Évzárók

Lejárt mindkét lányom évzárója. Az ovinak még nincs vége, a vakációt csak jövő pénteken adják, de természetesen, ilyenkor az eddiginél is lezserebb a programjuk.

Krisztáék kedden szerepeltek: aranyos kis pünkösdi népi játékot mutattak be, az iskolába indulók pedig egy rövidke verses-énekes műsorral búcsúztak. Természetesen, angol előadás nélkül nem érhetett volna véget ez a tanév sem, így az angol foglalkozásokon felszedett "tudományukat" is bemutatták. (Különben Krisztának jelenleg mániája a számolás: magyarul ezerig próbálkozik, állandóan kérdezgeti, hogy most mi következik, és angolul, ha kisegítem a tízes többszöröseinél, gond nélkül elszámol százig.)
Nem volt hosszú a műsor, mindenestől 35 perc ha volt talán, de pörgős volt, élvezték a gyerekek és nézők egyaránt. A legvégén, az angol, country ritmusú dallal és tánccal sikerült teljesen feldobni a hangulatot, de olyannyira, hogy majdnem eldobtam az agyam Kriszta viselkedése láttán: az én csendes, megfontolt, okos lányomnak akkora szerepelhetnékje volt, hogy nem bírt magával.:D Szerencsére az óvónők megnyugtattak, hogy hétköznapokon nem ilyen. Nem is ül órákat egy sarokban, de baj sincs vele.:)
Különben is Kriszta volt a főszereplő: ő volt a pünkösdi királynő, rózsakoszorúval a fején, és a szokásos vers és a közös énekeken kívül, neki egy önállóan elénekelt dal is jutott. (Nem anyától lettem/ Rózsafán termettem./ Piros pünkösd napján/ Hajnalban születtem.)
Köszönjük Iluska és Nóra óvó néni a szép műsort, és köszönjük, hogy ebben az évben türelemmel tanítgattátok, nevelgettétek csemetéinket! Reméljük, jövőben is együtt, ugyanitt!:)
Fotókat majd akkor mutatok, ha kapok valamelyik ovistárs szülejétől, ugyanis mi hiába vittük a gépünket, ha a kártyája a laptopomban maradt!

Borókáék évzárója tegnap volt. Ide már vittünk masinát kártyájával együtt, és fotóztunk is.:)
Csak nem nagyon volt kit fotózni. Legalábbis a mi lányunkat nehezen.
A kis tipegő manók (ugye, 2 és fél évesek is vannak) azért olyan édesek voltak fehér blúzocskájukban és farmer alsójukban (szoknya vagy nadrág, nem szerint), hogy már maga ez a látvány is megérte volt az ottlétet. Legalább öten sírtak össze-vissza, legalább hárman ki sem mentek a többiek közé, hanem anyuka biztonságos öléből nézték végig az előadást, és a részvevők közül is sokan mentek a saját fejük után. De olyan édesek voltak! Boró eleinte nyugodtan ült a kijelölt kisszékén, de ahogy meglátta Krisztát, majd engem, nem volt maradása. Kiültem vele a többiek közé, hogy mégis részt vegyen, no, így ment egy darabig, majd az óvónéni kezét fogva is volt egy időszakot, de aztán mégis visszajött hozzám.
Önállóan csak vagy 2-3 nagyobbacska és bátrabb gyerek mondott verset, különben az előadás egy mondóka-gyerekdal-népi gyermekjáték-csokor volt, amiért igazán hálásak vagyunk az óvó néniknek, mert a kicsikkel amúgyis nehéz foglalkozni, és ilyenkor annyira megijednek/megmakacsolják magukat, hogy végül sokan nem mondják el, ami különben nagyon jól megtanulnak. Így a többség bekapcsolódott, verselt, énekelt, és az óvónőknek is nagyobb lehetett a sikerélménye. (Pl. karácsonyhoz viszonyítva.) Mindenesetre, szakmabeliként, aki tudja, hogyan, milyen erőfeszítések árán zajlik a betanulás még nagyobbakkal is, igazán értékeltem és erőn felülinek tituláltam a törekvésüket. Ibolya és Piroska óvó néni, nektek is köszönjük szépen, és szintén reméljük, hogy egy csoda folytán, jövőben is együtt nevelhetjük gyerekeinket!:)
A jövő szombatot pedig nagyon várjuk, ugyanis piknikezni fog a csoport.:) De erről majd akkor...