak” a virágágyásban (még nincs beültetve, de a földje olyan jó puha, porhanyós volt, mint a homok). Édesapám és Mama diót törtek és hámoztak, Boróka egy időben ot segítkezett nekik :D, ő adogatta a diókat Édesapám keze alá. Kriszta is segített, de ő már a végterméket, a dióbelet csente el a tálból. ;) Boróka is volt, hogy megpakolta a száját dióval, de miután összerágta (vagy lehet még nem is jutott el odáig) kiköpte állandóan. Nem is baj, mert neki még nem ajánlatos dióféléket enni, de képtelenség lett volna távoltartani és mindig figyelni. Ezenkívül még a kertben gyomlálgattunk, az udvaron szépítgettünk, virágágyást kapáltam-gyomláltam, ilyesmivel telt a napunk. No, meg miccset is sütöttünk az udvaron! :) A lányok hatalmasat aludtak, Boróka kb. 3 órát, Kriszta meg még annál is többet, és alvás után kezdték elölről a menetet. Ki is dőltek estére rendesen! Jól ettek, jól aludtak, jó levegőn voltak, állandóan találtak valami érdekes látnivalót: cicát, kutyát, madarakat, teheneket és nem beszélve a lovakról, akikbe Kriszta teljesen szerelmes. Édesapámnak naponta többször is az istállóhoz kellett őt vinnie, hogy megnézze a Fridát, vagy ha az úton egy lovasszekér haladt el, már-már szinte extázisban volt. Volt, hogy nem is látta, mégis megkérdezte: Anyuka, láttad a lovacskát? Ugye láttad?

A mai nap már „gyors” volt: Ani munkában, Édesanyám és Édesapám almáért mentek (piacra viszik), úgyhogy csak mi maradtunk otthon Csabával. Reggelizés után rögtön pakolásztam és öltöztettem magunkat: indultunk haza. Régenig mentünk maxi-taxival, onnan pedig busszal jöttünk hazáig. Csaba velünk jött, különben ezúttal nem tudtam volna eljönni: a csomag is picivel több lett, a lányok is már eléggé fáradtak lettek, még jó, hogy nem vártam meg a fél egyes vonatot, hogy azzal jöjjünk. Akkor már rég itthon voltunk.

Volt még egy kis intermezzo, miközben a buszt vártuk Régenben. Épp az evangélikus templom mellett (amit mi csak egyszerűen szásztemplomnak szoktunk hívni) van a megálló, de mi bementünk a templom udvarára, mert biztonságosabb volt a lányoknak, ha ott sétálgatnak, mintsem a másfél méteres járdán. Megnéztük a templomot a rácsos ajtón keresztül, és a kisasszonyok számavették a kert növényzetét, főleg a kis rózsaszín boglárkák varázsolták el őket. A templom melletti iskolában éppen kicsengettek szünetre, és hirtelen eszembe jutott, hogy Dávidka éppen oda jár iskolába. Vártunk és leskelődtünk néhány percet a kapunál, mire végre tényleg kiszaladt Dávid az épületből. Volt nagy öröm, puszik mindkét részről, bár szegény azt sem tudta, hogyan cseppentünk oda, Kriszta pedig végül szomorú volt, hogy Dávidot ott kell hagynunk.

Megszidtam

Mire hazajöttem angolóráról a puzzle-ok szanaszét, igaz, akkor szedegette össze őket, jónéhányat nem is találunk, a doboz pedig szétszakítva, szétnyomva. Megszidtam és mérgesen mondogattam a magamét, valami hasonlókat: miért nem vigyázol a dolgaidra, idejön Barnika és megengeded neki, hogy szétszakítsa a dobozokat? (állítólag ő volt) Azért hozott a Mikulás puzzle-t, hogy ne vigyázz rájuk, hogy elveszítsd őket? meg satöbbi, satöbbi.
Végül megígérte, hogy ezután mindig vigyáz a dolgaira jött a vetkőzés, mosakodás, pizamába bújás, lefekvés és az esetet el is felejtettük. Legalábbis én el. Krisztát már ágyba dugtam, elbúcsúztunk, Boróval elvonultam szopizni. A fürdőben égett a villany. Egyszercsak kijön Kriszta és mondja, hogy pisilnie kell. Engem is hívott, de mondtam, hogy éppen nem mehetek. Elkezdte letolni a nadrágját és hallom, amint pityergősen ismétli: de én akalok vigyázni a dolgaimla, én akalom, hoyg a Mikulás még hozzon puzzle-t!

Azt hittem, elsírom magam! Felkeltem, odamentem és leguggolva, Borót a térdeimen tartva, amennyire csak tudtam, megöleltem. Aztán megtörültem, felhúztam a nadrágját. Mondtam neki, hogy biztos hoz a Mikulás majd puzzle-t, csak legyen jó. És biztosítottam arról: hiszem, hogy fog vigyázni a dolgaira. Azt az örömöt, ami kiült az arcára, azokat a felcsillanó szemeket és huncut tekintetet, hogy akkor a Mikulás talán cukorkát is fog majd hozni, látni kellett volna! Olyan békésen ment vissza az ágyikójába! Miután letettem Borót, mellébújtam, még néhány percet beszélgettünk és mosolyogva, békésen, babáját ölelve fordult oldalra és azóta már alszik is.

Kis ártatlanom! Csak mondtam a magamét, nem is gondoltam volna, hogy megmarad benne bármi is, ő pedig rágódott a hallottakon. Kis érzékenyem! Mintha magamat látnám benne! Csak arra a plusz egy perc odafigyelésre, biztosításra van szüksége, hogy minden rendben legyen, hogy békében legyen önmagával és a világgal!
Jó lesz ezentúl gondosan megválogatni mit mondok és hogyan szidom meg!

Jól megaszonta!

A legfrissebbek, pár perccel ezelőttiek:

1. ... táskájában elestél... :O
(Ehhez ismerni kell az éneket: Lassan jár a csigabiga,/ táskájában eleség./ Várja otthon lánya, fia/ csigabiga feleség.)

2. - Kriszta, összeszedted a puzzle-okat?
- Most megsétálom az ujjakat és aztán összeszedem, jó?
(...miközben a szekrény polcán araszolgaott az ujjaival. Különben erről amúgyis szeretnék írni. Nemsokára.)